Első találkozásunkkor tél volt, a tenger hullámokkal rontott a 200 méteres mólónak a kikötőben, színtelen volt az ég, fakó szürkék a házak. Az utcasarkon szürkeruhás nénik illatos mimózacsokrokat árultak, februárban délen már virágba borultak a bokrok. Olyan volt a város, mint egy megelevenedett fekete-fehér film a XIX. század végéről – némi sárga ragyogással.
Második találkozásunk a tengerparton történt, a Miramare kastély bűvöletében. A Habsburg birodalom adriai kijárata, a sziklaszirtet büszkén vigyázó hófehér márványkastély lélegzetelállítóan szép a mélykék háttér előtt.
Miksa főherceg és felesége, Sarolta, mielőtt elfoglalták volna a mexikói trónt, életük boldog periódusát töltötték a riviérán, így választva el magánéletüket az udvari kötelességektől. Itt fogadta Miksa 1864. április 10-én a mexikói küldöttséget, amely felkérte őt országuk császárává.
Miksa maga tervezte a Miramare kastély kertjét, a kopár kőszirtből ő kezdett el szubtrópusi paradicsomot varázsolni. A parkban ma a világ minden tájáról összegyűjtött növénykülönlegességeket csodálhatunk meg, aranyhalakkal teli tavacskát, virágokkal bókoló pergolát. Idén nyáron megnyílt a felújított kertészház, Carl Junker osztrák építész által tervezett „kicsi ékszerdoboz”, amely vezetéssel látogatható. Benne eredeti berendezési tárgyak leltek otthonra, megismerhetjük általuk az egykor itt élők kalandos életét. A Miramare kastélyban látnivalók sora várja az érdeklődőket. A trónterem, a pazarul berendezett lakó- és vendégszobák, a zeneszoba és az ebédlők. Különösen érdekes Miksa hajókabinra hasonlító lakószobája, amely természetesen a tengerre tekint, már csak azért is, mert a főherceg 1854-től az osztrák haditengerészet parancsnoka volt.
A Herendi Porcelánmanufaktúrában 1872 óta festik a Miramare elnevezésű mintát a porcelánokra. Miksa volt az első megrendelője ennek a különleges keleti motívumokkal ékesített kollekciónak:
Ma a Bécsi Silberkammerben látható az a csodálatos herendi étkészlet, amely sosem került használatba, mert mire elkészült, Miksa Mexikóba utazott, és mire utána küldték volna, addigra új hazájában két tábornokával együtt kivégezték.
Trieszt látnivalói: Olaszország egy városban
Harmadik találkozásunk előre tervezetten történt, Triesztet, a kávévárost szerettem volna felfedezni. Az csak véletlen volt, hogy ez a látogatás éppen egy éve, a kávé világnapjára, szeptember 29-ére esett!
Triesztben megvan minden, amit egy olasz várostól elvárunk: diadalív, hatalmas terek, tengerpart, római színház, robogók hada, pizza és kávé. Trieszt egyben megtestesült Közép-Európa, hiszen itt volt a Monarchia kikötője, s ha nem éreznénk a levegőben a kávé illatával elegyedett sós tengerfuvallatot, az épületeket látva akár Bécsbe is képzelhetnénk magunkat. A környék a történelem során szláv, germán és latin kultúrák találkozási pontja volt, és ez a sokszínűség ma mindenhol érezhető – olasz bájjal fűszerezve.
A város közepén történelmi kávéházak fogják körül a filmekből jól ismert hatalmas teret. A Piazza Unitá d’Italia Európa legnagyobb tengerre néző tere – hiszen valamiben mindenképpen legnagyobbnak is kell lenni. A Városháza az Adriára tekint, és ha kiülünk egy kávéház teraszára,
órákig elnézegethetjük a kikötőt, a forgatagot, az életet.
Trieszt hosszan terül el a tengerparton, körülölel két öblöt, fölötte pedig hegyek magasodnak. Szinte bárhonnan negyed óra alatt eljuthatunk a tengerhez, a kilátás pedig mindenhonnan lenyűgöző.
A Tőzsdepalota terén, a Piazza della Borsa impozáns épületegyüttesét csodálhatjuk meg, a budapesti nagykörút bérpalotáinak hasonmásait látva egészen otthon érezhetjük magunkat.
A város fölé magasodó erőd, a San Guisto kastély és a szabadtéri rommező szintén a kihagyhatatlan látnivalók közé tartoznak. Itt kinyílik Trieszt történelmének kincsesládája, az ókortól napjainkig tárul elénk a város minden fontos eseménye. A 160 évig épült erőd falain belül ma múzeum található hatalmas fegyverarzenállal, velencei hangulatú szobák bútorritkaságaival. Trieszt meghatározó jelképének számít a San Giusto katedrális, amelyet egy V. századi keresztény épület romjain emeltek. A lenyűgöző szépségű székesegyházat akár virtuálisan is bejárhatjuk.
Képekben mindez:
Minden kávébabban egy egész világ
A Földközi-tenger legnagyobb kávékikötőjében kötelező kávét kóstolni: le lehet ülni egy finom eszpresszó mellé, vagy kérni egy tejjel készült kávét. Ember legyen a talpán, aki rögtön el tud igazodni a különféle nevű „fekete levesek” közt! Mert itt találkozik az olasz kávékultúra a monarchia kávéházainak szokásaival, és ebből a frigyből valami egészen extra dolog születik.
Erre érzett rá Illy Ferenc is majd’ száz évvel ezelőtt. A Temesváron született, a világháború olasz frontjának poklát megjáró legény Triesztben lelt új hazára. Előbb a kávé- és kakaóimportőr cégeknél dolgozott, majd megalakította saját kávés vállalkozását, az Illycaffé-t. Az ő nevéhez fűződik a mai eszpresszógépek ősének megalkotása, a nyomás alatti csomagolás bevezetése. Ez utóbbi, a kávészemekben a pörkölés során képződött vagy később hozzáadott széndioxid tette lehetővé a kávé frissességének megőrzését, így akár az északi országokba való szállítását is. A pörkölt kávénál is fontos, a frissesség, ezért jó megnézni a tasakon, mikor is csomagolták: két hete, vagy hat hónapja? A minőségét ugyan megőrzi, de az ízbéli különbségek szembetűnőek!
Illy álma az volt, hogy a világ legjobb kávéját kínálja az embereknek,
és néhány év alatt az eszpresszókultúra nagykövetévé vált Európában. 1980-ra eljutott az Illy kávé az Egyesült Államokba, 1995-ben pedig az alapító unokája megalkotta a ma is stílusikonnak számító, X1 készüléket, az otthoni eszpresszókészítés nagyágyúját.
Mi pedig – legyünk Triesztben vagy bárhol a világon – egy csészét dédelgetve az aprócska kávébabon át végigutazhatunk téren és időn át. A kávé ugyan nem nálunk terem, de a kávébab meghatározza emberek és városok sorsát, van benne történelem és tradíció, kultúrák és emberi sorsok találkoznak össze benne, és általa. Keserű és édes, jeges és forró, pezsdítő és léleksimogató. Ahogyan Trieszt, a kikötő- és kávéváros, amit egyszer mindenkinek látni kell.
Ajánljuk még: