Semmi sem kell hozzá, és mindig megéri – öt év tapasztalata az adventi kalendáriumok készítéséről

Ünnep

Semmi sem kell hozzá, és mindig megéri – öt év tapasztalata az adventi kalendáriumok készítéséről

Ideje adventi kalendáriumot készíteni, mert ha macera is, később minden reggel igazolja az élet, hogy megéri bajlódni vele!

Adventi kalendáriumot készíteni jó. Persze nem rögtön jó, ugyanis adventi naptárt készíteni nem egy délutáni program, hanem kész procedúra, ami olykor hetekig tart. Eleinte jó kedvvel tervezünk, inspiráló bejegyzéseket nézegetünk, örülünk, hogy idén is meglephetünk valakit, akit szeretünk, és a másik is extrán szeret majd minket ezért. Jó lesz látni, vele élni a boldogságot. Aztán közeledik a december elseje, és mint a vizsgára készülő egyetemista, újra és újra elővesszük magunkban a készülni-kell-gondolatokat, esetleg még intenzívebben gyűjtjük az ötleteket. Újratervezzük, mikor lesz idő arra a feladatra, amit éppen most halasztunk el. Végül november utolsó napjaira addig húzzuk magunkat, hogy csak jeges verejtékcseppek terhével gondolunk a kalendáriumra, hogy aztán pánikszerű állapotba szakadjunk be a legközelebbi boltba a szükséges kreatív eszközökért, apró édességekért.

Túlzó mindez, persze. De a magva igaz, mert halogatunk, még az örömöt is. 

Én magam ötödik alkalommal készítek adventi kalendáriumot. Együttélésünk első évében a párom elutazott december első hétvégéjén, és kihasználva a magányos perceket megleptem őt egy naptárral, mire hazaért. Itt – mint utóbb kiderült – rögtön hibát vétettem: azóta elvárás az éves naptár. (Idén szeptemberben merült fel először, hogy lesz-e adventi visszaszámlálás, és hogy ugye kézzel készül...) 

De nem panaszkodom, mert édes teher ez, ugyanis a férfi, akivel élek, a hétköznapok során nem romantikus és nem ad az apróságokra. Mégis, december közeledtével, sőt már a naptár említésekor kibújik belőle valami, amit soha máskor nem enged megmutatkozni. Gyermeki öröm, vágyakozás látszik rajta, olyan önfeledtség, amire felnőttként folyton-folyvást várunk, de nincs lehetőségünk megélni. Az adventi naptár viszont naponta esélyt ad az ilyetén boldogságra: minden reggel örülhetünk, mikor kapunk valamit, amiért semmit nem kellett tennünk, amivel senkinek nem tartozunk és ami önmagában, viszonzás nélkül jó. Ilyenkor kikerülünk a felnőttség szabta unalmas, anyagias keretek közül, megszűnik az enyém meg tiéd, a kereslet és a kínálat, a befektetett energia és a megtérülő haszon rideg korlátai. Átveszi azok helyét néhány nyomi papírdoboz vagy boríték, benne apró csokival, mosogatás-kuponnal vagy éppen professzionalitást nélkülöző saját költeményekkel.

Az első évben gyufásskatulyákból készítettem adventi kalendáriumot. Erről egy képet találtam a cikkírásra készülve, de

az olyan csúnya lett, hogy meg sem merem mutatni. Annak a rondaságnak örült először olyan nagyon a fiú.

Ha szép skatulyakalendárimot akartok ilyenből csinálni, ilyesmi lebegjen inkább a szemetek előtt: 

Rákövetkező évben sokkal megúszósabb voltam – a halogatás ott minden határon túlment –: egy skandináv üzletlánc kínálatában árultak akkoriban egy ezresért olyan dobozkát, melyben 30 boríték és 30 üdvözlőkártya szerepelt. A kalendáriumhoz csak a borítékokat használtam fel: egy kosárba helyeztem őket, és minden napra mást rejtettem beléjük. 

Azutáni decemberben némileg kreatívabb voltam: a borítékokat és néhány apró ajándékot függesztettem kicsi csipeszekkel egy égősorra – itt a bűntudat már mardosott, hogy egyre lustább vagyok.

Tavaly aztán összekaptam magam, hamar találtam egy nagyon jó, egyszerű, gyorsan elkészíthető ötletet, amivel messze túlszárnyalhattam az előző éveket. Ekkor már dokumentáltam is az eseményeket, remélve, hogy idén egy cikk formájában segíthetem azokat, akik hasonló vállalkozásra adják fejüket. Nálam a választásban szempont volt, hogy ne nagyon kelljen új holmikat vásárolni - pici lakásban élünk, nincs lehetőségünk egész évben kerülgetni valamit, amit egy hónapig használunk, és a környezetet sem terhelném egyszerhasználatos termékek kidobásával. Ezért is tetszett meg ez az ötlet.

Adventi kalendárium házilag

1. lépés: Gyűjts üvegeket! 

Azt használhattam fel a kalendárium elkészítésére, ami amúgy zavart: az üres üvegeket. Használtam palackot, dobozt, rosszul záró vagy éppen elveszett kupakú üveget, kiürült kozmetikumos tégelyt. Ezekből gyűjtöttem tizenvalahányat – a hiányzó napokra előkotortam a jól bevált borítékokat, amiket aztán az üvegek mellé támasztottam. 

2. lépés: Fess! 

A naptárbavalón kívül az egyetlen dolog, amiért fizettem, egy kb. 1500 forintos festékszóró volt, amivel aztán bevetettem magam az előszobába. Én zöldet választottam, így nálunk ez lett a kalendárium fő színe, de ez ízlés dolga. Egész élvezetes program következett: össze-vissza fújkáltam a dobozokat, üvegeket. Nagyjából 15 perc volt, és az eredménnyel nagyon elégedett voltam.

 

3. lépés: Töltsd tele!

Miután kiszáradtak az üvegek, megtöltöttem mindet. Jöhettek a csokik, a kedves üzenetek, a kuponok, az üdítő, a pisztácia, a házilag fabrikált vers. Mikor megteltek, a kupakokra vagy az üvegekre rávéstem aranytollal egy-egy számot. 

4. lépés: Helyezd el!

Ezután már csak a méltó környezetet kellett megteremteni, ami nálunk természetesen igencsak home-made hatást keltett: kiterítettem egy nagy téli sálamat, rápakolgattam az üvegeket, közészúrtam a borítékokat, aztán az egészet össze-vissza tekertem egy égősorral, és megtűzdeltem néhány gömbbel. 

 

 

5. lépés: Örülj!

Ez volt-e a világ legszebb adventi kalendáriuma? Természetesen nem. De cirka negyed óra alatt elkészült, nem igényelt semmi olyasmit, amire költeni kellett, és aztán egy hónapig örült neki a másikom. Én pedig 24 napon át megbizonyosodhattam minden reggel, hogy jövőre is fogok kalendáriumot készíteni. 

Idén szeptember óta gyűjtöm a vécépapírgurigákat, amikből vasárnap, ha minden jól megy, mesés naptárt varázsolok. Később beszámolok arról, sikerült-e! 

Ajánljuk még:

 

Már követem az oldalt

X