„Néha a bokrok mögül lestem, játszik-e” – Könnyektől a nevetésig a legjobb beszoktatós sztorik

Hogy ez a vicc mennyire igaz, azt anyukája és érzékenysége válogatja, de abban megegyezhetünk, hogy az első napokon, heteken hidegvérrel, laza gyomorral kevesen tudják otthagyni gyermeküket a bölcsiben vagy az oviban. Még akkor is támad az emberben nosztalgia, szívszorulás, amikor elmarad a dráma, nem ömlenek a könnyek. Mint az első fiamnál. Őt szinte be sem kellett szoktatni, valahogy jól átvészelte ezt, majd a rákövetkező szuper éveket is az állami oviban. Azért azt hozzá kell tenni, biztosan segített valamit, hogy anno 1,5 és 2 éves kora között már heti kétszer, délelőttönként 9-12-ig beadtam egy napközibe, ahol szintén nem volt nagy kiakadás, de mindig a vékony kis őszi sapkájával a fején várt. Kérdeztem, a nevelőnőket, miért van ez, mire elmondták, hogy mikor elkezd engem hiányolni, ráadják, hogy lássa, mindjárt megy haza...

A kisebbik fiam, aki nemrég töltötte be a hármat, már más tészta. Érti, hogy miért megyünk, tudja azt is, hogy visszajövök érte, de nem akarja elfogadni a tényt, hogy neki ott kell maradnia és én nélküle folytatom a napot. A napot, a napokat, melyeket már úgy megszoktunk közösen. Az utóbbi időben úgy érzem a „fejemre nő”, és hát, nagyon nehéz mellette dolgozni. Van egy pont, amin túl úgy érzem, igenis szüksége van sok vele egykorú gyerekre és más közegre, mint amit megszokott velünk, mint amit mi nyújthatunk. Természetesen maradunk az örök, szerető védőburok, de szükséges sok más ingert is beengednünk. Az, hogy kinél, mikor jön el erre az igény változó, a szülők munkája, ragaszkodása és az élethelyzetek is befolyásolják, de a kötelező óvoda úgyis pontot tesz a dilemmák végére.

Ezt a cikket akkor kezdtem írni, amikor éppen az én síró Pufikámat otthagytam a kiscsoportban. És folytattam, amikor már sírás nélkül besétált. A két alkalom között 3 nap telt el, és mert járt már bölcsibe a vírushelyzet berobbanása előtt, holnap már ott is fog aludni. Legalábbis megpróbáljuk. A bölcsis beszoktatás viszont nem ment ilyen simán, tavaly ősszel, két hétig rendszeresen sírt reggelenként, volt, hogy utána én is az autóban. Egy ilyen nagyobb ördögűzős eset után, egyszer csak elvágták a dac, bánat és düh vezetéket, másnap elköszönt és bement egy szó nélkül. Azóta sem tudom, hogy megtört, megszokta, beletörődött vagy csak rájött, hogy nem olyan rossz ez a hely sem.

De, hogy legalább mi ne drámázzunk és a könnyedebb végéről fogjuk meg ezt a témát, nézzünk pár vicces, a beszoktatásról szóló történetet – mert hiszem, hogy senki nincs ebben egyedül!

Noémi (42) egy óvodás kisfiú anyukája így mesélt erről az időszakról:

„Kisfiam nagyon anyás volt, amikor eljött a bölcsis beszoktatás ideje. Nem is tudom kinek volt rosszabb, hogy el kell válnunk. Még verőfényes vénasszonyok nyara volt, így nem kellett a szobában játszaniuk, hanem a kertben kezdték a napokat. Nagyon kínos így utólag visszagondolva, de mikor kezdetben ott kellett hagynom őt pár órára, bevallom eléggé megviselt,

néha a bokrok mögül lestem, hogy játszik-e, sír-e, bírja-e.

Később a férjem rám szólt, hogy szedjem össze magam és bízzak meg végre a gyerekemben és a nevelőnőkben...”

