Ableizmus és ageizmus: vajon az idős emberek valóban fogyatékossá válhatnak a munkától?

Egészség

Ableizmus és ageizmus: vajon az idős emberek valóban fogyatékossá válhatnak a munkától?

Az életkor alapján történő hátrányos megkülönböztetés (ageizmus) rendkívül változatos képet mutat a nyugati civilizációban. Nem veszik fel például a friss diplomást, mert azt gondolják, hogy zöldfülűként nem tudna jó munkát végezni. De az időst sem látják alkalmasnak, mert azt hiszik, hogy vagy idegileg, vagy testileg nem bírja majd a folyamatos megerőltetést, esetleg váratlanul és súlyosan megbetegszik, állandóan szabadságra megy, s végül el kell őt küldeni.

Cikkemben ezt az utóbbi, téves feltételezést vizsgálom meg, azt, amikor az idős emberre úgy gondolnak, hogy biztosan már eleve fogyatékos vagy fogyatékossá válik majd a munkavégzés során. Ennek a jelenségnek már neve is van a tudományban: ableizmus, azaz fogyatékosellenesség.

Elsőként tisztázni kell, hogy az ableizmus (az angol képes(ség)=able szóból) elsősorban a valódi fogyatékkal élők hátrányos megkülönböztetését jelenti. Ide tartozik az, amikor egy kerekesszékes életét sivárabbnak és akadályozottabbnak gondoljuk az ún. egészségesnél, vagy azt gondoljuk, hogy minden autista zseni, s ha egyszer találkozunk valódi autistával, szomorúan állapítjuk meg, hogy neki biztos más baja is van, hogy nem a klasszikus „esőember”, ahogy azt Dustin Hoffmanntól láttuk. Az ableizmus azonban kiterjed arra a téveszmére is, hogy az idős ember szükségképpen testileg és lelkileg is betegebb, fogyatékosabb a fiatalnál, s ezért alkalmatlanabb a munkára.

Először érdemes rögzíteni azt, hogy a valódi fogyatékossággal élők száma a nyugati társadalmakban sehol sem különösebben kiemelkedő: Magyarországon például a 2016-os mikrocenzus alapján a teljes lakosság 4,3%-a, minden huszonötödik ember él súlyos fogyatékkal.[1] Ez a csoport ráadásul a munkaerőpiacon eleve fogyatékosként lép fel, nem titkolja, nem hazudja el a legtöbb esetben egyértelműen látható mozgássérültségét, látás- vagy hallásproblémáját, esetleg értelmi fogyatékosságát. Eleve csak olyan munkákra jelentkeznek tehát, amelyeket el tudnak látni, így állapotuk a munkavégzés során rendkívül keveset romlik, viszont a kedvük jobb lesz attól, hogy van munkájuk! A munkaadóknak tehát nem kell félniük őket alkalmazni, személyükben többnyire rendkívül elkötelezett, munkájuk és munkahelyük iránt odaadó embereket ismerhetnek meg!

Mi a helyzet azonban azzal az előítélettel, hogy aki nem fogyatékkal él, de idős, az eleve alkalmatlanabb a munkára? Határozottan mondható, hogy ezt ebben a formában semmilyen statisztika nem támasztja alá! Az idősödő ember ugyanis ténylegesen, tagadhatatlanul, lassan rosszabbodó fizikai mutatóit nagyon gyakran hatékonyan tudja pótolni a saját tapasztalataival, amellyel ugyanazt a munkát ugyanolyan eredménnyel, de sokkal hatékonyabb energiabeosztással tudja elvégezni.

Az pedig egy súlyos tévedés, hogy agyi képességeink erőteljesen leépülnek az öregedés során:

a demencia esetleges megjelenéséig az agy működése évente csak pár tized százalékkal csökken,

amely egyszerűen nem jelenik meg a munkavégzés során! Ráadásul a folyamatokat egészben átlátó, komplex gondolkodás, az ún. krisztallizált intelligencia még csak erősödik az évek előrehaladtával, tehát az idős munkaerő lehet, hogy nem tud már olyan hatékonyan téglát pakolni, de egyre jobban segítségünkre lehet okos tanácsaival és tapasztalataival!

Ne higgyünk tehát a negatív előítéleteknek! Egy-egy állásra mindenképpen azt kell alkalmazni, aki oda a legmegfelelőbbnek látszik, függetlenül annak életkorától! Ha idősebb ember mellett dönt a cég, akkor általában egy komoly, elkötelezett munkaerőt választ, aki megbecsüli helyét és mindent megtesz, hogy ne előítéletesen gondolkodjunk felőle. De nem ellensége saját magának: nem fog sem belebetegedni vagy belerokkanni a munkába, mert

pontosan tisztában van azzal, hogy mennyire terhelhető, és mikor kell pihenőt tartania.

Amikor dolgozó idős emberrel találkozunk, akár egy boltban, akár egy irodában, akár egy felsőoktatási intézményben, ne legyünk előítéletesek, gondoljunk inkább arra, hogy egy olyan emberrel kommunikálunk, akinek óriási tapasztalata van, s többnyire türelmesen meghallgatja kéréseinket, s mindent megtesz azért, hogy segíthessen nekünk. És arra is gondoljunk, hogy mi is leszünk hatvan-, hetven- vagy nyolcvanévesek, s nem szeretnénk egy olyan világban élni, ahol a korunk miatt eleve fogyatékosnak gondolnak!

Forrás: ITT

Ajánljuk még:

 
X
Már követem az oldalt