Család

„Az ajándékot a nyuszi hozza, de a húsvétot az anyuka nyulak szervezik”

Minden másképpen van, mint ahogyan megszoktuk, mégis örülhetünk annak, amit ez a húsvét ad nekünk. Van idő gondolkodni, keresni, hogy mi az, ami fontos. Olyan egy kicsit, mint amikor év végén számbavesszük a dolgainkat, és emlékezünk. Most mondjuk régmúlt húsvétokra.

Emlékezni arra, amikor bőrig áztunk Rómában, mert a szűnni nem akaró eső ellenére meg akartuk várni az Urbi et Orbi áldást.

Aztán arra húsvétra, amikor drága apósom az utolsó húsvétján is 200 kilométerről hozta nekünk a pakkot, mert anyósom szerint Pesten olyat nem lehet kapni. És tényleg nem lehetett.

A házi sonka levével felütött torma és a kalács-műremek valóban nem voltak helyettesíthetőek.

Aztán a húsvétra, amikor az udvaron állt két kempingbicikli. Nem szokott a nyúl ilyen nagy ajándékot hozni, de talán abban az évben volt erre keret, meg ideje is volt már közel 10 évesen megtanulni biciklizni. Anyu mindent meg szeretett volna adni, ami neki nem volt, bár ő a mai napig sem tud biciklizni, így apu szaladt  velünk a seprűnyelet beakasztva körbe-körbe az udvaron.

Most, amikor egy héten át ádáz küzdelmet folytattam az online rendeléssel, meg kiszállítással, hogy idén nálunk is legyen egy igazi nagyos bringa az udvaron vasárnap reggel, átéreztem a szocialista hiánygazdaságban a szüleim helyzetét, amikor egyszerre kellett nekik két összecsukható (mi más?) kempingbiciklit varázsolni húsvét reggelre. Mi itthon most épp a határán vagyunk annak, létezik-e a húsvéti nyúl; már nem olyan meséket nézünk, amelyben gyönyörűre rajzolt pompon-farkú nyuszik festik a tojásokat, hanem olyan filmeket, amelyekben valahogy emberek lesznek a nyulak. A nyolcéves kisfiam pontosan tudja már hogy egy nyúl nem képes ennyi holmit elszállítani, de mégis... Gondosan szervezi a csömöri, a budapesti és a pápai nyúl teendőit, és  szerinte ezt nekem, az anyuka nyúlnak kell összefognom mert ez az anyuka nyulak dolga.

„Az ajándékot a nyuszi hozza, de a húsvétot az anyuka nyulak szervezik” – mondja.

Büszke vagyok rá, amikor az online órán a tanító néni kérdésére, hogy kinek mi jut eszébe a húsvétról elsőként nem a csokit meg tojásokat, hanem a keresztet említi. Valamit mégiscsak sikerült megértetni.

Aztán eszembe jut az a húsvét néhány évvel ezelőtt, amikor a gondosan a kert közepére állított tűzpiros lábbalhajtós tűzoltóautó mellett úgy ment el, mint én egy barber shop mellett. Rá sem nézett, nem is érdekelte, és akkor megértettem, hogy az én olthatatlan vágyam egy lábbalhajtós autó iránt nem feltétlenül reinkarnálódik a gyermekem lelkében.

Vasárnap reggel idén is a hidegben, félig sötétben (a gyerekek az izgalomtól egészen váratlanul korán képesek felébredni hajnalok-hajnalán), a még harmatos kertben tépem a füvet és a virágokat (úgy, ahogy anyu tette minden évben), hogy kis fészket készítek a nyúlnak – aki ugye nem is létezik –, abba rakom a tojásokat, és a kert legeldugottabb részeibe szórom szét az apró csokifigurákat, hogy aztán még napokkal később is kitörő örömmel bukkanjunk rá  egyre-egyre.

És idén egy másik szép feladat is nekem jut: elkészíteni anyu fehér krémesét. Azt a fehér krémest, ami elengedhetetlen része minden ünnepünknek, ami miatt locsolók hada járt hozzánk húsvét hétfőn. Mert a locsolók egészen biztosan nem a nővérem és az én bájaim miatt érkeztek, hanem azok miatt a habkönnyű, puha, omlós, precízen egyforma darabokra vágott fehér kockák miatt, amiket minden barátunk minden ünnepen azonnal követel. „Fehér krémest sütöttél, Pannikám?” És Pannika minden évben megsütötte.

Idén 200 kilométerre vagyunk egymástól. Ez így biztonságos neki. Így viszont most rajtam a sor. A hozzávalók már a hűtőben.

A recepttel nem lesz gond: anyu évek óta ír nekem egy füzetet.

Azokkal az utánozhatatlan gyöngybetűivel bejegyzi mindazokat az ételeket, amit az elmúlt években tökélyre fejlesztett. Kinyitom a füzetet. És igen, az első oldalon mi más, mint a fehér krémes receptje. Mellette a megjegyzés, akárcsak egy igazi szakácskönyvben: „nagyon finom és kiadós.”

 

 

Fehér krémes

Hozzávalók:

A lapokhoz:

  • 30 dkg liszt
  • 8 dkg cukor
  • 7 dkg zsír
  • 2 dkg szalakáli
  • 2 dl tejföl
  • 1 egész tojás

A krémhez:

  • 20 dkg vaj
  • 15dkg porcukor
  • 0,5dl tej
  • 3 evőkanálg gríz
  • 2 vaníliás cukor

Elkészítés:

A tészta hozzávalóit összegyúrjuk, 4 cipóra vágjuk és kinyújtjuk megfelelő nagyságúra (ezek vékony lapok, olyan, mint a hatlapos) Zsírozott tepsi hátára fektetjük a kinyújtott lapokat, és közepesen meleg sütőben sütjük. Akkor jó, ha világos marad a színe.

A krémhez a vajat a cukorral kikeverjük. A tejből és a grízből tejbegrízt főzünk, és kihűtjük, majd öszekeverjük a vajas krémmel.

A lapokat meglocsoljuk rumos tejjel (a felsőt nem kell, az maradhat roppanós) és megkenjük a krémmel.

Másnap szeleteljük, és porcukorral meghintjük.

Ajánljuk még:

RENDHAGYÓ HÚSVÉT, FELKÉSZÜLÉS A HIÁNYGAZDASÁGRA ÉS FUTÓVERSENY A KERTBEN – APUKARANTÉN, 3. RÉSZ

„SEMMI BAJ!” – HÚSVÉTI TÖRTÉNET SZÉKELYFÖLDRŐL

„A KIJÁRÁSI TILALOM ELLENÉRE ÜNNEP VAN” – BESZÉLGETÉS TIMIVEL ÉS LEVIVEL CSÍKMADARASRÓL (VIDEÓ)

 

 

Már követem az oldalt

X