Egy bagós vagyok, aki nem gyújt rá – cigaretta nélkül élek egy hónapja!

2020. március: A pandémia eleje. Ekkor iratkoztam fel a Leszokás Ambulancia következő programjára, mert úgy éreztem, külső segítség nélkül nem fogom tudni letenni a cigit. 

2022. március: A pandémia véget ért, és én még mindig cigiztem. Viszont végre elindult újra a program, megvolt az első előadás, és tudtam, ezúttal mindent beleadok.

Április: Felkészültem a leszokásra, de nagyon ambivalens érzésekkel. Dohányzóból nemdohányzó leszek – Az első mérföldkövek. Megvolt a második előadás, a tüdővizsgálat és az egyéni konzultáció. Most már valódi célommá vált, hogy bekerülhessek a terápiás csoportba, és a többi dohányos társammal együtt küzdhessünk, vállt vállnak vetve, mint a katonák.

Május 1. STOP-nap, avagy a felszabadulás napja. A tettek mezejére léptem – ez már bizonyíték, nem ígéret! 

 

Május 21. A bűvös 21. nap! Azt mondják, kb. ennyi időre van szükség, hogy egy szokást átalakíts vagy egy másikra cserélj. Én tartottam tőle. A pandémia alatt volt egy cigiszünetem Allen Carr módszerének köszönhetően: 21 napig nem gyújtottam rá. Aznap este megkínáltak egy szállal, és visszaestem. Tartottam tőle, hogy most is ez lesz. De úgy tűnik, a neuroplaszticitás működik, új ösvények alakultak ki az agyamban.

Május 31. Felszabadulásom 31. napja. Túlvagyok az első hónapon!

Máté Gábor orvos párbeszéde egy dohányossal:

– Mit ad neked a dohányzás?
– Megnyugtat egy kicsit?
– Igen. Így van!
– A megnyugtatás az, hogy az ember nyugodtnak érzi magát, tulajdonképpen teljesen természetes, alapvető emberi kívánság és jog. Ami azt mutatja, hogy nem a dohányzás a problémád. Az a baj, hogy nem vagy nyugodt. Tehát a dohányzás a te próbálkozásod arra, hogy megnyugtasd saját magadat. Az első kérdés nem az, hogy miért dohányzol, hanem, hogy miért nem vagy nyugodt? A dohányzással csak próbálod csillapítani saját magadat, illetve a teljesen normális emberi lelkiállapotot akarod elérni a dohányzással. A kérdés tehát az, hogy honnan ered a nyugtalanságod? 

A dohányos gondolatai

„Nekem ne játsszák itt meg a szentet! Mindenki függő: a pletykás, az irigy, a mártír, a gyúrós, a csajozós, a túlokos, az imádkozós, a verdás. Majd én is rámatricázok mindenféle halottas meg betegséges ocsmányságot a csokikra, csipszekre, a kólára meg vodkára. Azok is ugyanúgy ölnek, csak azoknak jobb a píárja.” 

A leszokásra készülő dohányos bosszús gondolatai

„Mit csinálok reggel, ha nem lesz kávé+cigi? Igyak helyette teát?! Hogy fogok így írni? Még beülni se lesz kedvem sehova, irtó unalmas így dumálni. Tuti olyan pipa leszek, hogy leordítom valakinek a fejét. Mi lesz velem lefekvés előtt? Nem hiszem el, hogy még nem találtak fel valami egészséges cigit!” 

A STOP-nap környékén (első napok cigi nélkül)

„Leszek-e majd újra nullán? Tudok-e majd úgy létezni, olyan zenben, mint egy szentéletű nemdohányzó? Lesz-e újra fenomenális íze a kávénak? Hát a sörnek? Lesz olyan, hogy nem ez lesz az első, a második vagy a harmadik gondolatom?”  

Egy ismerősöm, aki maga is 10+ évig dohányzott, és ma már aktív sportoló, azt mondta nemrég: „meglásd, eljön majd az az idő, amikor visszagondolsz a cigizős múltadra, és nem fogod érteni, miért is cigiztél!” Amikor úgy dohányoznak mellettem, hogy nekem már eszembe sem jut, hogy jólesne rágyújtani, azt hiszem, már egy csillanást látok ebből a jövőből. De tudom, ez egy folyamat.

A leszokási csoportban tanultam, hogy a hiedelmeink szervezik a világunkat, és a „cigizni menő” meglátás egy téves hiedelem. Egyelőre továbbra is bűnös romantikát látok a füstölő cigarettában: egy önpusztító, hedonista gyönyör forrását, és a dohányost, aki nonkomform, laza, bevállalós, és úgy szívja a blázt, mint egy neo-noir, fekete-fehér képregényfigura.

Viszont már látom a másik oldalt is – mindenekelőtt a dohányos reflexet. Hogy bármi van, ez az a cselekvés, amely pontot tesz az i-re, amely nyitja, zárja és megkoronázza a pillanatokat... és ha elmarad, az maga a katarzis meggyilkolása. Kívülről nézve egyre inkább egy szükségtelen automatizmusnak tűnik. De még emlékszem az elvonásra... amikor egy frusztrált, mardosó hiányérzet csap le az emberre, vele a nyugtalanság, düh és szorongás.

Egyre jobban értékelem az énrészemet, amelyik azt gondolja, felemelő kiszabadulni az ördögi körből, a kiszolgáltatottságból. Csodás érzés mély levegőket venni, harákolás és fájó tüdő nélkül ébredni, fulladás nélkül futni, lépcsőzni. Nem aktívan rombolni az egészségem minden egyes szállal. Mert ahogy az (idegesítő) mondás tartja: „Abba még senki nem halt bele, hogy nem szívott el egy cigarettát.” 

Mi vagyok most? Egy bagós, aki nem gyújt rá, és már élvezi.

Persze egy hónap nem elég a gyökeres változásokhoz. A doktornő, aki sok-sok csoportot vezetett már át a leszokásba, azt mondta: végig kell csinálni egy teljes évet, hogy valóban túl legyünk a nehezén. Ugyanis egy év alatt sok olyan helyzetet megél az ember, amelyben régen rögtön rágyújtott volna. Legyen ez hivatalban, vizsgán, interjún, leánybúcsún, nyaraláson, stb.

Mert mélyek és magasok mindig lesznek – jó hír, rossz hír, ünnep, gyász, veszekedés, békülés, rombolás, alkotás, izgalom, félelem és boldogság –, és ezeket cigi nélkül kell ezután átélni.

Nemdohányzóként olyan érzés újra megtapasztalni mindent, mintha kaptam volna egy esélyt a totális újrakezdésre. A legjobb, hogy ezúttal hozhatok jobb döntéseket! Talán másoknak ez kevésbé eget rengető fejlemény – de nekem és a csoporttársaimnak az. Tudom, hogy még bőven lesz módom próbára tenni a helyzetkezelés stratégiáimat. Idő, míg kialakul és megszilárdul az új énem, az új rendszerem. De azt tudom, hogy a 30. cigarettamentes napomat a 31. fogja követni, és büszke leszek holnap is.