Évi (37) egy óvodás kisfiú és egy óvodás kislány anyukája

„Kisfiam 16 hónaposan ment bölcsibe, ahol a második nap bement és hátra sem nézett. El sem hittem, hogy amíg a többi gyerek reggel sírt, addig Oli délután zokogott, hogy nem akar velünk hazamenni. Volt, hogy hétvégén úgy ébredt, hogy oviba akar menni, és el kellett sétálni arra, hogy biztosan nincs nyitva az óvoda... Néha viccelődtünk is, hogy valamit elronthattunk, hogy így »menekül« otthonról a gyerek!”

Anita (38) két iskolás fiú anyukája

„Nálunk a kicsit kötelező jelleggel anyám szoktatta be a bölcsibe, amúgy nem nagyon lett volna rá szükség. Vitt könyvet, hogy olvas majd a folyosón, de annyira ordított a sok gyerek, hogy nem tudott koncentrálni. Így gondolta, meglep és hazajön, de a bölcsis néni elkapta, és közölte, hogy ilyet nem lehet. Kész kínszenvedés volt neki az a kötelező két hét.”

Ildi (38) egy iskolás kislány és egy kétéves kisfiú anyukája

„Esztinél nem igazán vettem komolyan ezt a folyosón üldögélést. Amikor már ott kellett hagyni egyedül a csoportban, elmentem a közeli jógastúdióba valami csoportos órára. Mikor visszamentem, mondta a gondozónő, hogy jó lett volna, ha ott vagyok, mert volt nagy sírás valami miatt, de végül is hamar megnyugtatták a gyereket. Aztán ami sok anyuka félelme, az az ott alvás, merthogy a gyerek segítséggel alszik csak el és ha megébred, vissza kell altatni, csak a saját kiságya jó vagy éppen autókáztatják vagy babakocsiban tologatják, stb. Nálunk a bölcsi előtti hónapokban pokol volt az altatás, egyszerűen nem aludt ebéd után, aztán amikor eljött a nap, hogy már ott lehetett aludnia, felajánlották neki és simán elaludt. Nem akartam elhinni...”

Kinga (38) egy iskolás kislány és egy óvodás kisfiú anyukája

„Levi nagyon nehezen szokott be az oviba...kezdetben minden rendben ment, de aztán rendszeresek lettek a reggeli sírások és sokszor napközben is sírt utánam. 

Két hónapig ment így, az óvónők már majdnem feladták.

Azt gondolták én nem akarom »elengedni«, de erről szó sem volt! Sokszor beszélgettem erről Levivel, hogy ne sírjon, hiszen mindig megyek érte, amikor mondom, azt a pár órát (9-12-ig) ki lehet bírni. Mire egyszer rám néz és azt mondja: »de Anya, én szeretek sírni!« Erre csak azt tudtam mondani, hogy hajrá óvónénik!”

 

Ennyi anyuka után megkerestem egy nyugdíjas óvónénit, Ildikót, hogy ő milyen történetet tud felidézni:

„Két történetre tisztán emlékszem:

A beszoktatás napjai alatt, az egyik, a csoportban üldögélő anyukához egyszer csak odaszaladt a kislánya és megsimogatta, vigasztalta, mert sajnálta, hogy egész délelőtt unatkozik az anyukája.

A másik felejthetetlen történet az volt, amikor az egyik ovisom utcáról a kertbe befelé leskelődő anyukája sírva fakadt nekem a kerítésnél, hogy elfelejtett integetni neki a kisfia...”

Nincsen semmi veszve. Az elválással és leválással küzdünk ilyenkor, nemcsak a gyerekek, a szülők is. De ha a pozitív megerősítésekkel, kellő higgadtsággal, jókedvvel és az óvónénikbe vetett bizalommal indulunk el az úton, akkor a gyerekek is hamar rájönnek, hogy a biztos keretek biztonságos napokat, játékot, tanulást és barátokat jelentenek számukra.

Meg amúgy is: a szeretet összeköt egy kis különlét idején is.

Fotók: Unsplash

Ajánljuk még: