A Mátrában található Kékestetőre sokan látogatnak el, hiszen a mai Magyarország területének egyetlen 1000 méternél magasabb hegycsúcsa. A Mátra, és egyben az ország legmagasabb pontja nappal is lenyűgöző: kirándulók, családok, turisták és gyógyulni vágyók járják az ösvényeket, fényképek készülnek, emlékek születnek, a panoráma pedig minden évszakban más arcát mutatja. Mégis, sokszor úgy érzem, hogy a hegy igazi titkait nem a nappali forgatagban tárja fel, hanem akkor, amikor a napkorong alábukik a fák tengere mögött és az éj lassan ráborul a tájra. Nézzük meg Kékestetőt, hazánk tetejét úgy, ahogy azt kevesen ismerik: az éj leple alatt!
Az erdő éjjel
Amikor vendégeim megtudják, hogy éjszakai túrákat is vezetek, sokszor megkérdezik, hogy mi a jó abban, ha valaki éjjel megy az erdőbe? Nem látni semmit, sötét van, többnyire hideg és veszélyes meg unalmas is. Erre csak annyit szoktam mondani, hogy amikor a nap lemegy, a Mátra valójában akkor ébred fel. A nappali erdőt mindannyian ismerjük — vagy legalábbis azt hisszük. De az éjszaka egészen más világ tárul elénk a természetben. A neszek felerősödnek, a fények elhalványodnak, és a szemünk — minden vélt félelmünk ellenére — lassan megtanul látni a sötétben. A félhomályban nemcsak az éjjeli állatok mozdulnak meg, hanem a képzeletünk is aktívabb. Árnyakból formák lesznek, a fák elmosódott sziluettjéből alakok, a neszekből pedig történetek születnek. A Mátra vidéke mindig is bővelkedett legendákban, hiedelmekben és népmesékben, melyeket az éjszaka rejtélyei még inkább táplálnak
Az erdő csendes éjszakáiban van valami mélyen megnyugtató. A nappal zajos, információkkal teli, sürgető. Az éjszaka viszont lecsendesíti az elmét. Megtanít lassabban lélegezni, figyelni a saját lépteinkre, befelé fókuszálni. Olyan, mint a napjainkban nagyon népszerű ASMR videók, melyet sokan hallgatnak stresszlevezetésként, alvás- vagy koncentráció segítőként. Az éjjeli erdőben pedig mindez a valóságban is jelen van: A szél zúgása, a baglyok huhogása, a tücskök ciripelése, a fák között átszűrődő, alig hallható rezdülések, a levelek zörrenése, a csend birodalma.
Van benne valami mély őszinteség, tisztaság. Egyáltalán nem akar több lenni annál, mint ami valójában. Ott, az éjszakai erdőben az ember is egyszerűbbé válik, és sokkal jobban tud kapcsolódni a természethez.
Kékestető – történelmi múlt, és fontos jelen
Sokan gondolják, hogy Kékestető csak a trianoni elcsatolások után vált igazán jelentőssé, pedig már jóval korábban is fontos helyszín volt. Az 1800-as évek végétől kezdve a környékbeliek — főként a gyöngyösiek — már felfedezték a térség turisztikai lehetőségeit. A Mátra Egylet lelkes tagjai kilátót építettek, síterep jött létre, túraútvonalakat jelöltek ki és a Mátra egyre jelentősebb szerepet töltött be a mindennapokban.1920 júniusát követően viszont ténylegesen új jelentést kapott: az egyetlen határon belüli 1000 méter fölötti csúcsként különös hangsúly került rá. Nemcsak földrajzi pont lett, hanem egyfajta szimbolikus magaslat is.
Napjainkban a Mátra egyik központjaként tekinthetünk Kékestetőre: a szélrózsa bármely irányába elindulhatunk a csúcsról, nem csak az égtájak, de a terep tekintetében is sok a lehetőség: komoly szintkülönbségekkel teli túra, hosszú panorámaséta, kardioösvény, vagy csak egy csendes séta a fák között. Mindenki megtalálja, ami számára legalkalmasabb.
Kékestetőn nem csak a táj látványa gyógyítja a lelket, de a levegő orvosilag elismert gyógyhatása is évtizedek óta vonzza ide a tüdő-, pajzsmirigy-, asztmás és keringési panaszokkal küzdő betegeket.
Amikor leszáll az est
Kékestetőn már a naplemente is különleges: évszaktól függően, de ahogy nyugat felé a napkorong alábukik a bükk szálerdő fái vagy a „Déli”-sípálya nyiladékáról szemlélve a Nyugati-Mátra bércei mögött, már önmagában misztikus, megkapó látvány. Mivel tiszta időben egészen Budapestig és a Dunazug-hegységig ellátni országunk tetejéről, így az egész táj a Mátrától a fővárosig bíborba öltözik, kelet felől pedig fokozatosan belopódznak a kék óra pasztelles színei.
