Mediterrán életérzés a monarchia hangulatával: pár óra alatt az Adria Nizzáján lehetsz

Egy régi családi fénykép adta az úticélt: Itt nyaraltunk 1890-ben, amikor Fiumében laktunk, írta szálkás betűkkel a hátoldalára üknagyanyám. A közösségi médiának hála a helyszínt hamar beazonosította a Magyar Fiume Csoport, sőt, újabb képekkel és történetekkel egészítették ki az én hiányos történetem. Ezután már csak három évet kellett aludni, hogy útra keljünk, és megkeressük azt a villát az Adria partján.

Addigra előkerült még egy régi, családi emlék, illetve megtudtam Hamvas Bélától, hogy van olyan, amit csak babérligetben lehet olvasni, és csak babérlevegővel élvezhető. Ahol kitárult a tenger, ahol megsimogatott Abbázia, ott babérlevegőt lélegeztünk, mirtuszok és leanderek virágaiban gyönyörködtünk, vízbe merültünk és elcsendesedve adtuk át magunkat a nyárnak.

Az Adria Nizzája, Opatiját (régi nevén Abbázia) ma is belengi a XIX-XX. század fordulójának hangulata. Az ekkor épült villák között olyan érzésünk támad, mintha Budapesten vagy Bécsben korzóznánk. Az Osztrák-Magyar Monarchia békebeli építészetének lenyomatát és a patinás fürdővárosok hangulatát a város nemcsak megőrizte, de a lakók gondoskodtak arról is, hogy aki ideérkezik, felhőtlenül jól érezze magát.

Opatija a nevét a város közepén álló Szent Jakab templomról, bencés apátságról (opatija) kapta. A kedves, XV. századi kőtemplom ma is működik, és nyitva áll a turisták előtt is. Ha csak napokon át a parton kanyargó 12 kilométer hosszú sétányon, a Lungomarén sétálgatunk, akkor is tengernyi élményben lehet részünk. Lépten-nyomon kis szabadstrandok várnak, ahol leheveredhetünk, belemerülhetünk a vízbe. Van kavicsos, köves, homokos rész, kinek mi tetszik. Azt talán mondanom sem kell, hogy zuhanyozók, mosdók és ivóvízkutak állnak rendelkezésre, ingyen! Közben megpillanthatjuk a város jelképét, a Sirályos lány szobrát, a szabadság szimbólumát. A sétány Volosko kis halászfalutól Lovranig fut, átszel több településrészt, tehát van mit nézni! Sorra toppannak elénk a magyar emlékek. Emitt Móra Ferenc gyógyult, és közben az Ének a búzamezőről című regényét írta. Máshol emléktábla őrzi dr. Szegő Kálmán nevét, aki az abbáziai gyógyturizmus egyik megalapítójaként gyermekszanatóriumot működtetett száz évvel ezelőtt, a mostani Belvedere szálló épületében.

Voloskóban ráleltünk a fotómról ismert épületre, ahol az üknagyanyámék nyaraltak.

A Villa Minach ma apartmanház, a mögötte szomorkodó függőkert oldalában latin nyelvű tábla emlékezik meg arról, hogy itt érte a vég Andrássy Gyula grófot 1890-ben.

Abbázia csupa zöld, gondozott parkjaiban élvezhetjük a mediterrán flóra gyönyörűségeit. Bőven akad banán és bambusz, júniusban hatalmas virágú kaméliákat csodálhatunk. Érdemes felmászni az Amerikai kertbe, ahonnan csodás kilátás nyílik a Kvarner-öbölre. A kertet – amit egy magyar mágnás, Kurucz Mihály építtette feleségének, a XX. század elején – nemrég nyitották meg a nagyközönség előtt, és bár nincs még kész teljesen, így is akad benne elég látnivaló. Hogy miért „amerikai”, erre több választ kaptunk, a legvalószínűbb, hogy az építtető amerikai üzletemberekkel kereskedett, és onnan importálta a kert-ötletet is. Mindenesetre az udvar impozáns, a felújítás során sikerült megőrizni a békebeli hangulatot: van itt teacserje-gyűjtemény, kaktuszház, rózsakert és különleges zöldségek ágyása.

Ha nem a tengerparti sétányt választjuk, csodás túraút vezet végig a település felett. Babér- és tölgyerdőben sétálhatunk a Carmen Sylva turistaúton. Edzésnek is jó ide fellépcsőzni és aztán fent gyalogolni vagy nordic walkingozni. Ha pedig szusszanunk egyet egy pihenőpadon, eszünkbe juthat Hamvas Béla: lélegezzünk mélyet a babérlevegőből, véssük illat-emlékezetünkbe, hogy legközelebb felidézhessük, ha kezünkbe kerül egy könyve.

Fotókon e gyönyörű környék:

A túrázókat a tenger fölé szinte falként magasodó Ucka hegység jelzett utakkal és számtalan látnivalóval várja. A csúcsok meghódításával egyre szebben tárul ki az Isztriai félsziget, a csodás kék Adria térképként ölel körben.

A tengerparti élményekhez hozzátartozik a hajókázás, a kikötőkből több irányba indulnak kisebb-nagyobb hajók, vannak sziget-felfedező- vagy halnézegetős túrák. Nekünk szerencsénk volt, mert a kiválasztott panorámatúrára nem jelentkezett rajtunk kívül senki, így privát-túrában lett részünk. Egy kedves fiatalember motorcsónakkal vezetett végig a part mellett, így mutatta be Abbáziát a víz felől.

A helyi specialitás mi más lenne, mint a tenger adta gyümölcsök. A legjobb halvendéglő Voloskóban található. A girbegurba, szűk utcácskákból álló, hegyre simuló kis falu olyan bájos, hogy nem győz vele betelni az ember. Ha pedig az orrunk után megyünk, egyszerre ott van a semmi mással össze nem téveszthető sülthal. A hangulatos, egyszerű kis bisztróban az utcai kiülőben fogyaszthatjuk el a halakat, azokat, amelyeket előtte a hűtőpultból választottunk ki, nyersen. Frissen sütik meg a szemünk láttára az apró szardellákat, az aranydurbincsot, tonhalsteaket.

A halételek mellé stílusos a környék ikonikus borát, a Malvazija Istarskát választani. Egy könnyed, kicsit citrusos, akácvirág illatú, légies malvazija nélkül aligha képzelhető el adriai vacsora. Kóstolhatunk érlelt, karakteres, határozott tételeket is, amelyek bárányhoz, isztriai szarvasgombához remekelnek. És persze, haza is kell belőle hozni jó pár palackkal, a jó barátoknak, az élménybeszámoló mellé.