Család

Együttalvás: ki, kivel, mikor és meddig?

Az együttalvás egy kifejezetten megosztó téma, ha a csecsemő-gyerek-szülők vonatkozásában gondolkodunk róla. Ezzel szemben, ha a párkapcsolatot nézzük, legtöbbek szerint nem is kérdés, hogy együtt kell aludni. Bármelyikről is van szó, érdemes megfontolni néhány szempontot.

Párban nappal, párban éjjel?

Az alvás nagyon fontos, nemcsak a fizikai, de a mentális egészség szempontjából is. Befolyásolja, hogy mennyire vagyunk energikusak, lelkesek, kedvesek, vidámak vagy éppen feszültek, frusztráltak, kedvtelenek. Mindezek által hatással van arra is, mennyire vagyunk elégedettek a párkapcsolatunkkal. Ugyanakkor egyes leírások szerint itt a kulcs valójában nem az alvásban rejlik. A legtöbbek számára alapvető, hogy összeköltözés után minden egyes éjszaka együtt alszik a párjával. Ez a közös minőségi idő része: az esti ágyban beszélgetés, összebújás, majd együtt elalvás.

A párkapcsolat elején ez még akkor sem nehéz, ha egyébként lennének olyan tényezők, amik akadályoznak, mint például az egyik fél horkolása, vagy az, hogy másként működik a természetes bioritmusunk. Amikor a rózsaszín ködben úszunk, ez nem számít, nem is zavaró, egy éjjeli bagoly is szívesen fekszik le korán a párjáért, vagy a pacsirta marad fenn tovább a másikért. Aztán eljöhet a pont, hogy zavaróvá válik, vagy esetleg valamilyen oknál fogva később alakul ki a nehezítő tényező: például megjelenik a horkolás, vagy megváltozik valamelyik fél munkabeosztása és így az alvási ritmusa is. Vagy egyszerűen túlzottan kimerülnek azáltal, hogy egyikük sem igazán tudja a saját, számára legpihentetőbb ritmust hozni. Mit tegyünk ilyenkor? Kell-e mindenáron együtt aludni?

Azt gondolom, hogy nem. Párkapcsolati szempontból az együttalvásban sokkal fontosabb az „együtt”, mint az „alvás”. Ha pedig így van, akkor lehet pótolni az egymás mellett, alvó állapotban töltött időt. Aki kipihent, mert jól alszik, az jobban érzi magát a bőrében, szebben látja a világot, így elégedettebb lehet a párkapcsolatával is. És könnyebben találhat magában energiát arra, hogy minőségi kapcsolódásokat tervezzen. Egyesek szerint külön aludni szinte frissítően is hat a párkapcsolatra, mert minden reggel megélhető az újratalálkozás öröme.

Az együtt töltött időről pedig így sem kell lemondani! Lehet az összebújást például délutánra vagy reggelre tervezni, miután ki-ki felébredt a saját ágyában. Vagy együtt heverészni este, elalvás előtt, és aztán csak konkrétan az alvás idejére eltávolodni. Lehetnek, akik úgy gondolják, hogy a különalvás rányomja a bélyegét a szexualitásra, ennek azonban közel sem kell így lennie! Egy szakértő szerint a különalvás nem rontja jobban az intimitás mértékét, mint az, ha a közös hálószobában van egy tévé. Ráadásul annyira nem is extrém külön aludni, Amerikában készült kutatások eredményei alapján négy párból egy nem osztozik az ágyán, csak az élet legtöbb egyéb területén.

