Egy közmondás, amiben az egész élet benne van

ZónánTúl

Egy közmondás, amiben az egész élet benne van

Ki mint vet, úgy arat. Mindannyian ismerjük e közmondást, és persze értjük is. Nyugaton ok-okozati összefüggésnek nevezik, keleten a karma törvényének. De milyen jelentései vannak nálunk, és honnan ered? Nem árt erről elgondolkozni így, az őszi vetés idején.   

Ha egykor megkérdeztél volna egy parasztot, hogy mi Isten legnagyobb áldása, minden bizonnyal azt válaszolta volna, hogy a föld. Ha számára az élet egésze szent, akkor a legnagyobb szentség az a talaj, mely bölcsőként ringatja az életet, mely megtart mindannyiunkat a hátán, és táplál. A talajban együtt él a múlt és a jelen, ez adja a jövő lehetőségét. Benne van mindaz, ami valaha élt. Tudom, furcsa lesz, amit mondani fogok, de a földben, amibe beletúrsz, ott vannak minden korábbi testnek a maradványai is valahol. Így táplálja a múlt a jelent.

Hagyományainkban a talaj a befogadó és életadó női, anyai minőség. Éppen ezért a férfinek kell gondoznia, működtetnie. A talajt táplálni kell, „hizlalni” trágyával, komposzttal. A talajt ősszel meg kell nyitni, s a magot beléje tenni. Kis nyelvi játékkal, aki szánt az szent. Persze itt nem az ipari mélyszántásra gondolok, hanem magára a föld megnyitására és a mag beletételére. Az élet fogantatása ez. A földi munkák mindegyike a legnagyobb lélekmunkát igényelte. A vetés különösképp. A régi ember csak mezítláb, tisztán (lélekben és szellemiségében is tisztán) lépett a szántóföldre, és nem azért, mert csizmáját sajnálta.

A néphagyományunk szimbolikus logikája szerint a talaj, a föld nemcsak rajtad kívül létezik, te magad is az vagy. Tested, lelked és a szellemed. Testedet épp olyan tisztán kell tartanod, és épp úgy kell táplálnod és szeretned, mint az élet nevelésére kész földet.

Lelked talaját akkor készítetted elő gondos tervezéssel, mikor még e földi születés előtt álltál.

Szellemed talaját azonban, csakúgy mint testedet, itt és most kell művelned. Sok-sok magot kaphatsz, de neked kell felnevelned és éltetned az élet virágát.

Régen figyelték és érzékelték a Hold és a bolygók állását, ennek megfelelően vetettek. Jobb volt éjjel, legalábbis sötétben vetni, mint nappal, és teliholdkor vagy újholdkor különösen jó eredménnyel kecsegtetett a vetés.

Minden élet a fényből származik, ám születésekor sötétség veszi körül.

Így van ez a magokkal, velünk emberekkel, de még a csillagokkal is… minden élő szervezettel.

A fénymag csak sötétségben létezik, hiszen fény a fényben miként osztódna, szaporodna. Így van ez az emberi élettel is, a jónak szükséges a rosszal találkoznia, különben honnan tudná, hogy ő más attól?

A gabona magvai magukba zárták az előző nyár napfényét, ez ad nekik erőt az újjászületéshez. Minden születés közben hatalmas szeretetenergia szabadul fel, mely egy kis időre képes megállítani mindenkit, aki a közvetlen közelébe kerül. A csírázó gabona képes a legkisebb résen is utat törni magának. De ehhez szüksége van három dologra: talajra, vízre és fényre.

És szüksége van az emberre, aki a megfelelő helyre, a kellő időben, a legjobb módon veti el. Ám ha mindez meg is történik, ez még csak a dolgoknak az egyik fele, a jó aratáshoz szükség lesz a gondviselésre is, anélkül ugyanis még a legalaposabb emberi odafigyelés és legjobb szándék sem elegendő.

Ajánljuk még: 

TE MEG TUDOD KÜLÖNBÖZTETNI A JUHOT A BIRKÁTÓL?
MEGÉPÍTETTEM MINDENT, AMIT ÉPESZŰ EMBER AZ OTTHONÁBAN NEM MERNE – HOMEVÁGY A FALUHELY
HISZEM, HOGY A HÁZASSÁGOK AZ ÉGBEN KÖTTETNEK