Társasjátékok az egész családnak: teszteltünk, és mindenki imádta!

Egy kis társasjáték-történelem  

A régészeti leletek arról árulkodnak, hogy a társasjáték közel egyidős az emberiséggel, legalábbis idősebb, mint az írás kialakulása. A legősibb változatok táblás játékok voltak, ami azért is érdekes, mert a mai napig ez a forma a leginkább elterjedt.

Az egyiptomi „szenet” már időszámításunk előtt 3500 évvel ezelőtt elvarázsolta a kikapcsolódni vágyó családokat: a tábla egy háromszor tíz négyszögre felosztott téglalap volt, melyet a bábuknak nyújtott S-alakzatban kellett bejárniuk. A legtöbb négyszög üres volt, de bizonyos mezőkre hieroglifákat írtak. Az üres mezőkön pihenhettek a bábuk, a hieroglifákkal díszített mezők rossz vagy jó jelet rejtettek magukban, és ezek befolyásolták a játék menetét. A dobókocka elődjei, a dobópálcák határozták meg a lépéseket. A pálcák, melyekből négy kellett egy játékhoz, laposak voltak, egyik oldaluk fehérre volt festve, a négy pálcát pedig egyszerre dobták el: színük döntött arról, ki mennyit lépjen.

Időszámításunk előtt 3000-ben már ismerték a Backgammont, időszámításunk előtt 500-ban pedig már konkrét játéklisták jelentek meg, ilyen Buddha listája is, amely több fajta társasjátékot tartalmaz. Ugyanebben az időszakban jelent meg az első Ki nevet a végén?, alig egy évszázaddal később az első Go játékok, és időszámításunk után 600 körül már az első sakkok is gyakori szereplői az írásos emlékeknek. A csaturanga például egy ősi indiai játék, a sakk egyik legkorábbi őse, amelyet ketten játszottak, és ahol a figurák az indiai hadsereg négyes tagolását jelképezik. Az első modernkori értelemben vett táblás társasjáték a 18. század második felében jelent meg, ez pedig nem volt más, mint John Jefferys ‘A Journey Through Europe’ (Utazás Európán keresztül) táblajátéka.  

Nemcsak az ókor, de mi is szeretjük a társasokat; értsd: mi, XXI. századi emberek, és értsd: mi, Amrein család. Ám ahogyan a nagycsaládos háztartásokban lenni szokott, nálunk sem ismeretlen nehézség a gyerekek közötti korkülönbség áthidalása. Nagy tesók, középsők és kicsik – nem egyszerű megtalálni azt a közös programot, ami mindannyiunk számára ugyanannyira élvezhető. Sok utánajárást és átgondoltságot igényel egy-egy igazán megfelelő társasjáték kiválasztása, amibe a legkisebb gyermekek is be tudnak kapcsolódni, érthetőek a középső gyerekeknek, és nem unalmasak a legnagyobbaknak sem. Ezúttal igyekeztem olyan játékokat választani a Piatnik kínálatából, amelyek – bár más-más korosztálytól ajánlottak – mindhárom fiamat leköthetik (Tamás 8, Balázs 5 és fél, Bálint 2 és fél évesek), kellően izgalmasak és érdekesek mindenki számára, és nem utolsó sorban tanulhatnak belőlük mindannyian. Ki-ki a maga szintjén. Több tucat leírást olvastam el, hosszasan gondolkodtam, és sikerült négy olyan kincsre bukkannom, ami hangos kacajokkal telivé és igazán emlékezetessé tette a borongós őszi estéinket.

Óvakodj a konyhás nénitől!

Választásom a Vampire party-ra esett, és bevallom őszintén, ebben voltam a legbizonytalanabb. Persze a gyerekeknek ez tetszett a legjobban. A társasjátékot hivatalosan 5 éves kortól ajánlják, 2-5 fő számára. Az átlagos játékidő 30 perc – mondanom sem kell, hogy mi bőven túlszárnyaltuk ezt. A játék egyszerű, mégis fejleszti a logikai képességeket, segíti a taktikus gondolkodás kialakulását, mindezt úgy, hogy közben izgalmat és jókedvet garantál.

