„Mindenkinek, amennyi jár” – Nem mindig igazságos az öröklés, ha demokratikus

Talán mindenki találkozott már olyan helyzettel az életében, amelyben egy szeretett személy halálakor nemcsak a gyász érzésével, hanem bürokratikus akadályokkal, esetleg egymással is szembe kellett, hogy nézzenek a hátramaradottak. Nem egyszer vitát szít, ha nem tudjuk, mit szeretett volna az elhunyt – ahogyan sajnos az is, ha tudjuk, mit akart, de a rokonok azt nem veszik figyelembe. Ha végrendelkezett az illető, talán könnyebb dolgunk van: „csak” azt kell elfogadni, amit ő akart – és ha ez nem is mindig könnyű, legalább tiszta sor, ki a felelős, és mi a teendő.

Azért is érdemes lehet ezt megtenni, mert végrendelkezés hiányában a törvényes öröklés nyomán a Polgári Törvénykönyvben előírásai szerint osztják szét a megmaradt értékeit és adósságait, ez pedig nem minden családban, nem minden helyzetben igazságos.

Demokratikus, de nem igazságos

Aki járatos az öröklések világában, és/vagy nyitott füllel jár, tudja, hogy ez az arányos, demokratikus módszer sajnos nem mindig megfelelő. Vegyünk egy egyszerű példát: egyik gyermekem ügyes, kreatív, a jég hátán is megél, szuper vállalkozó, a másik viszont visszahúzódó, csendes, szeret olvasni, nem jártas a világ mindennapi dolgaiban. Nyilvánvaló, hogy a jól menő, sok munkával felépített családi vállalkozást nem célszerű arányosan elosztani közöttük, inkább végig kell gondolni, mi az, ami hasznos lehet egyiküknek és a másikuknak, még pontosabban: mivel tudjuk kompenzálni másik gyermekünket?

Ennél már egy fokkal bonyolultabb helyzet az, ha egy vagyontárgy nem osztható fel, ilyen például egy autó, amelynél valóban végig kell gondolni, hogy kinek van nagyobb szüksége rá, s a többi gyermeket hogyan tudjuk kárpótolni. Még bonyolultabb a helyzet akkor, ha földtulajdont vagy lakást örökítünk, de azt semmiképpen nem szeretnénk, hogy attól az utódok megváljanak, és a pénzt osszák két részre. Számos esetben óriási, évtizedekig tartó viták származnak abból, hogy ki birtokolja el a földet, ki lakik a lakásban, mennyi részt használhat, stb. Éppen ezért itt is célszerű végiggondolnunk, hogy melyik gyermekünknek van reális lakásgondja, s ki az, aki adott esetben valóban úgy képes a földdel foglalkozni, hogy az még az unokáknak is hasznot hozhat.

Sajnos nem egyszer az a helyzet, hogy a halálozás után a hozzátartozókra adósság hárul. Édesapánk nem fizette ki a lakás utolsó tíz részletét, édesanyánk a kocsijából maradt adós. Előfordulhat az is, hogy közüzemi díjhátralék áll fenn, vagy a közös költséggel tartozik a hirtelen elment rokon vagy szülő. Amennyiben életünk harmadik szakaszában bármilyen tartozásunk fennáll, pontosan végig kell gondolnunk, hogy van-e bármilyen egyéb anyagi vagy tárgyi forrásunk, amellyel ez kifizethető, mert erre nem akkor kell gondolni, amikor egy betegség bekövetkezik, hanem még jóval ez előtt. Minden túlzás nélkül mondható, hogy legkésőbb a nyugdíjba lépésünk napján, de az okos ember már tulajdonképpen az 50. életévét elhagyva végiggondolja: melyik gyermeke mit örököl, s a fennálló adósságokat hogyan rendezzék.

Végül kell szólni egy látszólagos apróságról is, ami valójában rengeteg pénz tud felemészteni. Egy barátom 79 éves édesapja váratlanul meghalt, s kiderült, hogy az úr utolsó éveiben Hoarding-szindrómás volt, azaz rengeteg tárgyat halmozott fel otthonában és kertjében. Ezeket az ismerősöm csak úgy tudta kidobni, hogy több konténert rendelt, és több százezer forintjába került a kacatok hulladéktárolóba szállíttatása. Nagyon fontos tehát végiggondolnunk, hogy mely személyes tárgyunk az, amelyet szeretnénk gyermekünkre hagyni, s mely tárgyaink azok, amelyek nekik biztosan nem kellenek majd. Ezektől érdemes – ha nekünk sem életbevágóan fontosak! – még életünkben megszabadulnunk, hogy ne okozzunk nekik felesleges pluszköltségeket.

Nagyon sok ember arról ábrándozik, hogy ha elhagyja a világ színterét, szerettei abból, amit életében összegyűjtött, boldogan és harmonikusan fognak élni. Én azonban azt tanácsolom, hogy ez ne álom legyen, hanem tegyünk azért, hogy valóban megvalósuljon!

Végrendelet – nem ciki!

A legkézenfekvőbb megoldás, ha végrendelkezünk. Készíthetünk közvégrendeletet, közjegyző előtt – ennek előnye, hogy biztosan megfelelő formátumú lesz az irat, és sok vitától megkímélhetjük utódainkat. Írhatunk mi magunk is magánvégrendeletet, akár saját kézzel is. Kivételes esetekben a törvény a szóbeli végrendelkezést is elfogadja, de csak akkor, ha két tanú bizonyítja a rendelkezést.

Az érvényes végrendelkezéshez a jog szerint az alábbi legfontosabb szabályokat mindenképp érdemes észben tartani:

1. Csak személyesen végrendelkezhetünk.
2. Írjunk a végrendeletre dátumot
3. Ha kézzel írjuk, mi magunk (mert erre is van mód!), akkor az elejétől a végéig valóban saját kézzel kell írjuk, a gépelés nem opció!
4. Írjuk alá a végrendeletet!
5. Ha nem kézzel írtuk azt, akkor minden oldalát írjuk alá!
6. Amennyiben vannak tanúi a végrendelkezésnek, ők is írják alá!
7. Számozzuk meg a végrendelet lapjait! 

Mert végrendeletet hagyni – pláne, ha annak létéről, esetleg tartalmáról már korábban tájékoztatjuk a családot – segítség: nemcsak a jog képviselői, de a család számára is.