A józan észt képviselni a versengésre épülő gyereknevelésben: kik azok a medúzaszülők?

Szóval, mi az a medúzaszülő? A parents.com cikke szerint a „csonttalan, áttetsző és végtelenül rugalmas” szülő. Egy más megközelítés is pozitívan írja le, Kristene Geering, a Parent Lab oktatási igazgatója szerint ez „a gyerekekre való ráhangolódás művészetének gyakorlása”.

Mások szerint azonban ez a szülői nevelési attitűd túlzottan megengedő a gyerekkel szemben. Ők arra figyelmeztetnek, hogy mindez rossz irányba, sőt egészen szélsőséges magatartáshoz is vezetheti a gyereket. Én nem tudom. Ahogy egyre többet olvasok erről a nevelési módszerről, rá kell ébrednem, volt közöm hozzá.

A medúzanevelést folytató szülők abból az igazságból indulnak ki, hogy a jelen kor gyermekei iszonyúan leterheltek, túl sok az inger, nagy a nyomás rajtuk és megfelelhetetlenül magasak az elvárások feléjük, mind a környezet, mind a társadalom részéről. Minden gyereknek kiemelkedőnek kellene lennie, és a szülők is ebbe az irányba hajszolják őket. Mert attól félnek, hogy ha a gyerek most lemarad, később felnőttként is hátrányt fog elszenvedni.

Ám a medúzaszülő nem enged a társadalmi nyomásnak, és a gyereke valós igényeire összpontosít minden erejével és idegszálával. Eszébe se jut balettóráról matekszakkörre ráncigálni a gyereket, pont nem érdekli, hogy a gyerek megtanul-e zongorázni – kivéve, ha a gyerek tényleg szeretne zongorázni, és az nem a nagymama álma, amit a kisunokának kellene beteljesítenie. A háttérbe fogja szorítani a nagymama láthatatlan vagy nagyon is látható, hallható kívánságát és arra összpontosít, amit a gyermek szeretne, amihez tehetsége, indíttatása van. Képes figyelmen kívül hagyni a társadalmi elvárásokat és nem hiszi azt, hogy ha a gyerek nem űz versenysportot hetente háromszor, akkor majd vesztes lesz felnőtt életében. Végeredményben a medúza szülő

a józan észt képviseli ebben a versengésre épülő iskolarendszerben és a társadalomban is.

Kiszáll, valamint be se engedi a versenybe a gyereket.

Hogyan csinálja mindezt? Például úgy, hogy valóban meghallgatja a gyereket: mi érdekli, mire vágyik, hogyan képzeli az életét, a mindennapjait? S abban is segít, hogy a valódi vágyainak megfelelően cselekedhessen.

Ijesztő lehet ez a gondolat akkor, ha azt hisszük, a medúzaszülő ezzel teret ad gyermek – éretlenségéből fakadó – szélsőséges viselkedésének. Azt képzeljük, a medúzaszülő engedi, hogy a gyerek egész nap csokit tömjön magába, és elfeledkezik a gyerek kívánságai miatt annak valódi érdekeiről, amit a szülőnek kell felnőttként ismerni, képviselni és elérni a gyereknél, hogy azoknak megfelelően éljen.

De ez nem igaz. A medúzaszülő nagyon is képben van a gyerek egészséges fejlődésnek igényeivel. Azzal nem megy szembe, csak éppen

meghallja azt is, amit a gyerek súg.

Nem hajszolja bele csak azért tevékenységekbe, hogy más szülők összecsapják a kezüket: „Milyen fantasztikus ez a gyerek, de csodálatosan nevelik.” Nem érdekli mások véleménye, de a gyerek kívánságai igen – már amik beleférnek az egészséges nevelés fogalomkörébe.

A medúzaszülő legfőbb jellemzője a rugalmasság – a gyerek jóllétének érdekében képes más szülők ellenében vagy azokat messze megelőzve fordítani egyet a kormányon. Nem ragaszkodik mereven a saját álláspontjához és a szülői tekintélyhez sem. Nem érzi kudarcnak, ha a gyerek kipróbál valamit és az nem nyeri el a tetszését. Nem érezteti ezt a gyerekkel sem.

Nem fogja tehát csak azért balettra járatni évekig a gyereket, mert az sehány éves korában kíváncsi volt rá, mi fán terem a balett. Hanem

megengedi, hogy a rossz döntését felülírja a gyerek.

Ahogy a hőn kívánt ennivalót se kell az utolsó falatig megenni, ha evés közben jön rá: mégsem ízlik neki. Mert van ilyen, velünk, felnőttekkel is.

A medúzaszülő tehát nem árt a gyerekének, sőt nagyon sok szempontból a gyerek boldogságát célozza, de nem szertelenül, nem szélsőségesen szabadjára engedve a csemetét, csak rugalmasabban működve egy sor olyan döntésben, amiben más szülő erősen őrzi tekintélyét, vagy számon tartja azt, mit szólnak mások.