Lucabúza, a magyar néphagyomány misztikus fényhozója, a búzaszemek elitosztaga

ZónánTúl

Lucabúza, a magyar néphagyomány misztikus fényhozója, a búzaszemek elitosztaga

Ebben az időszakban a lelkünk a fény után sóvárog. Ezt a belső vágyat, a reményadó fényt tudjuk otthonunkba hozni a lucabúzával.

A Luca napi szokások sorában van egy, amelyet ma is könnyedén beemelhetünk életünkbe, különösen ebben a szokásostól zordabb esztendőben: a lucabúza vetése. A naphoz kötődő hagyományok a sötétség–fényesség kettősére íródnak, nem véletlenül, hiszen az év legrövidebb nappalai állnak előttünk. 

Még pár évtizeddel ezelőtt is élt a szokás, a magyar otthonok sokaságában vetettek Luca napján búzát. Hogy miért? Mert hitték, és megélték, hogy a gabonaszemekben az élet fény formájában van jelen. Hiszen amíg a búzakalász beérik, magába szívja az összes napfényt, ami csak a földet érte, vetésétől kezdve. Maga a liszt, a fehér arany is a fényt szimbolizálja, ami pedig az életet jelenti. Nem csak átvitt értelemben, hiszen a lisztből (élő kovásszal) egy új minőség, egy új élet, a kenyér születik. Étel és élet szavunk egymáshoz való közelsége sem lehet tehát véletlen.

Hogyan is nézett, nézhetett ki a lucabúza vetése a gyakorlatban? Az efféle szokásoknak a lényege a belső megélés, a befelé hallgatózás, a különféle finomérzetekre való odafigyelés a régi világban sokkal nagyobb jelentőséggel bírt, mint mai, sietős és felületes világunkban. Mivel összesen egy kismaréknyi gabonaszemre van szükség a vetéshez, ezért már ennek a kiválasztása is a fenti módon történt. Akár kiöntöttek egy mérő gabonát az asztalra, akár a zsákba, ládába nyúlva kavargatták a magvakat, különösen figyeltek a finomérzetekre.

Azaz keresték azt, amikor valami más, valami több, valami jó érződik kezeik között.

Az így választott tenyérnyi gabonát vették elő a vetéshez.  

Ezen a ponton egyszerűen a földbe is tehették volna őket, azonban többnyire nem így jártak el. A kevéske magot a szájukba vették, míg a cserepet, edénykét a földdel megtöltötték. Hogy miért? Praktikusan gondolkodók azt mondanák, azért, hogy a csírázóképességet növeljék. Ez minden bizonnyal igaz is. Manapság persze épp a csírázásgátló vegyi anyagot nyammoghatnánk először le róla. Szóval mire mindez? Ahogy a magok választásánál is van egy nehezen megmagyarázható többlet, így most is.

Valahogy úgy lehet ezt elképzelni, mint amikor régen az anyák „megmammálták” a kenyérkét a szalonnadarabbal a kisgyermek számára, mert hittek abban, hogy jobbá tudják tenni a táplálékot ezáltal. Mert a nyál maga is a fénynek a szimbóluma, méghozzá a Tejútnak. Nemcsak akkor, ha egy csiga húzza maga után, akinek a háza maga egy spirálgalaxis alakját és arányait vette fel,

hanem akkor is, ha egy madár adja így a táplálékot a fiókájának, vagy ha egy anya gyermekének.

Azért mert a szájba vett maghoz ő maga is hozzá tud adni valamit magából, azért mert érezték a varázst, ami általuk, bennük a magokkal történik.

Ezek után tették csak földbe a magvakat úgy, mintha gyermeküket fektették volna este az ágyba, gondosan betakargatva, hangtalan esti imával tőlük elköszönve. Aztán vártak, közben épp oly szeretettel néztek feléje, mint az alvó gyermek ágya irányába.  

A kikelt vetés maga az élet, a gabonaszálak hegyén pedig ott a gyöngyharmat, a régiek csodaszere. Nem egyszer arcukat mosták a gyenge búzaszálak között.

Az otthon melegében születő, zöld, erőtől duzzadó gabona adja a biztatást ebben a zord, téli időben.

Sokkal több ez, mint egy cserép „virág”, ez egy kézzelfogható párhuzamos születéstörténet, amely a lelkünkben játszódik karácsony előtt. Akinek van kedve, maga is kipróbálhatja mindezt, hiszen a „varázslat” csupán rajtunk múlik.

Tudom, fura, mondhatni nem normális mindez, amit most leírtam. Pár évtizeddel ezelőtt pedig azt tartották elképzelhetetlennek, hogy lesz majd karácsony, amikor az emberek nem fognak érezni semmi mást, csak feszültséget, ingerlékenységet és hiányt. A választás a mi kezünkben van… ahogyan az élet lehetősége is.

Ajánljuk még: 

A CSAPATÉPÍTŐ DISZNÓTOR FÉNYÉVEKRE JÁR A NÉPHAGYOMÁNYTÓL, ÉS A PÁLINKAIVÁS IS
DOLLÁROS PISTA, CSALFA MARI, CSOKI JUCI ÉS A TÖBBIEK – A FALUSI CSÚFNEVEK KÜLÖN VILÁGA
EGY KÖZMONDÁS, AMIBEN AZ EGÉSZ ÉLET BENNE VAN

Te megérzed, ha valami „szívvel-lélekkel” készült?
Egy majdhogynem elfeledett világba vezet utunk, amelyet jobbára csak megsárgult könyvlapok és fekete-fehér fényképek őriznek. A juhászember életében a bot sokkal nagyobb jelentőségű puszta munkaeszköznél, inkább üggyel-bajjal, művészi gonddal, spirituális felhanggal kiválasztott jó baráthoz hasonlítható.