Még az abrosznak is csodaereje lenne? – A karácsonyi asztal hagyományos szimbólumairól

Ünnep

Még az abrosznak is csodaereje lenne? – A karácsonyi asztal hagyományos szimbólumairól

A karácsony a nagy vacsorákról is szól. De miért pont ekkor kell hat-hétfogásos vacsorát főzni? Miért pont ezen az ünnepen roskadozik leginkább az asztal? A választ a hagyományainkban érdemes keresni.

Gondolták volna, hogy néhány emberöltővel ezelőtt még pont a koplalásról szólt a szenteste, és a hívők csak az esti harangszó után hagytak fel vele? A karácsonyi vacsora tipikus ételei az ostya, a fokhagyma, az alma, a dió és a mákos tészta voltak. 

A néphagyomány szerint ilyenkor az emberek nemcsak magukat kényeztették ételekkel, hanem az állatokat is jóltartották. Amikor az egyház engedett a szigorú böjtből, és megengedte, hogy a hívők már napközben – egyszer! – vehessenek magukhoz ételt, sok helyen az ünnepélyes vacsora helyett a böjti ebéd honosodott meg.

Hogy mikor folyt egybe a kettő, azaz a karácsonyi ebéd és vacsora, arról nem szól a Néprajzi lexikon…

Az ételek mellett kiemelten fontos szimbolikája volt a karácsonyi asztalnak és az abrosznak is. Eleink ugyanis hittek abban, hogy a karácsonyi asztalra helyezett ételek az ünnep idején minket meglátogató természetfeletti lényeket táplálják, erősítik, s ezáltal elnyerhetik a támogatásukat.

A karácsonyi asztalt azért pakolták tele mindenféle finomsággal és különböző tárgyakkal, hogy a következő év termékeny legyen, a család bőségben éljen. A karácsonyi asztalra és a karácsonyi asztal alá azonban nem dísztárgyakat helyzetek, hanem szalmát, valamint gabonát és egyéb magvakat. Az utóbbiból általában többfélét kevertek össze, és vagy egy kis edényben helyezték el, vagy csak nemes egyszerűséggel kiszórták azokat az asztalra. 

A magvak a jövő évi jó termést, a bőséget segítették elő.

Az asztal leszedése után pedig a baromfinak adták a magot, sok helyütt azért, hogy nagyobb legyen a tojáshaszon.

A karácsonyi asztalon elhelyezett só alkalmas volt tehenek, méhek gyógyítására, a bors a gúnár vagy a kakas nemzőképességét erősítette, a fokhagyma gyógyító erőt nyert, a méz a torokfájás hathatós gyógyszere lett, a tojás az állatok egészségét biztosított.

A karácsonyi abroszt, akárcsak az asztal alá vagy annak közelébe kitett tárgyakat általában jótékony erejűnek vélték, mágikus tárgyként használták. Meglehetősen

általános volt a karácsonyi abrosz gyógyerejébe vetett hit,

betegeket vagy háziállatokat vagy bizonyos testrészeket dörzsöltek meg, kötöztek be vele. Néhol a jó termés reményében a karácsonyi abrosz szolgált vetőabroszként, különösen kenyérgabonák esetében.

Cegléden a két karácsonyi abrosz egyikét elzárva tartották év közben, hogy ezáltal fogva tartsák a házban a szerencsét. Volt, ahol úgy vélték, hogy a karácsonyi abrosz varázsereje a kimosással elvész. Ezt elkerülendő, Cecén az étkezés idejére felhajtották a karácsonyi abroszt és a puszta asztallapról ettek. Számomra azonban a legelképesztőbb az, hogy a karácsonyi asztalra és alá gazdasági és házieszközöket is elhelyeztek, így például ekevasat, lószerszámot, boronát, sodrófát, kaszakövet. Ennek is valamilyenfajta áldáskérés volt a célja, hogy ezek az eszközök hatékonyabbak legyenek. 

Mi, XXI. századi emberek vajon mit helyeznénk most el az asztalon? Laptopot, telefont, kocsikulcsot? Elég furcsán néznének ránk a rokonok, az biztos. Lehet, hogy az is elég, ha a karácsonyi vacsorán csak emlékezünk arra, hogy ilyenkor nemcsak a család, hanem más, különleges lények is közelebb jönnek hozzánk.

Nyitókép:  FaizanUnsplash

Ajánljuk még:

 

Ajánljuk még:

 
X
Már követem az oldalt