Gyerekként sokszor ébredtem riadt, kalapáló szívvel, mert a reggeli ébresztés első mozzanata az volt, hogy nevelőanyánk felrántotta a redőnyt. Ez természetesen nagy zajjal járt, és ha már világos volt, a reggeli napfény verte ki a szememből a maradék álmot. Ő biztosra ment: ez az arrogáns, a gyengédséget hírből se ismerő módszer nem adott teret arra, hogy még két-három percre visszaszunyókáljak.
Redőny fel, ágyból ki, indult a nap: rosszul.
Én szülőként már gyengédebb módszerekhez folyamodtam, de a négy gyerekem közül kettő hétalvó volt, így aztán igencsak feladták a leckét. Azok akkor is aludtak volna reggel sokáig, ha korán, és még korábban fektettem le őket. Tesztelgettem, mi a hiba, miért olyan nehéz a reggeli ébredés, de nem jutottam előrébb. Ők ilyen voltak, passz. Nekik többször is kellett szólni, többször odaülni az ágy szélére, többször rájuk nézni, vissza ne aludjanak...
Nem tagadom, én is voltam olykor türelmetlen, én is indultam volna, késésben volt az egész család. Rájuk kellet várni, már úszással-csúszással indult a nap. Nem volt kellemes. De közben sajnáltam is őket, hiszen magamról is tudtam, milyen jólesett volna még egy félóra alvás.
Trükköztem hát sokat:
- kaptak saját ébresztőórát, ami ideig-óráig bevált, ha saját csörgésre ébredhettek
- reggel zenét kapcsoltam, a kedvenc számaikat: még jobban aludtak tőle
- korábban fektettem őket: hasztalan
- ágyba kaptak kakaót: megitták egy pillanat alatt, és aludtak volna tovább
Ami félmegoldásként bevált nálam:
- negyedórával korábban kezdtem az ébresztgetést: ez jó volt a késés ellen, de nem segített semmit a könnyed ébredésen
- még takaróval együtt kivettem a gyereket az ágyból, átültettem egy fotelba, hátha az ülő pozíció segít: néha bevált, néha meg édesen aludt tovább, csak ülve
- ígértem fűt-fát, ajándékba kirándulást, hétvégi állatkerti látogatást, délutáni játszóteret, plusz meseolvasást: ez néha bevált, de a legtöbbször a távoli jutalom vagy ajándék ígérete nem volt elég erős motiváció
Ami félmegoldásként bevált ismerősöknél:
- résnyire hagyott redőny, hogy a reggeli fény beszökhessen: ez csak tavasztól őszig hozhat megoldást, hiszen késő ősztől vaksötét van az ébresztgetés óráiban
- kutya, macska legyen az ébresztő, mert a hangos szuszogásra, vakkantgatásra, nyávogásra, az állat érintésére kipattan a gyerek szeme
- illatos reggeli: a kedvenc étel beszűrődik az álomba és megkordul a gyerek hasa
- este félbehagyott mese reggeli folytatása
- télen a didergős kelés megelőzésére a szoba hőmérsékletének növelése
- a középiskolától az ébredés felelősségének a gyerekre terhelése: ha elkésik, majd abból tanul
- a gyereknél csörög az óra, átjöhet még anyához bújni, és együtt kelnek fel egy kis idő múlva
Amit sose tettem, bár mások szerint hatékony:
- nem húztam le a paplant róluk, hogy majd a hideg felébreszti őket
- nem rántottam fel a redőnyt
- nem üvöltöztem
Pedig néha ott toporzékoltam a szoba ajtajában, hogy „na most már aztán keljetek fel, az ég szerelmére, mert elkésünk….” De inkább könyörögtem, csiklandoztam, puszilgattam, megfordítottam őket az ágyban, dögönyöztem… ez sikere vitte a hadműveletet, mert
az intenzív érintés nem engedte, hogy visszaaludjon a gyerek.
De keserves küzdelem volt hosszú időn keresztül. Be kellett látnom, hogy ez egyéni sajátosság, nem tudom megváltoztatni és arra is mérget vettem volna, hogy az a sajátosság majd a felnőttkorban is jelen lesz: ez aztán be is igazolódott.
Vannak dolgok, amik feladják a leckét a gyereknevelés, -gondozás során, a reggeli ébresztgetés szerintem ilyen terület. Nem csak én kínlódtam ezzel. De én is nehezen ébredek olykor, különösen akkor, ha nehéz feladat vár rám. Olyankor ragad le még jobban a szemem, olyankor szeretnék még egy kicsit aludni, szundizni, szunyókálni, csak egy kicsit még bóbiskolni, szenderegni, búvni, csucsukázni, csukva tartani a szemem. Azért, hogy elodázzam az elkerülhetetlent. Csak még egy percig.
Szóval én értettem a gyerekeimet és az összes nehezen ébredő, ébreszthető gyereket is. A szülőket is szánom. Tiszta szívből.
Szép jó reggelt kívánok!
Ajánljuk még: