IItt a birkák gyapjából illatos sál és apró gyermekcipők készülnek, amiket aztán Dalcahue (szabad fordításban „a kenuk helye”) piacán vásárolhat meg a kézművességre érzékeny turista, akinek egyik kezében hű pénztárcája, a másikban illatos empanada gőzölög. Ezen a piacon kapható az a keskeny, halványkék borítójú füzet is, mely bemutatja számunkra a szigetlakók életének, hidelemvilágának egy-egy fantasztikus megnyilvánulását. Lássunk hamar egy példát!
Egy helyi legenda szerint egykor a sziget egy déli pontján, a Cucao városában található Punta Pirulil szikláinál várakoztak mind a holtak lelkek a hab-tutaján érkező Tempilkawe révészre. Ahogyan Kazuo Ishiguro Az eltemetett óriás című, a hatodik századi Britanniában játszódó regényének hősei vagy J.R.R. Tolkien A gyűrűk ura trilógiájának Valinorba tartó tünde-csapata előtt (... s itt hagyunk három pontot a további példák számára) egyetlen cél lebeg, hogy
a lelkek, egy ezen a földön létező túlvilágba hajózhassanak.
Ha Chile legnagyobb szigetétől délre vesszük az irányt, nemsokára elérjük az egykori őslakosok termetéről Óriások földjének (Patagónia) nevezett területet, mely a misztikus Tűzföldön át, a világ legdélebben fekvő városa, az Argentínához tartozó Ushuaiába vezet. Ha azonban Észak felé indulnánk a chilei Tóvidék hatalmas vulkánjai, szelíd tavai és nagyszerű legelői tárulnak a elénk.
Puerto Varasból vagy Frutillarból a 19. században idecsábított német telepeseknek köszönhetően, ma is nehezen szabadulunk egy hatalmas szelet kuchen vagy gigantikus almás strudel nélkül.
A sziget, melynek zöldje és színpompás mondavilága (melyben szerepel a törpeméretű ocsmány Trauco, akinek egyetlen nő sem tud ellenállni, a férfifaló Özvegy, a szellemhajó avagy „Caleuche”, vagy a vízi járműként szolgáló ló, kinek legújabb változata a Jégvarázs 2-ben bukkan fel) Írországot, Skandináviát vagy az észak-spanyol Galíciát juttathatja eszünkbe. Fővárosában, Castróban a színpompás palafito (cölöpökre épült) faházakat, északnyugati oldalán a Humboldt-pingvinek és Magellán-pingvinek kedvelt partszakaszát, és az őshonos alercefából épült fatemplomokat érdemes megcsodálni.
Az utazók emlékezetében gyakorta mégis egy helyi étel,
az úgynevezett curanto emléke él a legtovább, mely méltán rászolgálhatna a világ gasztronómusainak megtisztelő figyelmére.
A Chiloéban érvényes kozmogóniai elképzelés szerint évezredekkel ezelőtt, mikor Chiloé és a kontinens még egyetlen közös földdarabot alkotott, két isteni kígyó, Cai-Cai Vilu és Ten-Ten Vilu pusztító harcba keveredett egymással. Ugyanis az egykori őslakosokat mindig is bőségesen és örök türelemmel ellátó tengeri kígyónál egy ponton mégiscsak betelt a pohár, és úgy döntött, áradással bünteti hálátlan gyermekeit. Ten-Ten Vilu ekkor – hogy a föld népét és állatait megvédje – isteni erőfeszítéssel megemelte a földet, és magasabbra menekítette a fuldoklókat. Ekképpen alakultak ki a hegyek és a tóvidék vulkánjai. A két kígyó állítólag még hosszan küzdött, míg meg nem köttetett a kényszerű béke.
Pedig, ismerve fajtánk sajátos nézeteit háláról és haladásról, Cai-Cai Vilunak valószínűleg minden oka megvolt rá, hogy haragudjon. De most lássuk, mit ad ő, utódja, Millalobo, a tenger királya és annak gyermekei, Pincoy, Pincoya, s a chilei Szirén az ízletes curantóhoz: a halakat és természetesen a tenger gyümölcseit, helyi rákfajtákat (picoroco), a nagy kékkagylót és az apróméretű, barnásfehér vájókagylót. És mit tesz hozzá Ten-Ten Vilu? A birkahúst, a nalca (másnéven pangue) óriási leveleit és a burgonyát, melynek több, mint harminc fajtáját ismerik a szigeten. Eddig egál.
Ezzel szemben
a curantóban az a nagyszerű, hogy már eleve a kertben kerül sor az elkészítésére. Kezdetnek ásnak egy gödröt.
Majd a hatalmas levelekkel bélelt gödörbe szépen elhelyezik a direkt e célra válogatott nagyméretű köveket. Erre kerül átmenetileg a máglya, majd a már felforrósodott kövekre az előre bepácolt hússzeletek, a rengetegféle kagyló és egyéb tengeri herkenytűk. Végezetül az egészet újabb levélréteggel fedik be, és hagyják, hogy az elemek elvégezzék a maguk dolgát.
Ez már csapatmunka, ráadásul a beszélgetés témája is adott. Hiába, ezt még Cai-cai Vilu és Ten-ten Vilu sem csinálhatta volna jobban!
Ajánljuk még:
Üzbegisztán alulnézetből – egy rendhagyó utazás tanulságai
A hazai szabadkőművesség egykori titkos központja – bejártuk a dégi Festetics-kastélyt
Fotókon a csodás Osztrák Dunakanyar: bejártuk Wachau vidékét