Az ország teteje kiváló helyszín mindazok számára, akik kedvelik a természet éjszakai arcát, legyen szó éjszakai túrázókról, csendhelyek keresőiről, fotósokról vagy a csillagászat iránt érdeklődőkről egyaránt.
Kékestetőn néhány évvel ezelőtt korszerűsítették a világítást, így aki az esti, éjszakai órákban érkezik a csúcsra, nem kell a „sötétben tapogatóznia” – sőt, kifejezetten hangulatos a fény és a sötétség misztikus határán barangolni. Lámpákkal megvilágított tereket találni a gyógyintézet bejárata előtt, a csúcsra innen felvezető lépcsősor mentén, a felső parkoló térségében, valamint közvetlenül a csúcskőnél, illetve az Angyalok-tisztásának nevezett réten is, rögtön a TV-torony és a Tető étterem között. Ez azért pozitív, mert nem okoz jelentős fényszennyezést, mégis hozzájárul a turizmus eme különleges, jelenleg még felszálló ágban lévő területéhez, hiszen azok is közelebb kerülhetnek az éjszakai természethez, akik egyáltalán nem ismeretesek a témában.
Persze Kékestetőn az is megtalálja számításait, aki teljes sötétségre vágyik – csillaglesés, asztrofotózás vagy egyszerűen csak az éjszaka hamisítatlan hangulatának átélése céljából. A lankásabb „Déli”-sípálya vagy a meredekebb Északi-sípálya gyepcsíkjain (100-200 méterre a csúcstól) már nem szűrődnek be a lámpák fényei, aki pedig még távolabb „merészkedne” az erdő sötétjébe, úgy a Sombokor, a Hidas-bérc, a Sötét-lápa nyerge és a Sas-kő, valamint a Tölgyes-bérc a legmegfelelőbb választás – ide azonban már az erdő és az útvonalak kiváló szakértőjével, az éjszakai körülményeinek ismerőjével, hivatásos túravezetővel érdemes ellátogatni.
Minden évszakban különleges
A Kékes minden évszakban más arcát mutatja – különösen az éj leple alatt. Tavasszal, amikor a természet újraéled, egyre több nesz, egyre több illat, egyre több zöld szín bontakozik ki, amelyek még éjszaka is jól mutatnak a környezetben. A tél hűvösének igazi enyhülése a Mátra és az ország csúcsára csak április végére, május elejére érkezik meg, de márciustól itt is minden nappal egyre közelebb a kikelet.
Nyáron a meleg nappalok után hűvös, szinte simogató az éjszaka. Az erdő lélegzik, a föld illata erősebb, a természet éltető, lüktető ereje szinte tapintható. Tiszta idő esetén számtalan csillagkép figyelhető meg zavartalanul a Mátrából, ugyanis a nagy fényszennyezéssel bíró települések távol esnek, így szinte semmi nem zavarja az égbolt éjjeli kémlelését – kifejezetten augusztusban, csillaghulláskor érdemes valamely rétre kifeküdni. Persze egy vastagabb pulóver vagy takaró nem árt.
Ősszel a levelek zizegésétől neszező mátrai éjjel válik hangsúlyossá. Ilyenkor az egész erdő olyan, mintha egy vastag takaró alá bújt volna. A helyi világításnak köszönhetően meseszép pillantok örökíthetőek meg az őszi színkavalkádban – az éjszakai fotókon úgy festenek a színpompás őszi levelek, mintha apró lámpáskánt világítanának az ágak végein, szinte meseszerű látványt idézve.
A legszebbek és legkülönlegesebbek kétségkívül a téli éjszakák Magyarország tetején. A hó elnyeli a zajokat és a világ szinte hangtalan lesz. A hideg tisztábbá teszi a levegőt, a csillagok közelebbinek tűnnek, a hófödte tájon pedig olyan a látkép, mintha gyermekkorunk meséinek lapjai elevenednének meg előttünk. Ezt nem lehet leírni, ezt látni kell és átélni.
Különleges égi jelenségek
Kékestetőn számos természeti jelenségben volt már részem – számos ilyen élményre éjszaka sikerült szert tennem. Ezek között említhető a C/2023 A3 (Tsuchinshan-ATLAS) üstökös megfigyelése 2024 októberében, az északi-fény lencsevégre kapása szintén 2024 októberének elején, valamint a SAR-ív megfigyelésére 2025 novemberében, egy heves geomágneses vihar során. Csodálatos innen szemlélve a telihold ébredése, mely narancsos-sárgás-bronzos színekre festi a horizontot, s szinte uralkodik a Mátra bércei fölött. Minden augusztusban visszatérő vendég vagyok, hiszen a Perseidák érkezése során óránként akár 50-100 meteor is megfigyelhető a fényszennyezésmentes területekről. Télen sem marad élmény nélkül az utazó: a hidegpárna alkalmával igazán nagyon különleges látvány tárul elénk, amint a felhőpaplan alatti települések fényei fel-felsejlenek a távolabbi völgyekben, a havas vagy zúzmarás, hideg, csillagos téli éjszakákról nem is beszélve.