 

Minden játékosnak két vámpírbábuja van, velük kell elhozni a kamrából a vérnarancsszeleteket, de a feladat nem egyszerű: egy szigorú konyhásnő résen van, és ha a fakanala a vámpírgyerekekre mutat, azok denevérré változnak. A denevérek Viktor (egy másik karakter) segítségével válhatnak újra gyermekekké, és csak így folytathatják a narancsok gyűjtögetését. A játék nem kevés kockázatelemzéssel is jár: két úton juthatunk el a narancsokig, a rövidebb, de rizikósabb konyhán át vagy a hosszabb, de kevésbé kockázatos kerten keresztül. Már az első körben kirajzolódtak a taktikai típusok: Tomi a biztosra ment, a kerten keresztül indult el, utána Balázs és Bálint is követte a nagytesó útvonalát, így én maradtam az, aki bevállalta a kockázatos utat. Ami nem feltétlenül volt jó döntés, mert a konyhásnéni párszor megtalált, és azon nyomban denevérré változtatott.

A játék minden pillanata élvezetes volt: örömmel hallgattam a gyerekek kacaját, és jóleső megdöbbenéssel tapasztaltam, hogy Bálint, aki épp fele annyi idős, mint a játékhoz ajánlott minimum életkor, pillanatok alatt megérti a játék menetét, és teljes átéléssel vezetgette a vámpírgyerekeket a narancsokkal teli kamráig.

A fiúk még a denevérré változást is élvezték, kuncogások közepette együtt találták ki a következő taktikai lépéseket, közösen mérlegeltek.

Amennyire tartottam a témától vámpírokkal és denevérekkel a középpontban, annyira megnyugodtam már az első percekben. Mert a grafikai elemek, a képek cseppet sem ijesztőek, a történet kedves, a játék pedig egyszerű, de nagyszerű. Minden kisgyermekes szülőnek szeretettel ajánlom, főleg olyan családokba, ahol eddig gondot okozott a különböző korú gyerekek közös játéka!

Hogy mit mondtál? Nem értem!

Izgalmas megoldásokat tartogatott a Lingo Twist is, amely eredetileg parti játékként futott be a köztudatba, azonban érdemes félretennünk ezt a skatulyát: a Lingo Twist ugyanis egy bolondos családi játék az apróbb és idősebb grimaszolóknak is. Hét éves kortól ajánlják, de most is csak ugyanazt tudom elmondani, mint az előző játéknál: Bálint két és fél évesen a legnagyobb lelkesedéssel vetette bele magát a legkacifántosabb grimaszolásokba, és legnagyobb meglepetésemre úgy sorolta fel a zeneszámokat, nevezett meg repülő élőlényeket, mintha már ezer éve ezt várnánk tőle nap mint nap.

 

A játék menete a következő: egymás után kerülünk sorra, mindenki húz egy kártyát. A kártyákon arckifejezések, gesztusok vannak, mint például: szorítsd össze a fogaidat és úgy mondd, hogy... vagy: öltsd ki a nyelved és harapj rá, esetleg tátott szájjal beszélj stb. Miután kihúztuk a kártyát, meg kell forgatnunk a játéktábla nyelvét, és amire a nyelv mutat, annak a nevét kell kimondanunk, miközben úgy teszünk, ahogy a kártya mutatta. Így születhetnek meg olyan megoldások, hogy indiánkiáltásban mondjuk el egy dal címét, vagy mutatóujjunkra harapva sorolunk fel egy törékeny dolgot a lakásból – és sok más, viccesebbnél viccesebb megoldás.

A gyerekek hangosan kacagtak, bármit is kellett csinálniuk. Mindegy volt, hogy ők mondták, vagy nekik kellett kitalálni: az is vicces volt, aki csinálja, és az is, aki megpróbál rájönni, hogy milyen két dolgot vinne magával a testvére egy utazásra, miközben két kezével fogja a nyelvét, és úgy próbálja elmondani. Ízig-vérig családi program, ami még a felnőttek számára is kellően szórakoztató. Bátran ajánlom 7 évesnél fiatalabb gyermekek számára is, hiszen a feladatok könnyítésével ők is egyszerűen bekapcsolódhatnak a játékba (például nem filmcímeket mondanak, hanem kedvenc mesefigurájukat vagy kedves plüssüket). A Lingo twist egy igazi mókamester, aminek ott a helye minden társasjátékot kedvelő család polcán.

A torony mutatja az utat

Komolyabb vizekre eveztünk a Lighthouse Run Regatták a világítótornyok fényében társasjátékkal, ami már egy összetettebb, koncentráltabb játékot kíván. 8 éves kortól ajánlják, és az ajánlás teljesen meg is állja a helyét: ha kisebb gyerekeket is be szeretnénk vonni a játékba, akkor érdemes lazítanunk a szabályokon, és a hajózás élményére fókuszálnunk. A történet szerint a vízen járunk, vihar közeledik, ezért a hajóknak be kell futniuk a biztonságos kikötőbe. A játékosok feladata, hogy a hajókat végigvezessék a folyón, egészen a kikötőig, ehhez a folyó mentén álló világítótornyok fényei mutatják az utat. Mindig csak három világítótorony jelzőfénye világít egyszerre, és csak olyan torony mellett szabad elhajózni, amelyik megvilágítja a hajóutat. A fények áthelyezhetők, a húzott kártyák szerint több hajó is mozgatható- úgyhogy egy igazi gondolkodós, taktikai játékkal állunk szemben.

 

A teljes játék 12 fordulóból áll, ami a kisebbeknek kicsit hosszú, ezért több különböző korosztályú játékos esetében érdemes lehet rövidítenünk rajta. Ha a legkisebb testvérek is játszanak, nekik elegendő felismerni a világítótornyok és saját hajójuk színeit, és csak a szimpla kártyákkal lépniük, a nagyobbak viszont egészen magas szintre emelhetik a flottairányítási képességeiket. Jó volt látni, hogy a játék lehetővé teszi egymás flottájának támogatását, és a gyerekek ezt kihasználva lelkesen segítették egymást. Figyeltek a másik színeire, gondolkodtak, hol lenne a legjobb helye a fényeknek, és mindig azt a mezőt választották, ahonnan a legtöbb hajót tudták előre mozdítani. Büszkék voltak magukra, hogy segítettek a többieknek, én pedig büszke voltam rájuk, hogy ennyire összetartó testvérek.

Házépítés kőkorszaki módra

A végére hagytam a másik nagy kedvencemet, ami nem más, mint a Stone age junior. 5 éves kortól ajánlott játék, de nem riasztja vissza a legkisebbeket sem: már a felszerelés is izgalmakkal és felfedeznivalókkal teli. Kőkorszaki telkek, házak, lándzsahegyek és bogyók – megannyi bogarásznivaló a kis felfedezőknek. A játék leírása egy részletes, kedves mesével indul, amit érdemes a kezdés előtt felolvasni a gyerekeknek: a két testvér, Jono és Jada egy hasznos ismeretekkel teli kőkorszaki felfedezésre indulnak. Segítségükkel mi is egy korabeli faluban találjuk magunkat, ahol a halászaté, vadászaté és gyűjtögetésé a főszerep, a kereskedelem alapja a csere, és a kunyhók felépítéséért meg kell dolgoznunk.

 

Kifejezetten szerencsés a játéktábla kialakítása: a kevés mező, a sok apró mozgatható elem a kisebbek figyelmét is leköti, a küldetések teljesítése pedig kellően sok logikát követel ahhoz, hogy a nagyobbak is élvezni tudják. Hosszúra nyúló játékaink során kész falvakat építettünk fel, jófajta piaci kofa módjára cseréltük a begyűjtött javakat, és profi módon logikáztuk ki, hogy mikor használjuk fel a nehezen begyűjtött jokereket. Sokszorosan túlszárnyaltuk a dobozon jelzett negyedórás játékidőt, mert újabb és újabb kört követeltek maguknak a gyerekek. 

Útravalónak…

Talán nem véletlen, hogy a társasjátékok oly sok évezreden keresztül szerves részei voltak az emberek mindennapjainak. Hiszen nemcsak rengeteget tanulhatunk belőlük és általuk, de olyan családi pillanatokhoz is hozzásegítenek bennünket, amelyek erősítik az egymás közötti köteléket, táplálják a lelkünket és emlékezetes pillanatokat varázsolnak az életünkbe. A társasjáték örök – ezt teljes meggyőződéssel hiszem, ezért ha dönthetünk egy digitális kütyü és egy tartalmas játékdoboz között, akkor egy pillanatig se gondolkozzunk: a közös élmények dobozát válasszuk!

A cikk megjelenését a Piatnik Budapest Kft. támogatta.