Aktív

Nyerj iskolakertet, és add ajándékba az alkotás szabadságát!

Még 15 napotok maradt jelentkezni pályázatunkra!  A Zabosfa által meghirdetett, 2020. január 20-án záruló pályázat keretében iskolakertek létrehozására lehet támogatást nyerni. Az iskolakert valódi talpalatnyi mennyország az osztályterem zsongásából kiszabaduló gyerekeknek. Játékos tanulás, sok közös élmény és felelősség – legalább annyit kapunk a kerttől, amennyit mi belefektetünk.

Virágoskert, falatnyi zöldséges, bújócskás cserjés és árnyat adó fás vidék az iskola mellett: az iskolakert azzá válik, amivé mi magunk alakítjuk. Ez a legjobb benne. Lehet-e többet adni a gyerekeknek, mint az alkotás szabadságát, az együtt növekedés élményét és a gondoskodás felelősségét? Sokuk számára az iskolakert a kertészkedéshez kapcsolódó élő tapasztalat első terepe, ahogy a pedagógusok számára is a kreativitás bölcsője.

„Minden gyermekben megvan a cselekvési vágy és a világmindenség megismerésének igénye, csak annak kibontakoztatását kell elősegíteni.” (Maria Montessori)

Az egy.hu és a Zabosfa közös pályázatában azt szeretnénk lehetővé tenni, hogy minél több gyerek kipróbálhassa magát kiskertészként biztonságos körülmények között, az iskola kerítésén belül! 

Mi kell a pályázathoz?

Gondoljátok át, miért örülnétek egy iskolakertnek, álmodjátok meg, milyen lenne ez a kert, és terveteket küldjétek el nekünk! Az elbírálásban fontos szempont lesz, hogy mire fordítanátok az elnyerhető összeget, és mi a tervetek a fenntartási idő alatt, illetve azután a kerttel, így erről is ejtsetek szót a pályázatban!

Mit nyerhettek?

A Zabosfa három iskolának segítene aztán a megvalósításban.

  1. helyezett:

A Zabosfa vállalja, hogy 10 hónapon keresztül, összesen 1.000.000 Ft értékben segít létrehozni a nyertes iskola udvarán egy ökokertet, melyet a pályázók a saját terveik alapján saját maguk építenek fel. A létesítésben részt vesz a Zabosfa, és a fenntartáshoz további 2 éven keresztül 300.000 Ft/év összegben támogatást nyújt, amennyiben az első év végére megvalósul a pályázatban kijelölt cél.

  1. helyezett:

Az iskola 250.000 Ft értékű,vetőmagokból és kerti eszközökből álló csomagot kap, melyek kisebb kertészeti munkák elvégzésére alkalmasak.

  1. helyezett: 

Az iskola 150.000 Ft értékű, vetőmagokból és kerti eszközökből álló csomagot kap, melyek kisebb kertészeti munkák elvégzésére alkalmasak.

Ki pályázhat?

Minden magyarországi általános iskola benyújthatja a pályázatát, akár többet is.

Hol lehet pályázni?

A pályaműveket elektronikusan, e-mail-ben lehet leadni a jatek [at] egy [dot] hu email címre, a tárgyban megjelölve „Zabosfa Ökokert pályázat”.

A levélben a pályázaton túl az alábbi adatokat kell még megadni:

  • A pályázó általános iskola neve és címe
  • A kapcsolattartó személy neve, e-mail-címe, telefonszáma, titulusa
  • A pályázat beadását segítő személyek, osztályok megnevezése az iskolán belül

Pályázat beküldésének határideje: 2021.01.20.

Hogy választunk nyerteseket?

A pályázat zsűritagjai a január 20-ig beérkezett pályázatokból kiválasztják az első, második, harmadik helyezett iskolát. Az eredményt az egy.hu oldalán tesszük majd közzé február 10-én. Az első helyezett iskolával videót, a másik két helyezettel pedig cikkes interjút készítünk. A nyertes iskolával való forgatást február 1-15 között bonyolítanánk, így a nevezett iskoláknak biztosítani kell, hogy ebben az időszakban rendelkezésünkre állnak a forgatás erejéig.

A PÁLYÁZAT MINDEN TOVÁBBI RÉSZLETÉT ITT TALÁLJÁTOK.

Sok sikert kívánunk!

A cikket a Zabosfa támogatta.

Ajánljuk még:

EZÉRT KELLENE MINDEN GYEREKNEK DOLGOZNI A FÖLDDEL
5 ÚJÉVI FOGADALOM (HALADÓ) KÖRNYEZETVÉDŐKNEK
HAGYMÁT HAGYMÁVAL: EGY HAGYMAMÁNIÁS NŐ MINDENNAPJAI

 

 

Már követem az oldalt

X