Agymentők – a digitális demencia megelőzése

Egészség

Agymentők – a digitális demencia megelőzése

Az utóbbi öt-hat évben a nyugati civilizációban cikkek és tanulmányok tucatjai jelentek meg arról a fiatalkori szindrómáról, amit digitális demenciának nevezett el egy német pszichológus, Manfred Spitzer a 2010-es évek közepén. Nagyon fontos hangsúlyozni, hogy a digitális demencia még nem demencia, de hosszabb, tartósabb jelenléte elindíthat komoly dementálódási folyamatokat, amelyek extrém esetben akár már a negyvenes éveink elején oda vezethetnek, hogy kezdődő, valódi demenciát diagnosztizálhatnak nálunk.

A digitális eszközöket napi 5-6 óránál, vagy akár annál nagyobb intervallumban használó gyerekek és fiatalok, különösen, akik több eszközt használnak egyszerre (multitasking), két malomkő között őrlődnek. Egyrészt hatalmas mennyiségű információval bombázzák az agyukat: betűk, képek és hangok formájában, másrészt ezek átfolynak rajtuk, a túlnyomó részét meg sem jegyzik, s még a fontosabb dolgok kapcsán is egyre inkább az kerül előtérbe, hogy a témát hol találták meg, s nem maga a megtalált tartalom. Egyszerűen fogalmazva: miközben egyre nagyobb áradatnak van kitéve az agyuk, egyre kevesebbet jegyeznek meg belőle. Ez gyakorlatilag olyan, mintha állnánk egy hatalmas vízsugár alatt és órákig mosnánk a testünket – szükségszerű, hogy egy ilyen folyamatban az ember bőre egyre inkább tönkremegy.

Mit eredményez ez az intenzív és szelekció nélküli tevékenység a gyermek és a fiatal felnőtt agyában? Mindannyian tudjuk, hogy az emberi agy két féltekéből áll, és azon belül különféle területek, centrumok húzódnak, amelyeket lebenyeknek is nevezhetünk. Ezek mindegyike más és más funkcióval bír: egészen máshol van például az érzelmi központunk, mint a látásért felelős területek, vagy a rövid- és a hosszútávú memória. Az agy hátsó részén található nyakszirti (occipitalis) lebeny vizuális jeleket dolgoz fel, így például egy chatből, egy videojátékból, a közösségi média különféle platformjairól vagy akár csak egy YouTube-videóból, tévéműsorból származó képeket. És miközben elárasztjuk magunkat a különféle képekkel és videókkal, nagyon gyakran „multitasking” testtartással, mereven ülünk, s az agy elülső része, beleértve a frontális (homloki) és parietális (falcsonti) lebenyeket, jelentősen kisebb mértékben kerül stimuláció alá. Ez az aránytalanság már önmagában súlyos gond. Ráadásul – ha nagyon egyszerűen fogalmazunk – az agynak elsősorban ezek az elülső régiói felelősek a magasabb rendű, összetettebb és koncentráltabb gondolkodásért, és más központokkal együtt az etikus viselkedésért. Könnyen belátható, hogy amennyiben a fogalomalkotásért és a tapasztalatok szisztematikus feldolgozásáért és tárolásáért felelős mezők kevésbé stimuláltak, gyakorlatilag elhanyagoltak, ezek működése lelassulhat, panghat.

Ez még semmiképpen sem demencia, de attól az időszaktól kezdve, amikor az agy már kevésbé fejlődik, és lassan elkezd leépülni, a valódi demencia veszélye egyre nagyobbá válik.

A digitális demenciának – mint szindrómának – része az is, hogy az ember egy sajátos, merev testtartásban ül órákon keresztül, és ezzel tönkreteszi a felső és alsó gerincoszlopát, illetve az egész testben, a mozgáshiány miatt, lelassul a vérkeringés. Az elhízott, gerincfájdalmakkal küzdő, tompább ember számos további betegség lehetőségének van kitéve: a gerincsérvtől a kettes típusú cukorbetegségig (megjegyzendő, hogy az elhízás, az obesitas szintén népbetegségnek számít a nyugati civilizációban).

Mindezek alapján felmerül a kérdés: hogyan kerülhető el, hogy a gerontológusok és neurológusok lassan kezdődő, extrém korai demenciát állapítsanak meg nálunk a 40-es éveink elején? A válasz egyértelmű: amennyire lehetséges, fel kell függeszteni a „scrollozó” eszközhasználatot, és ha lehetséges, a multitaskingot is. Ha fenn vagyunk az interneten, céltudatosan keressünk, és ne kopizzuk, hanem jegyezzük meg az információt! Az, hogy csak olvasgatunk, nézegetünk, szörfölgetünk a social media felületeken, alig több, mint egy sajátos félalvási állapot, amelyben az agyunk jelentős része túlterhelt, más részek viszont alulműködnek, panganak. Éppen ezért ettől a „könnyed lebegéstől”, ha lehetséges, teljes mértékben tartózkodjunk. És ami nagyon fontos: a lehető legkevesebb időt töltsük feleslegesen digitális eszközeinkkel. Ha szórakozni akarunk, olvassunk könyvet, hallgassunk zenét, sportoljunk a barátainkkal, és kapcsoljuk ki, vagy tegyük töltőre az eszközeinket!

Ezekkel a megoldásokkal elkerülhetjük, hogy a digitális demencia szindróma a valódi demenciához vezessen bennünket, amelynek „jóvoltából” egy idő után elveszítjük önállóságunkat, és agyunk értékes területeit. Rajtunk áll a döntés! 

Ajánljuk még:

„Ha elsőre ránézel, Down-szindrómás, de ha jobban megnézed, ő is csak egy gyerek”

Itt lehet hagyni a babát! – még manapság is van, hogy elhangzik ez a mondat a szülőszobában, ha egy anyuka Down-szindrómás babának ad életet. Évente kevesebb, mint száz Down-szindrómás gyermek születik ma Magyarországon. Egy lelkes, sorstárs szülőkből álló csapat, és vezetőjük Steinbach Éva többek közt azon dolgozik, hogy ezek a babák a vér szerinti családjuknál maradhassanak, vagy örökbefogadó szülőkre találjanak. Ők a Down Dada Sorstárs Segítő Szolgálat. Riportunk munkájukról.

 

Már követem az oldalt

X