„Szerető pótnagyit keresünk!” – A kölcsönzött rokonság intézményéről

Család

„Szerető pótnagyit keresünk!” – A kölcsönzött rokonság intézményéről

Akinek van, tudja, hogy mennyi értéket és élményt ad az unokáknak egy jó nagymama. De nem mindenki szerencsés. Egyre több családban vágynak a szülők egy szerető „pótnagymamára”, egy olyan nyugdíjas hölgyre, aki betöltené azt az űrt, melyet a vér szerinti nagyszülő már nem képes vagy nem akar, és amely kapcsolat valahol a lelki összetartozás és a fizikai segítség között jár félúton.

Hogy miért van egyre több nagymama nélküli család, arra egy összetett szociológiai és pszichológiai választ lehetne adni. Van, ahol egyszerűen arról van szó, hogy nem ér rá, nyugdíja kiegészítéseként aktívan dolgozik még. Van, ahol elhunyt vagy nagyon gyenge, van, ahol többszáz kilométer az akadály. Aztán sokszor megesik az is, hogy a nagyszülő, bár életben van, mégsincs jelen, nem kíváncsi az unokáira, vagy épp fordítva, a család nem keresi vele a kapcsolatot különböző nézeteltérések, viták miatt. Az biztos, hogy néha komoly nehézségekkel jár együtt egy nagyszülők nélküli élet. Akár hétvégi kertészkedésekről, jóízű ebédekről, közös sétákról vagy meghitt beszélgetésekről van szó, egy nagymama szinte pótolhatatlan. Vagy mégsem?

A 44 éves „Anyai szív” néven nyilatkozó anyuka idevágó története 26 éves korában kezdődött, mikor születésnapján édesapja meghalt. Majdnem tíz évvel később édesanyját is elveszítette. Két éve melldaganatot diagnosztizáltak nála, és érthető módon akkoriban tetőzött az érzés, hogy nagyon hiányzik egy nagyszülő, aki besegít az éppen óvodát kezdő, anyahiányban szenvedő kislányuk mellé. A férj édesanyja és párja segítettek, ahogy tudtak, de a 200 kilométeres táv sok volt a mindennapi támaszhoz. Ezután a nagyszülők 2018-ban végre el tudták adni a házukat és nem messze a családtól vettek egy másikat. Alig egy hónapja laktak ott, amikor elektromos tűz ütött ki, a ház kigyulladt és a férj édesanyja, aki éppen otthon volt, 56 évesen füstmérgezésben meghalt. Azóta a sok tragédia ellenére igyekeznek lábra állni, „Anyai szívnek” szerencsére mára negatívak a leletei is. „Azért keresünk pótnagymamát, mert látom a kislányomon, hogy nagyon hiányzik neki a nagymamája, és nekem is, mert úgy szerettem anyósomat, mint a saját anyukámat. Jó lenne egy pótnagyit találni itt a közelben valahol, olyat, akit a kislányunk is elfogad, és aki nem lép ki az életünkből pár hét elteltével.”

A család az család

Klárának és férjének három gyermeke van, 6, 4 és 2 évesek. Ahogy megszületett a nagyobbik lányuk, férje édesanyja meghalt, és akkor szembesültek azzal, hogy Klára teljesen segítség nélkül maradt a gyerekekkel és teendőkkel minden nap, hiszen férje dolgozik. „Ami ennél is nehezebb az az, hogy

soha nem tudunk kettesben tölteni egy kis időt sem, ez nagyon hiányzik.”

Klára elmeséli, hogy vér szerinti szülei akkor sem látogatták őket, amikor ők közelebb költöztek, úgy érzi, hogy az édesanyja korosztálya mintha most élné ki magát, most pótolná be az „elvesztegetett” ifjúságot. „A Facebookon kerestem pótnagymamás csoportot, mert egyre erősebb volt az érzés, hogy hiányzik az a fajta családi hangulat, ami férjemnek és nekem is megadatott gyermekkorunkban,” folytatja történetét a 29 éves édesanya. „Szerintem a család az család. Édesanyám tinédzserkorom óta nem viselkedik anyaként, nincs azóta semmilyen mintám. Sokat kínlódok a főzésnél is, mert nincsenek meg azok a fontos mozdulatok, és nem sikerülnek az ízek, amelyekre vágyom. Tavaly költöztünk be az új házunkba, én még azt is bevállalnám, hogy hétvégente akár itt is aludjon az a pótnagymama. A nagyszülői gondoskodást, tapasztalatot mi nem tudjuk megadni, nem arra vágyunk, hogy egy nagyi helyettünk nevelje a gyerekeket, csak legyen egy kis támaszom.”

