A bölcsesség nem más, mint megszelídített erő – Interjú Konkoly Merse lovasíjásszal

ZónánTúl

A bölcsesség nem más, mint megszelídített erő – Interjú Konkoly Merse lovasíjásszal

Konkoly Mersét 8 éves korában ejtette rabul a lovasíjászat, de egészen 15 éves koráig kellett várnia, amíg részt vehetett élete első lovasíjász edzésén. Az az edzés – amit az ősi harci művészetet a 80-as években felélesztő Kassai Lajos vezetett – nagy hatással volt Merse életére. A gyermekkori ábrándok valósággá váltak, és elindították egy úton, amin haladva 12 évvel később sikerrel teljesítette a lovasíjász mestervizsgát. A feleségével egy 12 hektáros alföldi családi gazdaságban élő harcművészt most a lovasíjászatról, mindennapi tapasztalatokról és a 21. századról kérdeztük.

A 21. század emberének a „harcosról” feltehetően sokkal előbb jut eszébe egy kommandós vagy egy MMA bajnok, mint egy lovasíjász. Hogyan tud mégis harcos lenni egy lovasíjász? Mi dolga lehet 2021-ben?

Jung pontosan beazonosított az archetípusokat, melyeknek az egyes embert is meg lehet feleltetni. Ezek egyike a harcos archetípus, ami kortól, érától és körülményektől függetlenül létezik. A nagy kérdés az, hogy amennyiben mi így azonosítjuk magunkat, hogyan tudjuk megtalálni a helyünket a világban. A harcos hatalmas energiát birtokol, melyet pusztításra éppúgy lehet fordítani, mint építkezésre. A lovasíjászatot művelő harcosok által most egy olyan iskola tud Magyarországon és szerte a világban kiteljesedni, aminek teljes mértékben építő jellege van, és aminek lényege, hogy a mi több ezer éves magyar kultúránkat élővé tegyük, éltessük.

Fizikai síkon nagyon nehéz meghatározni, hogy mik azok a tevékenységek, amiket egy harcos ma végez, viszont lelkileg és mentálisan az iskolában, nevelésben nagyon jól ki tud teljesedni. A bölcsesség nem más, mint a megszelídített erő. Ha egy olyan képzés, mint ami nálunk a Hungarikum címmel is kitűntetett Kassai-iskolában zajlik, kellően strukturált, akkor az a harcosban rejlő hatalmas erőt meg tudja szelídíteni. A bölcsességgé  vált erő így generációkon keresztül tovább él. Számomra ma ebben nyilvánul meg a harcos lét.

A harcos mellett egy másik archetípus a „tanító”. Nem tűnik el a harcos, ha tanítóvá válik?

Ez azért nehéz, mert könnyen lehet, hogy valaki nagyon jó lovasíjász, de képtelen átadni a saját tudását, miközben egy gyengébb képességgel rendelkező lovasíjász tanítói képességei messze felülmúlják azét, aki brillírozik. Ez persze nemcsak a lovasíjászatban, minden más téren is előfordulhat. Egy sportautóval ugyan el lehet jutni A-ból B-be, és egy teherautóval is el lehet indulni gyorsasági versenyen, de mindkettőt másra tervezték. A lovasíjászatban valódi mesterré csak az tud válni, aki a harcos archetípus fizikai brillírozása mellett képes azt a tudást tovább is adni, amit a mesterré válás hosszú évei alatt megszerzett. Hogy a kérdésedre konkrétan válaszoljak, nem gondolom, hogy egy archetípus meghatároz annyira egy embert, hogy ne legyen szüksége egyéb készségekre. Nem törvényszerű, hogy egy jó sportoló ne tudna egyúttal jó tanító is lenni, de nyilvánvaló, hogy ha valaki nagyon sok energiát fektet abba, hogy profi sportoló legyen, akkor kevés ideje marad arra, hogy kifejlesszen olyan képességeket, amik révén ezt át is tudja adni.

A tudás átadásának képessége feltétele annak, hogy valaki lovasíjász mester legyen?

Igen, esetünkben nagyon fontos, hogy ez a kettő egymással párhuzamosan fejlődjön. Kassai Lajos azt mondja, hogy a tudás egyik felét tanulással lehet megszerezni, a másik felét pedig tanítással.

Feleségeddel egy tanyán éltek, a gazdaság fenntartása mellett mindketten lovasíjászattal is foglalkoztok. Mit jelent ez számotokra a mindennapokban?

Az életünk olyan, mint egy nagy vászon, amit a legszűkebb családi élettéren kívül minden részében teljesen átszőnek a lovasíjászat szálai. Ez számunkra nem csupán egy kedves szabadidős elfoglaltság, hanem egy valódi életforma, melyben minden nap kelünk és fekszünk.

