Kezdetben a gyerekeknek nehézségeket okozott a különféle platformok alkalmazása (Zoom, Discord, Google Classroom, Facebook-csoport, Messenger stb.), megszokniuk, hogy melyik tanárt melyiken érik el, ki és hol küldi a feladatokat, ki mit vár el, mennyi idő van azoknak teljesítésére, de mára már mindannyian sikeresen és magabiztosan kezelik ezeket.
A diákok elmondása szerint az elúszás és a lazsálás nem jellemző rájuk, sőt, a 15 éves Bence azt mondja, fizikából nem tanult életében ennyit, mint most, hiszen a tanár nagyon figyel, hogy mit mikor adnak be, és erősen kell tartani a tempót, hogy mindennel készen legyenek időre. Míg a klasszikus iskolai helyzetben havonta, kéthetente írtak egy dolgozatot,
a személyes kapcsolat és nyomon követés hiánya miatt, a tanáraik most gyakrabban számon kérik a gyerekek tudását.
Különböző iskolákból megkérdezett diákok szerint nehezen találják meg a tanárok a középutat a tananyagmennyiség szempontjából. Jellemzően két tanártípus van szerintük, az egyik, aki teljesen elengedi ezt a helyzetet, és majd, ha visszaáll minden a régi kerékvágásba bepótolja a kimaradt időszakot, a másik típus pedig átesik a ló túlsó oldalára, és rengeteg feladatot ad, mert úgy gondolkodik, hogy úgyis mindig otthon vannak a diákjai, és mindenre van idejük.
A diákok osztályfőnöke, Krisztina szerint ez valóban így van. „Mivel az online felületeket most ismerjük meg igazán, szeretné magát kipróbálni a tanár ezeken, és tele van lendülettel, lelkesedéssel, így könnyen beleesik abba a hibába, hogy sok feladatot ad. Én azt kértem a gyerekektől, hogy szóljanak, ha túlzónak érzik, így a tanárokat vissza tudjuk terelni a normális ösvényre. Csak így működik.
Szerencsére mindenki teljesen együttműködő, szerintem most kezd normalizálódni minden.
Szaktanárként én is tartok élő órákat, melyek egész jól működnek, és nem adok sok feladatot online, csak annyit, amennyit órán is adnék.”
A szintén kilencedikes Dorinának a történelem és az irodalom a kedvenc tantárgya, és nagyon hiányzik a megszokott iskolai közege, mert számára nehézséget okoz például egy új matematika tananyag önálló feldolgozása, hiszen nem mindig biztos benne, hogy jól sajátítja-e el azt. „A benyújtott munkáink alapján kapjuk a jegyeinket, de van, aki dolgozatot is írat élőben, felad egy esszéfeladatot, és 45 percünk van azt megírni majd visszaküldeni. Remélem, hogy a szándékot is figyelembe veszik a tanárok, azt, hogy mennyire sikerült egyedül feldolgozni a feladatokat”. Hozzáteszi, az azért nagyon jó, hogy reggel nincs kapkodás, és hogy Kriszta néni alkalmanként osztályfőnöki órát is tart. „Meg szokta kérdezni, hogy vagyunk, hogy viseljük a karantént, mennyire vagyunk leterhelve, és mindig felajánlja, hogy
külön is fel lehet őt hívni, hogy személyesebb problémákról beszéljünk vele. Én már telefonáltam neki egyszer.”
Edina felsős és gimnáziumi németnyelv- és magyartanár szerint az online tér nem teszi lehetővé a személyiségnevelés és tanítás olyan kötelező és fontos reagálásait, melyek a tanulók pillanatnyi állapotára, gesztusaira, örömeire és nehézségeire azonnali válaszokként jelenhetnek meg, melyben az empátiának, az összekacsintásnak, a mosolynak – de akár a megtisztító sírásnak is rendkívül nagy szerepe van. „Meggyőződésem, hogy a hosszú távú, minden diákra kiterjedő digitális oktatás – hagyományos oktatás nélkül – súlyosan személyiségtorzító hatású lenne, jelentős mértékben megnövelné a mentális problémákkal küzdő fiatalok számát.”
Szerinte most még nagyobb szükség van a tanuló-tanár-szülő háromszögben a bizalomnak.
„Szerencsés helyzetben vagyok, mert olyan osztályokat, csoportokat oktatok – folytatja –, ahol a technikai háttér családi szinten jól kiépített, a tanulói motiváltság is erős, a szülői háttér többnyire támogató, így a kezdetektől minden diák elérhető számomra. Persze, nagy energiákat, rengeteg időt fektettünk abba a célkitűzésbe – az első héten szinte éjt nappallá téve számítógép előtt ülve – , hogy „gyorstalpaló” továbbképzéseket tartsunk egymásnak, diákoknak az online oktatási eszközök, platformok, lehetőségek ésszerű, gyerekbarát, családbarát használatáról. Biztos, hogy a kezdeti kapkodás, riadalom miatt számos hibás próbálkozás is született, ezeket a tanárok, és diákok – és persze a szülők is – megsínylették, de négy hét után már egyértelműen kirajzolódik, melyek azok a jól használható felületek, technikák, motivációs erők, melyekkel akár hosszabb távon is jól működtethető a rendszer.”
Bencének sok jó tapasztalata is van az online tanórákkal kapcsolatban.
„Nagyon remélem, hogy megmarad pár dolog,
például, hogy van 1-2 hetünk egy beadandó feladatra vagy, hogy néha majd online írunk dolgozatokat esetleg, sokkal jobban ment, mint gondoltuk! Tetszenek az alternatív feladatok is, mint pl. földrajzból múltkor cikket kellett írni egy országról, ezeknek jóval több köze van a valósághoz, ezért nagyobb lelkesedéssel is csináljuk, mint mikor feladatlapokat kell kitölteni.
Úgy veszem észre, most a tanárok is az izgalmasabb, kreatívabb részéről fogják meg a tananyagokat, jó lenne, ha ebből maradna valami a jövőre nézve. „Próbálok úgy hozzáállni a tanórákhoz, mintha ténylegesen a suliban lennék, és nem eszem-iszom ilyenkor, vagy fekszem a kanapén, de vannak osztálytársaim, akik nehezebben koncentrálnak így. Azt azért látjuk, hogy pár tanár annyit fejlődött digitális területen, amennyit alapból sosem tanultak volna meg!”
Ajánljuk még:
AZ INFORMÁCIÓ ÁTJÖN, DE A TUDÁS NEM – EGY HÁROMGYEREKES ANYUKA TAPASZTALATAI AZ ONLINE OKTATÁSSAL
