Könnyed túrázás hűsöléssel és királyi regével – a „magyar Svájc” patakmedrében jártunk

Össze is gyűltünk a kelet-mecseki Óbányán, ahol a meleg már a parasztházak vastag falait is félig-meddig áthatotta. Nem siettük el a kis fürdőtúrát: délelőtt tíz óra után merészkedtünk ki a forróságba. Némi innivalóval és majszolnivalóval a hátizsákunkban indultunk el, az épületek árnyékát keresve. A gyönyörű fekvésű, ma már talán 100 lelket sem számláló Óbányára rendszeresen jövünk –

nem véletlenül emlegetik ezt a települést „magyar Svájcként”:

azt hiszem, pontosan így irigyelhetik a Balatonnál élőket is. Kíváncsiak voltunk, ebben az időben – szombat lévén – mennyien vágnak neki a közkedvelt, szurdokszerű völgynek. Alig páran!

Óbánya főutcája – Fotó: Wikipedia / Zsombor94

Mindig más irányban szoktuk elhagyni a falut – most kivételesen Mecseknádasd felé –, ezért

módunk volt kerítésen át megcsodálni a faluvégén nevelt mini arborétumot. Micsoda munka lehet abban, hogy most is üdén, színpompásan virít!

Az Óbányai-völgy alsó szakasza felett találhatók Rékavár maradék kövei. Eredetileg Rákvár lehetett a neve – talán éppen a patakban élő rákokról kaphta.

Úgy tartják,

1047-ben itt született Skóciai Szent Margit, az angol földről száműzött Eduárdnak és Szent István király lányának, Ágotának gyermekeként.

Malcolm köszönti Margitot Skóciában: William Hole falfestményének részlete – Fotó: Wikipedia

Királyok, királyi sarjak találkozóhelye volt tehát ez az eldugott hely! 1057-ben tértek vissza Angliába, ahonnan azonban menekülniük kellett, és így jutottak Skóciába, ahol a 19 éves Margit III. Malcom skót király második felesége lett. Az irgalmasságáról elhíresült Margit 47 évesen három nappal azután halt meg, hogy férje és legidősebb fia elesett az angolok elleni csatában. Halála után szentként tisztelték, szentté avatását IV. Ince pápa celebrálta 1261-ben.

Fotó: Harsáczki György / induljelegyuton.hu

Hűsölés közben érdekes volt felidézni a hely középkori történetének egy szeletét. A kora-középkori vár köveihez ösvény vezet föl, Skóciai Szent Margit emlékköve az öregtorony alapkövein található.

Az alatta, az Óbányaiba futó Öreg-patak – más néven Halász-patak – és völgye, a Réka-völgy volt kiszemelt célunk: a piros kereszt jelzést követhettük hát. Utoljára éppen Húsvétkor jártunk itt, és fürdőztünk benne kicsit följebb. Akkor bizony több víz csobogott benne, most csak csordogált. A meleg az erdő árnyékában még elviselhető volt – ellentétben az aszfaltozott úttal és környezetével. A völgy buja növényzetű, vadregényes, az ösvény néhányszor a patakot is keresztezte, ami most még kevésbé lassított bennünket. A jelzés kivezetett bennünket a völgytalp felett futó aszfaltos erdei útra, amelyen közel 800 méter után a Disznós-forrás fölé értünk, és leereszkedtünk a völgybe. Ezzel meg is volt a túra fele.

Fotó: Harsáczki György / induljelegyuton.hu

Letelepedtünk a forrás körüli kövekre, megszabadultunk hátizsákunktól, elővettük az indulás előtt behűtött innivalót és letelepedtünk. Pihenés közben korábbi túrákról nosztalgiáztunk, nyári tervekről, tavaszi élményekről.

Ökológia, környezetvédelem, a szélsőséges időjárás és kis magánéleti szilánkok is belefértek a csevejbe. Időnk volt, mint a tenger... Néha egy szitakötő, vagy egy madárka gyors röpte zökkentett ki a beszélgetés ritmusából.