Miben jelent mást egy lovasíjász életforma egy hagyományos lovastanya működtetéséhez képest?

Az is nagyon jó, ha valaki pusztán azért hoz létre egy lovastanyát, mert vonzódik a lovakhoz, és mert szeretne lovakat tartani – a mi életformánk szintén a lovak szeretetében gyökerezik, de némileg eltérő módon. Míg nekem azért van lovam, mert lovasíjászom, feleségem inkább olyan misztikus lényként tekint rájuk, úgy nyúl hozzájuk, mintha az evolúció csúcsai lennének.

Számos lovasíjász-bemutatót tartottunk közösen, amiket rendkívüli maximalizmusodnak köszönhetően igyekeztél mindig a lehető legtökéletesebben megvalósítani, és amik alatt mintha valami különös tudatállapotba is kerültél volna.

Amikor elkezdtem önállóan bemutatókat tartani, volt bennem egy hatalmas megfelelési vágy, de ez egy nagyon negatív energia volt. Akkoriban úgy képzeltem el, hogy csak az a fontos, hogy minden működjön és az összes nyilam célba találjon, de egy idő után ettől valahogy hideg lett az egész. Valóban van bennem egyfajta maximalizmus, de viszonylag hamar rájöttem, hogy a bemutatókkal kapcsolatos elvárásaimat át kell, hogy formáljam. Ahhoz, hogy egy bemutató jól sikerüljön, alapvető fontosságú, hogy nagyon jó kapcsolatban és bizalmi viszonyban legyek a mellettem részt vevő emberekkel és a lovammal.

Az, hogy hol helyezem el magam a világban, az egy bemutató esetén legalább olyan fontos, mint a saját lovasíjász tudásom.

Egy bemutató valójában egy olyan stresszhelyzet, amiben maximális teljesítményt kell adni, így nagyon jó lehetőség arra, hogy mélyebben megismerjük magunkat.

A Mester nagyon sokszor elmesélte nekünk azt a történetet, amikor egy uralkodó legjobb barátját fogságba ejtették. Mikor váltságdíjként az uralkodó szeme világát kérték, ő gondolkodás nélkül ott helyben mindkét szemét kinyomta, majd kiváltott barátjával együtt boldogan, dalolva távoztak. Rendkívül fontos és meghatározó, hogy milyen kapcsolatban vagyok, milyen kötelékek fűznek a társaimhoz, a lovamhoz, népem egész kultúrájához.

Talán ez az, ami miatt én is gondolkodás nélkül és örömmel állok oda a nyilaid elé a bemutatókon…

Igen. A más tudatállapotba kerülésre pedig egészen egyszerűen szükség van, hiszen ez egy harci gyakorlat, amit ha az ember nem vesz komolyan, akkor egészen egyszerűen átmegy valamiféle showműsorba. A bemutatókat minden esetben harci gyakorlatként élem meg, ahol élet-halál harc van. Hitelesen és jól ezt nem lehet máshogyan csinálni, csak ha az ember ilyetén módon szívét-lelkét beleteszi.

Az igazi hagyományőrzés az, ha az ember át tud szellemülni, és az éles helyzetekben képes legbelül saját magával találkozni. Mert

a lényegi dolgok belül dőlnek el, így korántsem mindegy, hogyan vagyok magammal legbelül.

Kassai Lajos, immáron több mint 30 éve éli és műveli a lovasíjászatot. Te, mint kvázi másodgenerációs, mester fokozattal bíró tanítványa hogyan látod a lovasíjászat jövőjét?

Meggyőződésem, hogy ha Kassai Lajos nincsen, akkor ma én sem lennék az, aki vagyok. Ez számomra nagyon egyértelmű és tisztán látható. Azt az embert, aki ma én a lovasíjászatban vagyok, azt ő faragta – szó szerint – vérrel és verejtékkel. Nem tudom elmondani, mennyire hálás vagyok neki ezért. Feltehetően mindezt soha nem fogom tudni neki meghálálni, ha csak úgy nem, hogy ha a tőle és általa szerzett tudást továbbadom és a következő generációkat – társaimmal együtt – hasonló elvek szerint életre neveljük, átadjuk nekik saját kultúránkat. Saját fejlődésem mellett határozott célom, hogy foglalkozzak azokkal a gyerekekkel és felnőttekkel, akik erre fogékonyak. Nagyon bízom benne, hogy lesznek srácok, akiket a lovasíjászattal meg lehet fogni, és át tudják értékelni, mit is jelent valójában a hagyományőrzés, és – ahogyan az elején te is kérdezted – istenigazában mit is jelent ma a lovasíjászat. Mert valójában ez az a tudás, amit a Mester is képvisel és átadott nekünk, és aminek átadására mi is hivatottak vagyunk.