Az égbolt legszebb jelenségeiről korábban itt írtunk.
Egy gyerekkori emlék
Az éjszaka világa mindig is különösen közel állt hozzám, már egészen kicsi koromtól kezdve. Gyermekéveim során számtalan alkalommal töltöttem az estéket a szüleimmel a természetben, ahol az alkonyat után egészen más arcát mutatta a környezet. Emlékszem az esti tábortüzek meleg fényére, a csillagos égbolt alatti csendes szemlélődésekre, a vízparti sétákra és a sátorozások különleges hangulatára. Ezek az élmények mély nyomot hagytak a lelkemben, és már akkor kialakították bennem azt a különleges kötődést, amely azóta is az éjszakához fűz.
Számomra az éjszaka nem pusztán a nappal ellentéte, hanem egy egészen sajátos, megmagyarázhatatlan atmoszféra hordozója. Van benne valami titokzatos és sejtelmes, ami egyszerre kelt bennem csodálatot és nyugalmat. Az éjszaka csendje képes lelassítani a gondolatokat, elcsendesíteni a belső zajokat és lehetőséget ad arra, hogy az ember kicsit visszataláljon önmagához. Ilyenkor mintha a világ is halkabban lélegezne, és a hétköznapok rohanása távolinak, szinte jelentéktelennek tűnik.
Fpotó: Demecs Norbert
A Mátra, különösen Kékestető éjszakai világa iránti vonzalmam egy meghatározó gyermekkori élményhez köthető, amely valamikor 2010 környékén történt. Egy síszünet alkalmával édesapámmal töltöttünk el itt egy hosszú hétvégét. A nappalokat aktívan, sportolással és síeléssel töltöttük, az esték pedig a meghitt pihenésről szóltak: bekuckóztunk, filmeket és meséket néztünk, és élveztük a hegyvidék csendjét. Azonban ezek az esték nem mindig maradtak a meleg szobában. Nem egyszer előfordult, hogy édesapám a legzordabb, legszelesebb, térdig érő hóval borított éjszakákon is kicsalt a szabadba. Elindultunk a csúcskőhöz, majd tovább az Északi-sípálya teraszához, végül pedig a montán bükkös felé, a tévétorony mögé. Egy különösen emlékezetes alkalommal holdfény világította meg az erdőt. A hó ezüstösen csillogott a bükkfák kérgén, mintha apró kristályok borították volna be őket. A szél erőteljesen fújt, és a fák nyikorgó-csikorgó hangokat adtak ki, mintha egymással suttogtak volna. Olyan érzés volt, mint a Gyűrűk Ura világában, ahol a Fangorn-erdőben a fák beszélnek egymással. Még most is a hideg futkos a hátamon, ahogy felelevenítem.
Ebben a különleges, már-már misztikus hangulatban édesapám történeteket mesélt. Szó esett eltűnt és megfagyott síelőkről, hajdani favágókról, valamint erdei szellemekről is. Mesélt a saját fiatalkori túráiról, kalandjairól, amelyek még valóságosabbá és átélhetőbbé tették az elhangzottakat. Ezek a történetek egyszerre töltöttek el borzongással és kíváncsisággal. Mindaddig az éjszaka számomra inkább csak egy megszokott napszak volt, de azon az estén valami megváltozott bennem. Olyan oldalát ismertem meg, amely teljesen magával ragadott. A félelem és a szépség különös elegye olyan élményt adott, amelyhez foghatót korábban soha nem tapasztaltam. Ettől a pillanattól kezdve még mélyebbé vált az éjszaka iránti vonzalmam. Az éjszakai túrák, a sötétbe merülő tájak és a természet csendje mind olyan élményeket kínálnak számomra, amelyek túlmutatnak a hétköznapokon. Nem csupán különleges hangulatuk miatt fontosak, hanem azért is, mert ritka alkalmak ezek – olyan pillanatok, amelyekhez keveseknek van szerencséjük. Bátran írhatom, hogy az éjszakai természetben töltött idő valami egészen egyedi és felemelő tapasztalat. Olyan élmény, amely egyszerre hoz közelebb a világhoz és saját magamhoz is. És talán éppen ez az, ami miatt újra és újra visszavágyom ebbe a csendes, titokzatos, mégis megnyugtató világba.
Fotók: Demecs Norbert
Böjti szelek
Tavaszi szél vizet áraszt