Egy ágyban a gyerekkel

Családokkal dolgozva igencsak sokféle szemléletet látok abban, hogyan is kell vagy éppen nem kell együtt aludni a gyerkőccel. Vannak, akik azt mondják, a csecsemőkort mindenképpen mellettük tölti a baba, a szülők közt az ágyban. Mások félnek a kicsivel való alvástól, de fontosnak tartják, hogy egy szobában legyen velük. Megint mások azt mondják, a mai modern eszközök (légzésfigyelők, kamerás bébiőrök) korában nem szükséges, hogy fizikailag mellettük legyen a babájuk, hiszen így is tudják hallani, látni minden mozzanatát. Vannak, akiknél anya alszik a gyermekkel, apa pedig egyedül. Nehéz megtalálni egy olyan megoldást, ami minden családnál jól működik, ugyanakkor egyes szakértők szerint a gyermek első évében teljesen kerülendő az egy ágyban alvás a különböző veszélyek miatt. Egyúttal viszont javasolt az egy szobában tartózkodás, mert például segíthet a hirtelen csecsemőhalál elkerülésében.

Hogy hogyan változott ez a gyermek növekedésével, megint egy újabb kérdés. Aludjunk-e együtt a már óvodás gyermekünkkel? Ilyenkor sokszor jönnek az érvek: nyugodtabban alszik, ha mi is ott vagyunk, fél a sötéttől, a betörőktől, a szellemektől. Ez mind életkori sajátosság, teljesen természetes, nem mindegy azonban, hogyan reagálunk rá, és az kit milyen érzéssel tölt el. Ha a szülők egyetértenek az alvással kapcsolatos konstrukcióban – legyen az bármilyen –, akkor minden rendben. Ha apának rendben van, hogy ő néhány hónapig, esetleg évig egyedül alszik, mert anya a gyermek mellé költözik éjszakára, akkor nincs semmi gond. Már, ha ez anyának is oké.

Ha az egyik fél emiatt hiányt él meg, esetleg frusztrált tőle, akkor viszont érdemes újragondolni, ki hol és kivel tölti az éjszakát. Ez a hiány ugyanakkor nem biztos, hogy a párkapcsolatban jelenik meg: sokan vannak, akik nem tudnak jól aludni a gyermekükkel egy ágyban. Főleg, ahogy nő, egyre kevesebb helyük marad a szülőknek, az álmában izgő-mozgó gyermek pedig felébresztheti őket, így akár állandó kialvatlansággal küzdhetnek. Ez, illetve az alvás miatt kialakult párkapcsolati konfliktusok például mindenképpen olyan jelek, amelyeknél érdemes újragondolni a család alvási szokásait.

Egyes leírások szerint a gyerekek nagyjából 13 éves koruk körül spontán is felhagynak az együttalvás iránti igénnyel. Ha szülőként ennél korábban jelenik meg a különalvás szükséglete (mert lehet ilyen, és ez rendben van!), akkor érdemes ezt jó előre átbeszélni a gyermekkel, együtt kiválasztani az ágyát és valamilyen tárgyat, ami biztonságot ad neki (egy kedvenc párna vagy plüssállat). Az átszoktatás lehet, hogy nem lesz zökkenőmentes, de a gyerekek alkalmazkodóképessége nagy, ráadásul az eltávolodás is szükségszerű előbb vagy utóbb!

Természetesen mindezt egy átlagos időszakra vonatkoztatva kell értelmezni. Ha például valaki beteg, az felboríthatja az éjszakát is, pároknál például a fertőzés elkerülése miatt, kisgyermek esetén pedig épphogy az együttalvás merülhet fel igényként. Összességében azt tehát, hogy pontosan kinek kivel, hogyan és mennyi ideig kellene együtt aludnia ahhoz, hogy minden terület rendben legyen, nem lehet egy főszabály szerint leírni. Minden párkapcsolat, család, gyerek és szituáció más, ezeket az apró különbségeket pedig muszáj figyelembe venni. A lényeg az, hogy a módszer, amit választunk, mindenki számára kielégítő legyen.

Ajánljuk még:

Így hat a gyermekkori kötődésed a párkapcsolatodra

A kötődés témájáról egyre többet hallani. Jól is van ez, mert mai tudásunk szerint nagyjából 70 százalékban befolyásolja a kötődési mintázatunk azt, felnőttként hogyan viszonyulunk a kapcsolatokhoz.