Nagyon sokan borúlátóak, hogy mennyire link és a különféle kütyüktől függő nemzedékek nőnek fel körülöttünk. Mit gondolsz, van köztük mégis olyan, aki ezt a tudást képes továbbvinni?

Ha az a kérdésed, hogy a mi kultúránkat el lehet-e tűntetni a Föld színéről, arra egyértelműen az a válaszom, hogy lehetetlen. Annyira szerves része ennek a bolygónak, hogy arról ember nem ítélkezhet, arról ember nem dönthet.

Ha a kérdésed arra vonatkozik, hogy vannak-e olyan fiatalok, akik komolyan érdeklődnek a lovasíjászat iránt, látom-e egykori önmagamat az engem körülvevő fiatalok között, akkor valóban nagyon nehéz dolgom van. Nem ebbe az irányba megy a világ. De a mi dolgunk, és azoknak a  dolga, akiknek ezt átadjuk, mindig is az lesz, hogy iránymutatók legyenek és kimondják, hogy „ácsi gyerekek, nem arra van az előre, hanem emerre! Nem jó irányba mentek!” A helyzet az, hogy

egyre jobban közhellyé válnak olyan dolgok, amik nagyapáinknak, de talán még nekünk is alapvetések voltak.

Egyre nehezebb a dolgunk, de nagyon bizakodó vagyok. Nagyon fontos azt a tudásunkat erősíteni, hogy képesek legyünk megtalálni és tanítani az erre fogékony fiatalokat, akiket aztán az edzések alkalmával ki tudunk emelni a mai világ mátrixából, amiben mindig benne vannak, ami folyamatosan fut bennük. Bízom benne, hogy van néhány olyan srác, akiben el lehet indítani valamit, ahogyan nekem is csak egy nagyon pici szikra kellett annakidején. Százból csak egy ilyen van, de az az egy felér százzal.

Ha valaki igazán sikeres valamiben, és ez esetben teljesen mindegy, hogy egy jól menő pékségről, egy fuvaros vállalkozásról vagy éppen Kassai Lajosról beszélünk, akkor a tevékenységüktől függetlenül egy közös dolog biztosan van bennük: a végletekig tartó következetesség és a rendkívüli kitartás. Mára az idő igazolta, hogy jó úton járnak, de eddig olykor emberfeletti küzdelmeket kellett megvívjanak, számtalan mélyponton kellett túllendülniük. Te hogy látod ezt?

Ezzel kapcsolatban Dallos Gyula, 25-szörös díjlovagló magyar bajnokot szeretném idézni, aki azt mondta, hogy csak az érhet el valódi eredményt, aki minden reggel azzal kel és minden este azzal fekszik, és nap mint nap a megszállottak szent dühével teszi a dolgát. Manapság egyre kevesebben ismerik a munka szentségét, helyette inkább a kisebb ellenállás felé mennek, de ez téves út. A harcos archetípusnak az egyik alap jellemzője és tulajdonsága, hogy mindig a nehezebb irányba, a keményebb ellenállás felé tör. A munkát nem lehet megspórolni, nélküle csak látszatsikereket érhetünk el. Ez mindig így volt, csak már annyira puha a világ, hogy képtelen ezt a tényt elfogadni.

Mindennek a tudatában mit gondolsz, hol leszel 30 év múlva?

Ezzel kapcsolatban csak erős prekoncepcióim vannak… 30 év múlva hatvanéves leszek, Mesterünk 2020-ban volt ugyanennyi. Ha akkor majd egy olyan közösség és olyan emberek vesznek körül, mint akik ma körülvesznek, illetve olyan szintű oktatást tudok magam körül létrehozni, mint amilyen ma a Kassai Völgyben van, akkor nagyon nyugodt leszek. Nekem ez a célom. Épül a pályám itt, Izsákon, mindennap azért teszünk, hogy efelé haladjunk.

Ajánljuk még:

Sopron: a város, ami nemcsak gyönyörködtet, de tanít is

Sopron sok mindenről híres, hiszen tudjuk: Sopron a hűség városa, Sopron a Kékfrankos borok városa, Sopronban van országunk egyik legszebb Főtere. Ami számomra a legmegkapóbb, az a várost magába fogadó, Sopront átszövő, azt ölelő természet. Sopron, ahogy én tapasztaltam, együtt lélegzik az erdőkkel és elevenné válik ettől a különleges, csendes lüktetéstől – és ezáltal valami olyan nyugalmat ad, amire most talán sokunknak különösen szüksége van.

 
X
Már követem az oldalt