ZónánTúl

„Ha őt nézem, nyugalom árad szét bennem” – Erre az egyszerű kínai lányra milliók kíváncsiak, szerencsére!

Kínában, Szecsuan tartományban, a hegyek között él egy Li Ziqi nevű videoblogger lány a nagymamájával. 2015-ben döntött úgy, hogy bepillantást enged az életébe, otthonába és a kertjébe. Li Ziqi videói teljesen megváltoztatták az életemet. Biztos vagyok benne, hogy ezzel nem vagyok egyedül, hiszen több mint 14 millióan követik a Youtube-csatornáját.

Manapság rengeteg a videoblogger, nem könnyű kimagasodni a tömegből, egyedit alkotni, de Li Ziqinek ez abszolút sikerült. Videói a mindennapjairól szólnak, ahogy főz, kertészkedik, varr vagy éppen barkácsol. És ezt mind szavak nélkül teszi, lélegzetelállítóan természetes környezetben. Én külön szeretem a videóiban azt, hogy nem beszél. Nem kommentálja, mit csinál, így nem is vonja el a figyelmet az igazán fontos részletekről. Így teret hagy a gyönyörködésünknek. A háttérben mindig szól a nyugalmat árasztó zene, és az összkép egyszerűen fantasztikus.

Li Ziqi célja, hogy megismertesse az embereket a kínai hagyományokkal, tradicionális és szemet gyönyörködtető ételek elkészítésén keresztül. De sokszor azt is láthatjuk videóiban, ahogy ő maga varrja a saját ruháit, ágyneműjét és függönyét, vagy ahogy finom kezeivel a bútorait készíti. Sőt, még búzasört is főz!

Az én kedvenc részem az, amelyikben bemutatja ahogy édenkerthez hasonló birtokát műveli, kapál, palántázik, locsol, szüretel. Ezerféle gyümölcsöt, zöldséget és gyógynövényt nevelget a kertjében, ahol a levegő bódítóan édes lehet a több száz rózsától. Legegyszerűbb tevékenységeit is olyan misztikus légkör lengi körül, amitől a néző lélegzete is elakad.

Nem is gondolnánk, milyen nehéz múlt nyomja a lány csinos vállait, miközben nézzük, amint odaadással szeleteli egy lótusz gyökerét, vagy éppen portrét hímez magáról selyemcérnával. Korán veszítette el a szüleit, nevelőanyja pedig mostohán bánt vele, így a nagyszülei lettek a gyámjai. Nagyapja tanította meg őt főzni. Hatalmas szegénységben tengődtek éveken át, és amikor nagyapja elhunyt, nagymamája nem tudta tovább fizetni Li Ziqi taníttatását. Végül tizennégy évesen el kellett költöznie otthonról, hogy munkát vállaljon egy nagyvárosban. Dolgozott pincérként, énekesként, sőt, öt éven át DJ volt egy szórakozóhelyen. Huszonegy évesen tért vissza nagymamájához szülőhazájába, Pingwuba. Azóta ott él és gondozza a nagyiját, aki kedves mosolyával és bölcs szemeivel csodálatos színfolt a videókban.

Amikor néhány éve belevágott élete dokumentálásába, teljesen egyedül készítette el az első videóit. Majd idővel megkért egy fotóst és egy asszisztenst, hogy segítsenek neki, filmezzék, amíg ő alkot, vagy segédkezzenek az előkészítésben. Így nem kellett szaladgálnia a kemencétől a kameráig ötpercenként. Persze irigy emberek mindig voltak és lesznek is, ezt a valóban eredeti tartalmat előállító lány is megtapasztalta. Egyesek azzal rágalmazták, hogy egy egész stábbal dolgozik. Azt állították, Li Ziqi videói túl minőségiek ahhoz, hogy mindössze hárman legyenek a munka részesei. Nagyon rosszul estek neki ezek a feltételezések, és amikor ezek a vádaskodások eljutottak hozzá, büszkén, emelt fővel biztosított mindenkit, hogy mindössze két személy segítségét veszi igénybe.

Li Ziqi videóit, vagy talán helyesebb, ha azt mondom, művészi installációit nézve relaxál a testünk és a lelkünk. Bennem mindig nyugalom árad szét, ha őt nézem, és feltöltődök tetőtől talpig energiával és tettvággyal.

Épp tavaszodott, amikor elérkezett hozzánk a járvány első hulláma. A férjem tanár, így mindketten otthon tudtunk lenni a gyerekekkel hónapokon át. Li Ziqi vlogjából merítettünk kedvet és sok ötletet ahhoz, hogy veteményest csináljunk. Egészen hihetetlen volt látni, ahogy a szemeink előtt egy aprócska elültetett magból élet sarjad. Volt a kertünkben mézédes datolyaparadicsom, burgonya, répa és cukkini. Gyümölcsfáinkról szedett szilvából és cseresznyéből finom süteményeket sütöttem a gyerekekkel. A férjem saját maga épített aszalóban készített aszalt szilvát, almát, barackot, répát és zellert. Ezeknek a jó része nem jött volna létre Li Ziqi inspirációja nélkül.

Mai felgyorsult világunkban az olyan ember, mint ő felbecsülhetetlen kincs. Li Ziqi visszahúz minket a valóságba, és egy kicsit visszavezet a természethez. Megmutatja, mi mindent készíthet és tehet valaki ahelyett, hogy modern, de üres butaságokra pocsékolná el drága idejét. Megtanít természeteset és jót alkotni, értékelni az egyszerűség lenyűgöző szépségét.

Forrás : ITT, ITT és ITT

Nyitókép: qi bin/Unsplash

 Ajánljuk még: 

„VIACKOSVÁSZON”, GYÚRT TÉSZTA ÉS A MAMA SZENTÉLYE – OLVASÓNK TÖRTÉNETE
AMIT CSAK EGY BEFOGADOTT ÁLLAT TANÍTHAT MEG AZ EMBERNEK
MOST AKKOR A GYEREK VAGY A SZÜLŐ KAPTA AJÁNDÉKBA A HÁZIÁLLATOT?

 

Mások gyerekét nevelni: bébiszitterként az álmok országában
2011 nyarán költöztem az Amerikai Egyesült Államokba tanulói vízummal, au pair-ként. Egyik napról a másikra belecsöppentem egy virginiai család életébe, kaptam egy gyönyörű szobát saját fürdőszobával, egy hatalmas terepjárót, amit nem mertem vezetni friss jogosítvánnyal, majd kezembe nyomták az akkor három hónapos kisbabát. Félelmetesnek tűnő, hatalmas kalandban volt részem. 

 

Már követem az oldalt

X