Mindenünk megvan, csak a szeretet nincs

„Friss kapcsolatba vállaltunk gyereket. Az első pillanattól kezdve erős nemtetszését fejezte ki párom édesanyja, hogy kisfiunk és nem kislányunk született,” vág bele történetükbe a nagyit kereső Márti. „Az 5 és 7 éves fiúkat anyósom jó, ha tízszer látta. Az én szüleim nyolc éve meghaltak, és itt állunk, hogy vagy a temetőbe járunk virággal vagy folyamatosan azzal szembesülünk, hogy bár van egy nagymama, de nincs vele kapcsolatunk. Nagyon nehéz volt az a pillanat, amikor a nagyobbik fiam egyszer azt mondta nekem, hogy miért te jössz értem, miért nem a nagymamám? Később a szomszédokhoz is úgy kezdett el ragaszkodni, mint egy kisgyermek a nagyszüleihez. Sajnos itt a Jászságban, a mi vonzáskörzetünkben nem találtam még olyan nagymamát vagy nagyszülő párt, akivel sikerült volna normális kapcsolatot kiépíteni.

Szerencsések vagyunk, nem szenvedünk semmiben hiányt, csak abban a szeretetben, amit anno gyerekként a nagyszüleinktől megkaptunk.

A csoportokban is azt látom, hogy egyelőre mindenki csak keresgél, és ritkán találnak egymásra pótnagyik és családok. Nem könnyű, hiszen sokmindenben passzolni kell, de nem hiszem, hogy lehetetlen küldetés lenne.”

Gyermekmegőrzés vagy lelki kapcsolat?

Jól látszik a történetekből, hogy sokszor a saját családunkkal kijönni sem egyszerű, de egy újat találni még nagyobb kihívás. Az internetes csoportok, honlapok jó kezdőlökést adhatnak, de egy mély, baráti kapcsolat kialakulásához szerencse, sok idő, türelem, alkalmazkodás, önzetlenség szükséges. Az ezerfelé rohanó szülők egy része ingyenes gyerekvigyázásra keres valakit, másik részük pedig nagyszülői lelki kapcsolatra vágyik. Sokak szerint több személyes, csoportos találkozóra lenne szükség, hogy könnyebben egymásra találjon a pótnagymama és a család, mások egy kérdőív kitöltésében, valaki pedig a megyék szerinti keresésben látná a megoldást.

Ibolyára egy honlapon találtam rá, ahol

pótnagyik rövid kis bemutatkozóval családot keresnek.

Lányai már felnőttek, ő meg az a csupa energia nő, aki rendszeresen önkénteskedik, segít, ahol tud. Hivatása szerint is tanár, fejlesztőpedagógus. Hamar talált is egy kedves családot három kislánnyal. Kellemes első találkozások, jókedvű légkör jellemezte az első hónapokat, de aztán Ibolya elkezdte kényelmetlenül érezni magát. Az édesanya egyre többször vette elő a naptárt, és karikázta a napokat, heteket előre, hogy mikor álljon rendelkezésükre a pótnagyi. Egyre gyakoribbá váltak az elégedetlen megjegyzések az anyuka szájából, ha Ibolya nem ért rá, de szóba jött az is, hogy szerinte a nagyinak hogyan kéne fürdetni, nevelni a gyerekeket. Ibolya nagyon szerette a kislányokat, de hiányoztak neki a beígért, meghitt „családi” összejövetelek, amikor lazán, közösen eltöltenek egy hétvégét vagy napot, és nem csak arról szól a pótnagyi-kapcsolat, hogy előrántják őt a zsebükből. Lassan világossá vált számára, hogy ez nem az a fajta kapcsolat, amelyre ő vágyik, annak ellenére, hogy megszerette a családot.

„Az az érzésem, hogy ez a pótnagyiság egy babysitter szolgálat kezd lenni. Sokan megkeresnek, és szinte az összes levél arról szól, hogy a gyerekeket A-ból B-be kéne vinni, és mindennapi rendszeres kötelezettséget kellene vállalnom. Úgy érzem, ennek egy folyamatosan kialakuló kölcsönös kapcsolatnak kéne lennie, egymás megsegítéséről, beszélgetésekről kéne szólnia” – véli Ibolya.

„Úgy gondolom, hogy a nagyszülőnek sem az a feladata, hogy ők neveljék a gyerekeket, hiszen mi a családi élet segítői vagyunk.

Egy ilyen helyzetben, mikor idegen családdal ismerkedem, mindig tisztázom előre a morális kérdéseket, ki, miből nem enged, és fontos a kölcsönös megegyezés is, ki, mit vár a másiktól.”

A tapasztalt pótnagyi most már az elején kimondja a családoknak a sarkos dolgokat, hogy mennyit bír és tud vállalni, hogy ne legyen félreértés és rossz érzés a későbbiekben. Megérti az elfoglalt szülőket is, ugyanakkor hiszi, hogy a generációk közötti kapcsolat, más szemszögből való világnézetek, tapasztalatok megosztása lenne itt az igazi cél.”

Ajánljuk még:

NEM AZ ÉTEL A LÉNYEG, HANEM AZ EGYÜTTLÉT – A CSALÁDI ÉTKEZÉSEK EREJÉRŐL

HADD MESÉLJEK NEKED MOST, HA MÁR KORÁBBAN NEM TUDTAM – LEVÉL A NAGYMAMÁMNAK

5 HIBA, AMI MEGKESERÍTI A FELNŐTT SZÜLŐ-GYERMEK VISZONYT