Az „üdítők” kényelmesen elfogytak. Nosza! – mondtuk – nézzünk valami vizes, élhető hely után! Az Öreg-patak szétterített márgásmészkő féltégláira hullott ágakon tiportunk. Érdekes, hogy itt a völgyekben néhol váratlanul karakteres kőzetrétegek jelennek meg a mederben és annak szélén, a patak pedig meg-megbotlik bennük. Felénk a szálkőzet is viszonylag ritka a patakmedrekben.

Fotó: Harsáczki György / induljelegyuton.hu

Alig maradtam le egy kicsit, barátaim máris megtalálták azt a bizonyos élhető helyet, és elkezdtek „berendezkedni”. A patak pár négyzetméternyire szétterült, sekély medencéje szélére pedig – mintha odatervezték volna – egy félig korhadt fatörzset telepített egy korábbi tavaszi nagyvíz. Ez jó kis lóca lesz! Nekem egy „szabályos” márgásmészkő-rajtkő jutott, amit közelebb tehettem a vízhez. A lábfejünkön át kellemes vízhűtésünk volt. Számos vízipók „csodapók” is cikázott a víztükrön.

Hopp! – bolharákok tapadtak a talpainkra. Egyikünknek kicsit bele is csípdestek a lábába.

A bolharákok nem kényesek a víz tisztaságára, és olyan nagy mennyiségben nyüzsögnek a patakok medrében, hogy még biomasszájuk is nélkülözhetetlen a táplálékláncban.

Másfelől fontos „fogyasztók” és egyben ők a patakok legfontosabb „takarítói” (a lebontók) is. A felemás lábú rákok közé tartoznak, potrohlábaik segítségével szökellve úsznak, de formájuk is hasonlít a bolháéhoz.

Fotó: Harsáczki György / induljelegyuton.hu

Nemsokára megbékéltünk a jelenlétükkel, élveztük a vízhűtést és a kellemes, árnyas völgyi atmoszférát. Előkerült a madárlátta elemózsia is, majd elhangzott a régen várt kérdés: Készítsek egy kávét? – kérdezte Balázs barátunk. Jobb ízű a kávé, ha többen isszák – ezt főként kiránduláson érzékeli az ember. Egy alig a vízszint fölé emelkedő lapos kő exkluzív megoldást kínált a kávé szervírozására és hűtésére.

Mi mozog ott a víz alatt? Egy kifejlett kövi rák!

A nagyjából 12 centiméter hosszú, védett ízeltlábú házhoz jött – folyásirányba lavírozott a patakban. Ahogy fölé hajoltam, meghúzódott az egyik nagy kő mellett: a mederrel egyazon színű volt.

Őkelme csakis tiszta vizű, köves medrű patakokban honos, a tízlábú rákok fajához tartozik. Mindenevő, és miután főleg alkonyat után aktív, szerencsések vagyunk, hogy láthattuk.

A rák úr a fotós rivaldafény után ismét nekiindult a mederben, majd csakhamar visszafelé láttuk kalimpálni lábaival, szemben a sodrással. Ő ugyanis fejjel előre és hátrafelé is tud haladni.

Fotó: Harsáczki György / induljelegyuton.hu

Lassan „kihűsöltük” magunkat, enni- és innivalónk is elfogyott, a bolharákok is lecsitultak – készülődni kezdtük. Visszafelé ugyancsak érzékelhettük, mekkora érték ez a lombárnyék! Micsoda égbekiáltó különbség van a völgy langyosa és a nap perzselte utca hőmérséklete között.

Nem kell nagyratörő tervekkel indulni a természetbe ahhoz, hogy igazán jól érezzük magunkat és a mozgásigényünket is kielégítsük.

Ez a kis hűsölés és az oda vezető séta mindannyiunkat felfrissített a kánikulában, közben pedig egy aprócska ékszerdoboz, Óbánya hangulataiban is megmártóztunk, és a „túra” is megvolt vagy nyolc kilométer. Az a lényeg, hogy a kánikula senkit se riasszon el a természetjárástól, hiszen éppen a természet nyújthat enyhülést a legmelegebb napokban.