Háztartási munkamegosztás régen, most és egy ideális világban

Család

Háztartási munkamegosztás régen, most és egy ideális világban

Bár hatalmas változásokat tudhatunk magunk mögött, ami a nemek közötti egyenlőség megvalósulását illeti, továbbra is fényévekre vagyunk az ideálistól.

Az internet egyik sötét bugyra szemem elé sodort egy olyan szöveget, amely elméletileg 1955-ben jelent meg a Housekeeping Monthly magazinban. Már csak azért is érdemes a magazin központi témájáról beszélni, mert tapasztalatom azt súgja, hogy bár sokan, hozzám hasonlóan anakronisztikusnak érzik tartalmát, a mai napig létezik olyan 21. századi férfi, aki a lent idézettekkel egyetért. Ha nem is teljesen, akkor részben, közvetett módon. Viszont pont ez a „részben” és a „közvetett módon” akadályozza meg azt, hogy a nők növekvő munkaerőpiaci szerepvállalását az otthoni tehervállalás csökkenése kövesse, vagyis férj és feleség egyenlő arányban vegye ki a részét a házimunkából. Az ominózus, mai szemmel inkább paródiának felfogható 1955-ös szöveg első része így szól:

„Készítse el a vacsorát időben. Már reggel vagy akár előző este tervezze meg, hogy a férjét finom vacsora fogadja, amikor hazaér a munkából. Így adja tudtára, hogy gondolt rá, amíg ő dolgozott és gondját viseli a szükségleteinek. A férfiak többsége éhes, amikor megérkezik a munkahelyéről és a kedvenc ételének elkészítésével kielégíti a meleg fogadtatás iránti vágyát.

Szerencsénkre változik a világ, és míg az ’50-’60-as években a főállású háziasszony szerep teljesen hétköznapi volt, ma ez már sok szempontból elképzelhetetlen. Már nem számít ritkának, inkább normálisnak mondható a kétkeresős családmodell, a nők munkaerőpiaci szerepvállalása fényévekkel túlszárnyalja az előző évtizedek átlagát. Első pillantásra talán úgy tűnhet, végre révbe értünk, minden rendben, hátradőlhetünk, de aztán a valóság figyelmeztet: a nők munkaerőpiaci helyzetének feltérképezése úgy teljes,

ha nem csak a fizetett munkaórák számát vesszük figyelembe, hanem a láthatatlan, kifizetetlen, otthoni munkaórákat is.

A háztartási munka családon belüli megosztását illetően sajnos nem számolhatunk jó eredményekkel. A lányok már tízéves koruktól kezdve több házimunkát végeznek mint a fiúk – húszévesen pedig már átlagosan kétszer annyit. Az arány később sem változik, követik az otthonról hozott mintát: a 20 és 74 év közötti nők átlagosan az összes házimunka hatvanhat százalékát látják el. Egy 2010-es közleményből az is kiderül, hogy a naponta körülbelül öt órát (298 percet) töltenek házimunkával, ebbe beletartozik az otthoni és a ház körüli teendők elvégzése, a gyermekek és felnőttek gondozás, kertészkedés és háziállatról való gondoskodás, szerelés és építés, bevásárlás, egyéb ügyintézés, valamint a háztartás vezetése is.

A férfiaknál ez a mennyiség mindössze 160 perc.

Ha egy ideális világban élnénk, akkor a kétkeresős családmodell terjedését a házimunka egyenlőbb megosztása követné. Nem létezne nemi szegregáció az otthoni munkában, nem lennének női és férfi feladatok, csak családon belüliek. De legfőképp: egy ideális világban senki nem jönne azzal, hogy a háztartásbeli munka nem is munka, mert csak meg kell nyomni a gombot, hiszen már mindent elvégeznek a háztartási gépek.  

Még egy felkavaró részletet közölnék a könyvből: 

„Készüljön fel a fogadására. Pihenjen 15 perccel az érkezése előtt, így ön friss és üde lesz, amikor megérkezik. Igazítsa meg a sminkjét, tegyen szalagot a hajába és nézzen ki frissen. Az ön férje sok időt töltött a munkahelyén fáradt emberek között. Legyen érdekes és vidám. A munkanapja unalmas volt és szüksége van egy kis szórakozásra, és az ön egyik kötelessége, hogy ezt biztosítsa.”

Az 1955-ös írás így folytatódik:

 „(…) Amikor a férje hazajön a munkából, kapcsolja ki a háztartási berendezéseket, és mondja meg a gyerekeknek, hogy ők is csendesedjenek el.”

Egy ideális világban a nő nem szórakoztató bohóc, gyerekgyár, esetleg háztartásbeli katona, aki dorgálást érdemel a férjétől, ha nincs kivasalva az ing, kitakarítva a WC, megfőzve a holnapi ebéd. Egy ideális világban a nő nem vár évekig titokban arra, hogy a férje végre észrevegye a láthatatlan munkába feccölt energiáit, helyette mer hangot adni túlterheltségének, verbalizálja az igényeit.

A gyerek ilyenkor abban a hitben nevelkedne, hogy a házimunka nem a férfi vagy a nő dolga, hanem az embereké,

így felnőttkorában követné az otthonról hozott mintát.


Egy ideális világban nem kérdeznék meg félszegen a húszas éveikben járó nőktől az állásinterjún, hogy ugyan mikor terveznek gyermeket vállalni. A biológiai különbözőség nem adna okot társadalmi egyenlőtlenségre, skatulyákra és szereposztásokra. Az apák nem kevesbé szülők amiatt, mert nem képesek szoptatni, a társadalmi nyomás (mára már szinte érvénytelenné váló) „kenyérkeresői” szerepe pedig nem legitimálná azt, hogy kevesebb időt töltsenek gyermekükkel.

Jelenleg még mindig a gyermekgondozási feladatok 73,5 százaléka hárul a nőkre.

Ahhoz, hogy a jövő generációját már ne érjék hasonló hátrányok, mindannyiunknak változtatnunk kell! Nem az a lényeg, hogy a feleség képes-e autógumit cserélni, vagy a férj vasárnapi ebédet készíteni, hanem az, hogy a gyermek miben nevelkedik, milyen példát lát maga előtt nap mint nap. Ha több évtizeden át beléég, hogy csak az édesanyja takarít, akkor sajnos semmi sem fog változni a jövőben.

Forrás: ITT, ITT és ITT

Ajánljuk még: 

NEM A MUNKA LÁTHATATLAN, HANEM A NŐK, AKIK ELVÉGZIK AZT
HA BOLDOG GYEREKET AKARUNK NEVELNI, ENGEDJÜK MEG A MASZATOS NAPOKAT