Sokak érdeklődését felkeltett a Magyar Csillagászati Egyesület decemberi kalendáriuma, aminek fő témája a Jupiter – Szaturnusz együttállása a téli napfordulón, december 21-én.
Ugyan a betlehemi csillag titkát a mai napig nem sikerült a tudománynak bizonyossággal megfejtenie, az egyik elmélet szerint épp egy ilyen együttállás emléke maradhatott fenn a karácsonyi történetben. Akár így volt, akár nem, ez az égi esemény talán segít ismét az égbolt felé fordítani a figyelmünket karácsonykor, merthogy a Betlehemi csillagon túl van ott más is.
Azt javaslom, hogy égi barangolásunkat most ne egy planetáriumban, vagy egy csillagász távcső mögött kezdjük el, hanem képzeletben utazzunk egyet időben és térben is. Legyen a mi karácsonyi, égi csodavárásunk helye az alföldi puszta egyik szeglete, ideje pedig mondjuk az 1800-as évek vége!
Innen indul kalandunk, egy hideg, csípős, téli estén. Nem vagyunk egyedül a pásztorszálláson, a tűz körül meleg subába burkolózott, csillagszemű pásztorok ülnek, mögöttük a karámban a fekete éjszakán is ezüstben fénylő szürkemarhák pihennek. Az esti tűznek már csak a parazsa izzik előttünk, így végre teljes pompájában látjuk a ránk boruló, csillagokkal kivart téli égboltot.
Középütt a Tejút hasítja ketté az égi abroszt, déli végénél az Ikrek és a Bika csillagképei között elhaladva.
- „Nocsak, a bojtárok már ébredeznek!” – mutat fel a számadó az Ikrek csillagképre.
- „Könnyű nekik, ők már odabé vannak, de öreg kecskés még igen messze jár! A túlfélen tévelyeg” – veti közbe egy érces, öreg hang.
A magyar népi csillagnevek által ilyenkor megelevenedik az égbolt. Az bojtárok kettőse valóban bejutott a házba a betlehemi játék kezdetén, azaz a Tejútról lejutott az Ekliptika (égi egyenlítő, amelyen a Nap látszólagos járása szerinti 12 csillagkép található) síkjára. Az öreg, a tévelygő pásztor, a kecskés még valóban a „házon kívül van”, egészen az égbolt túloldalán, a Bak azaz a Kecske csillagkép előtt az Aquilla csillagképben, melynek legfényesebb csillagát, az Atairt éppen így hívták: tévelygő juhász.
Ha jól értettük a pásztorok szavát, akkor épp erre az „öregre” várunk, a „kecskés”-re, aki a túlról a Szekeres csillaképen (Auriga) fog tudni bebocsátást nyerni. Hogy hol? Az Auriga fő csillagán, a Capellán át (amely gödölyét, azaz kiskecskét jelent, és amit valóban Kecskésnek neveztek régen), amelyen a bojtárok is „bejöttek”.
- „Az öreg még a szekeret igazítja! A szekér tengelyszögit! Nem olyan könnyű ám a fentről a lentbe átjutni! Idelent mintha semmi nem annak látszana, mint ami.”
Képesek vagyunk-e meglátni a fától az erdőt? Megtalálni a dolgokban rejlő mélyebb tartalmat? Ismerjük-e a világnak a színét és a fonákját is… ezen merengve fogalmazódik meg bennem a kérdés:
- „Ezért ugratják a bojtárok folyton az öreget a betlehemesben? »Ne azon a részén, hanem a túlsó részén gyere az ajtónak!« Vagy mikor a kilincset keresi: »Öreg, följebb, följebb!«. Szegény nem is tud mást felelni, minthogy »Nem mehetek följebb az égnél!«. Aztán meg lefelé irányítják, amire nem mondhat mást, minthogy »Nem mehetek lejjebb a földnél.« Vagy csak azért tréfálnak vele, mert amúgy is mindent félrehall?”
- „No, ez igen jó kérdés. Vajon ki hallja félre a lényeget? Az öreg, amikor »vén tehenet« ért Betlehem helyett? Vagy aki szerint egy város neve fontosabb, mint a krisztusi áldozat?” – néz rám mosolyogva a számadó.
- „Hogy jön a vén tehén a krisztusi áldozathoz?” – vetem bátor meggondolatlansággal közbe, mire már az érces hangú, öreg pásztor felel.
- „Látod-e ott azt a csillagot? – mutat a Rák csillagkép irányába – Annak a neve Jászol, abba születik a kis Jézus. Mellette meg a Szamárkák. Az ott az Ökör, vagy a vén tehen. Miért él a tehén? Az biz’ csak a borjáért, bármire képes érte, ahogy az ökör a gazdájáért. Még megszakadni is képes érte. Hát Krisztus nem ezt tette-e?”
- „S lám, nem úgy van-e a földön, mint az égen, még ha elsőre nem is könnyű felismerni?” – vette át a szót a számadó, felénk mutatva. S valóban, a két pásztor (Ikrek) mögött, az árkon (Tejút) túl, ott fekszenek a bikák (Bika) a karámban, mi mögöttünk pedig (az Ikrek ezen oldalán) a tehenek (Rák csillagkép) éjszakáznak.
Ezzel valóban kikerekedik a történet. Hiszen a nyári napforduló ideje, mikor a fény feláldozza önmagát, mikortól a nappalok rövidülnek, az a Rák asztrológiai idejére esik. Ez az áldozat a krisztusi megváltás lényege is. A túloldalt pedig a fény születése a Bak asztrológiai idejére esik. A térben viszont épp az ellenkezőjét látjuk az égen.
Karácsonykor a Rák csillagkép ragyog előttünk, és valóban oda, a jászolba születik a kis Jézus… így lesz Betlehem városnevéből a krisztusi lét lényegét kifejező vén tehen’. Nem véletlen az sem, hogy mindezen tanulságokat az „öreg” hozza el nekünk a Tejúton át a túlról, hiszen a csoda, a fény a Bakban születik újjá, és ő bizony éppen onnan érkezik közénk. Akár csak az angyalok, akik szintúgy fent vannak az égen, a három királyok, de még Heródes is, sőt a betlehemes játékok minden szereplője és eseménye is.
Talán sikerült felkeltenem kicsit az érdeklődést a karácsonyi csillagos égbolt felé, mert az sokkal többet mutat nekünk, mint a most „betlehemi csillagként” aposztrofált bolygóegyüttállás. Aki szeretné a teljes karácsonyi történetet leolvasni a csillagokból, azok számára meleg szívvel ajánlom Pap Gábor: Karácsony a magyar csillagos égen c. tanulmányát. Csodálatos érzés karácsony estén ennek az égi történetnek a megélése, mely egykor az éjféli miséről hazafelé jövők örök olvasmánya volt.
Ajánljuk még:
TE TUDOD, MI A KÖZÖS A MAGYAR PÁSZTORBAN ÉS A BUDDHISTA SZERZETESBEN?
JUHÁSZNAK CSAK AZ MENJEN, AKI TÉNYLEG EZT SZERETI – CSONTOS GYÖRGY A PÁSZTORÉLETRŐL
