Fizethetsz kapcsolatokkal vagy pénzzel – mit választasz?

Család

Fizethetsz kapcsolatokkal vagy pénzzel – mit választasz?

Ha azt a szót halljuk, hogy „hálózat”, van, akinek a közösségi média, van, akinek valamilyen menő amerikai kalandfilm jut eszébe. Egyesek a „deep state”-re gondolnak, mások pedig arra a divatos tudományos elméletre, amely a társadalomtudományban és a természettudományban is egyaránt sikerrel alkalmazott. Az időstudományban a hálózat azonban teljesen mást jelent – erről szó a cikk.

Mind érzékeljük: teljesen mást jelent számunkra azon emberek sora, akik hozzánk tartoznak, s azok, akik idegenek. Ezt a család az embernek már a bölcsőde idején megtanítja, ennek köszönhetően többnyire hatékonyan meg is húzzuk a határainkat.

Szintén tudjuk: a hozzánk tartozó emberek egy részét, a rokonainkat például nem mi választjuk ki, hanem adottak – de felnőtt korunkban a mi döntésünk, hogy milyen mértékben tartjuk velük a kapcsolatot. Többnyire nem mi választjuk ki a szomszédainkat sem, de kénytelenek vagyunk úgy élni, hogy egymás elvárásainak megfeleljünk. Az ilyen együttélést egyébként törvények is szabályozzák. Szintén nem válogathatjuk meg kollégáinkat, csak ha mi vezetjük a céget vagy a vállalkozást. Más, hozzánk tartozó embereket azonban kifejezetten mi választunk ki, ilyenek a barátaink, vagy az az ember, akivel az életünket összekötjük. Ezt a teljes kört, a hozzánk közel állókat nevezi a gerontológia informális hálózatnak.

Emellett azonban részei vagyunk több olyan közösségnek is, amelynek tagjaival kevés személyes kapcsolatunk van. Ilyen a város lakóinak döntő többsége, az ország polgárai, de ilyen az a tágabban vett szakmai közösség is, amelynek ugyan részei vagyunk, de kevés tagjával kommunikálunk rendszeresen. Ezt a teljes kört nevezzük formális hálózatnak.

Idősebb korban általánosan elmondható, hogy egyre nagyobb szükségünk van a „belső”, az informális hálózat tagjaira, s ha ez a hálózat nem jól működik, nem számíthatunk tagjaira, akkor kisebb-nagyobb problémákat vagy traumákat élhetünk át. Ha nem választjuk ki időben az informális hálózatból azokat az embereket, akik probléma esetén azonnal segítenek (legyen az egy odaadó gyermek vagy egy jólelkű szomszéd), akkor a formális hálózatra kell hagyatkoznunk, amely vagy tud segíteni vagy nem, de semmiképpen sem olyan figyelmes és gondos, mint az informális hálózat kiválasztott emberei. Például  ha arra van szükségünk, hogy egy távoli kórházba vagy bevásárlóközpontba rendszeresen elvigyenek bennünket, előre végig kell gondolnunk, hogy az informális hálózatban ki az az ember, aki rendelkezésünkre tud állni. Ha nincs ilyenünk, akkor a formális hálózat ritkábban ingyen, gyakrabban pénzért tud ilyen szolgáltatást biztosítani, de sajnos az is előfordulhat, hogy erre nincs semmilyen lehetőség. Ez a példa egyébként azt is jelenti, hogy a mindenkori államnak nagyon figyelnie kell arra, hogy a formális hálózat úgy működjön, hogy az informális hálózattal nem, vagy kevéssé rendelkező ember is segítséget kaphasson szükség esetén.

Ugyanez a helyzet akkor, ha otthonunkban adódik valamilyen probléma: elromlik a csap, leszakad a polc, elmegy a net. Ezekre az esetekre már sokkal előbb kell gondolnunk, s ott kell legyen a tarsolyunkban az informális hálózat néhány emberének elérhetősége, ha mi magunk nem tudjuk egyedül, saját erőből megoldani a gondokat, amik felmerül(het)nek. 

Egyszerűen és pontosan fogalmazva: az idősödő embernek nem hetvenévesen kell rájönnie arra, hogy szüksége van olyan, hozzá közvetlenül tartozó emberekre, akik probléma esetén mellette állnak és segítenek, hanem már nagyon korán, legkésőbb ötvenéves kora körül végig kell gondolnia, hogy milyen probléma esetén kire és miben lehet számítani, s azokkal az emberekkel megbeszélni ezt.

Ne akkor kezdjünk el gondolkodni, amikor már baj van, hanem készüljünk fel előre a lehetséges, megszokottól eltérő helyzetekre! Ehhez persze alkalmazkodás kell, odafigyelés a környezetünkre, kapcsolataink ápolása. De ez talán a legédesebb teher, amit cipelnünk kell. 

Ajánljuk még:

10 különleges mesekönyv, amit szerettünk régen és most
Ha egy mesekönyv igazán jó, akkor az általa kapott élmény egy életen át elkísér minket. Sokat tanulhatunk belőlük és épülhet a személyiségünk. Többek között türelemre és a figyelés képességére tanít minket. Például ez a 10 + 1 mese.