„Azért, mert én vagyok a szülő” – mondatokról, amiknek tiltólistán a helye

Család

„Azért, mert én vagyok a szülő” – mondatokról, amiknek tiltólistán a helye

Megosztó dekortábla, egyféle spéci házirend, anyai parancsolatsor került a szemem elé a minap. Egy otthoni, anyai parancsolat-rendszer a gyerekszoba falán, amit meglehet, humorral indítottak útjára, mégis sokakban keserű élményeket idézett elő.

Például ilyen jellegű szabályok alkotják az említett családi otthon házirendjét – szándékosan nem idézem szó és betű szerint, és nem is listáztam az összeset:

  • Amit főzök, megeszed!
  • Ha ruhát vásárolok neked, viseled!
  • Ha azt mondom, indulj lefeküdni, te azt feleled: jó éjszakát!

Ezek mellett akadt még jónéhány családi szabály, majd a lista végén egy jól irányzott mondattal – képletesen szólva – csattan egy nagyot az ostor: „Mindezt azért, mert az anyád vagyok!”

Nekem sose mondták azt, hogy azért csináld így vagy úgy, mert az anyád vagyok. De sokszor hallottam azt felnőttektől, hogy „Azért, mert csak!”, vagy azt, „Azért, mert én mondtam”. Néha hozzátették: Punktum!

Sokáig nem értettem, mi az a punktum, de féltem tőle, mint egy hegyes fogú rémtől, mert olyan vészjóslóan hangzott, és mert retorziók kísérték. Néha nem tudtam úgy cselekedni, ahogy várták, így megismertem a punktum szigorát, erejét és lendületét. Néha a bosszúját is, mert lehet, nem azonnal csapott le rám, csak egy idő múlva. Sunnyogva kivárt és akkor horgolt belém, ha védtelen voltam vagy nagyon akartam volna valamit – például részt venni egy gyerekzsúron. Na olyankor jött a punktum, meg a csak. De akár azonnal, akár később törték le személyes vágyaimat vagy porszemnyi lázadásomat, mellettük soha nem kaptam valódi, engem figyelő, rám szabott, az én érettségemhez illő magyarázatot.

Nem tudhattam meg soha, hogy ami után vágyakozom, amitől tiltanak, az azért nem érhető még el, mert túl fiatal vagyok még hozzá, netalán veszélyes lenne számomra.

Az „Azért, mert én mondtam” nem segített, olyan volt csak, mint egy elem nélküli zseblámpa, nem gyújtott fényt sehol. Pont ilyen sötétségben (és kétségek) között hagyó korlát az „Azért, mert az anyád vagyok” is. Nem tesz hozzá a neveléshez, inkább kicsúfolja azt.

Sok egyéb mellett volt szerencsém a gasztronómiai terrorhoz is, igen én is szembesültem ilyen mondatokkal:

„Megfőztem, megeszed!” „Nekem te ne kényeskedj!” „Örülj, hogy enni adunk neked!” „Addig innen nem állsz fel, míg meg nem eszed!” „Ha csak egy falatot is hagysz, mész a sarokba” – hangzott sokszor az asztal mellett. Olykor hozzátették: „Azért, mert csak”.

Higgyétek el nekem, keserű ott minden falat, ahol semmibe veszik a személyes ízlést és (szó szerint) olyan dolgot akarnak letolni a torkunkon, amit mi nem akarunk, vagy egyenesen irtózunk tőle. Mint én a fokhagymás, paprikás lében úszó meztelen burgonyagombócoktól. Egy időben ez volt a vacsorafogás, talán azért, mert olcsóbb volt, mint a húsleves. De én bármennyi hús nélküli zöldséglevest megettem volna, ha nem kísérték volna azt torkomba ragadó meztelen gombócok.

Ma is fulladok, ha azokra a levesgombócokra, azokra a mondatokra gondolok. 

Éppen ezért az én gyerekeim (keretek között), de bizony szabadságot élveztek a gasztronómiában (is). Azt nem állítom, hogy négynek négyfélét főztem, de nem kellett kényszerből nyelni olyat sosem, amit nem kívántak. Megkóstolták, ha elég ügyesen kínáltam, aztán vagy ízlett vagy nem. Kerestük azt, amit egyénenként és családilag is érdemes volt asztalra rakni. 

Gyerekként nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy mit viselhetek, és természetesen nem volt szempont, hogy nekem mi tetszik. Tetsszen az, amit a kezembe adtak. Mert csak. Mert azt mondom. Mert én vagyok a felnőtt.

Szeretném hinni, hogy a „vicces” házi szabályok kiötlője nem gondolta mindezt komolyan, és nekem (és másnak is) érteni illene az iróniát, a játékos csipkelődést a szigorú mondatok helyett. De nem megy. Számomra – és még nagyon sok ember számára – olyan üzenet ez, ami sebeket tép fel, keserűséget okoz.

És szeretném azt hinni, hogy ilyen szabályokat állító tábla nem kerül fel soha, egyetlen gyerekszoba falára se.

Azért, mert…. csak.

Ajánljuk még:

Ötletek, amikkel öröm lesz a tanulás

Mindenkinek van rossz napja: anyának, apának és a gyerekeknek is. De néhány trükköt bevetve talán kevesebb ilyen nap lesz, és a tanulás nem tetézi majd az esetleges gondokat.