Úgy nőttem fel, hogy ha édesanyámra volt szükségem, két helyen kereshettem. Elképzelhető volt, hogy a konyhában lesz, vagy orchideái, a terasz növényládái, a kert gyöngyöző virágai közül fog előkerülni. Mai napig, különösen a hétvége csendes, reggeli óráiban, amikor az a puha fény szűrődik be a nappalinkba, ha jól fülelünk, meghallhatjuk növényekkel suttogó, kedves hangját, ahogy éppen lelkigondozást tart a leveleseknek.
Ismerem ezt, mert ez az a hangszín, amellyel egy édesanya megszólítja gyermekét. Mondanám, hogy féltékeny vagyok – de már nem. Mióta felfedeztem, hogy ez a hang bennem is képes megszólalni, hiszem, hogy mindannyiunkban ott lapul! És mire jó ez az egész? Mit szólnak ehhez a növények és mi mit kaphatunk tőlük tiszta levegőn túl? Utánajártam.
Te az enyém – én a tied
Bár a növényekkel egyelőre nem tudunk szavak szintjén párbeszédet folytatni, mégis könnyedén megérthetjük, ha közölni szeretnének velünk valamit. Némi utánaolvasás, figyelem és törődés révén minden növényünkkel megtalálhatjuk azt a hangot, amitől kivirul.
A növényekkel való párbeszéd, a szimbiózis egyfajta formája: emlékeztethet minket az anya-gyermek, teremtő-teremtmény kapcsolatokra, így érthető módon megjelenhet bennünk a büszkeség, a hála és a gondozásra való késztetés is.
Egyfajta gyakorlóterep ez, melyben új szerepet ölthetünk magunkra, felismerhetjük erősségeinket és gyengeségeinket egyaránt.
A növények talán elsőre nem tűnnek társas lénynek, de a természetkönyvek alapján igen összetett és bonyolult kommunikációs formákat használnak annak érdekében, hogy egymást segítsék. Érthető módon mi ebből a kommunikációból csak részleteket érzékelünk, de az pont elég lehet ahhoz, hogy életben tartsuk kedvencünket. Mert igen,
egy növény lehet éppoly kedves társ a számunkra, mint bármely négylábú.
Ráadásul nem hemperegnek meg a sárban, nem rágják szét a lábtörlőt, nem kaparják szét az ajtókat, és este sem dörgölőznek a fejünkhöz vagy nyávognak a fülünkbe. Ha introvertált személyek vagyunk és igazán fontos nekünk a csend, akkor a növények tökéletes házi kedvenceink lehetnek, hiszen a lehető legkifinomultabb módon képesek életet lehelni a négy fal közé.
A végtelen zöld békéje
Ráadásul a növények igenis hatással vannak ránk lelkileg is. Egyre több kutatás igazolja, hogy már önmagában a természet, a növények megfigyelése, a közöttük való tudatos jelenlét pozitív hatást gyakorol mentális egészségünkre.
A harag, a félelem, a stressz szintje csökken, míg munkakörnyezetben a növények jelenléte nem csupán nyugtatólag hat, de teljesítményjavuláshoz is vezethet.
Mióta itthon van velem Panni (első nevelt növénykém, egy díszbors) egészen más érzés az otthoni munkavégzés. Ha a laptop felett ránézek, mintha visszamosolyogna rám új hajtásai és virágai mögül. Az, hogy a növények jótékony hatása miben rejlik, igen összetett, ám egy dologban minden kutató egyetért: a zöld szín önmagában is egy, a természetben döntő mértékben előforduló, számunkra ismerős szín, így békességet, nyugalmat, feltöltődést szimbolizál.
A munka gyümölcse
A kertészkedés már a szimbiózis egy egészen magas szintjét jelenti. Itt jelezném, hogy mindenki kicsiben kezdi, de aztán az első sikerek hatására exponenciálisan nőhet a növénytartási vágy. Ez már csak azért is egészséges, mert a növénygondozás nem kevés munkát jelent – különösen, ha egy egész kertünk van. Míg a hobbinknak élünk, észrevétlenül a demencia ellen dolgozunk, és testünk is sokkal fittebb válik. Ha pedig a lakásban maradnánk, akkor sincs semmi veszve: választhatunk növényeket, amik sötétebb helyeken is jól érzik magukat, de olyanokat is, amik éppenséggel a gyakori locsolást nem igénylik. Ha pedig kicsit több helyünk lenne, jöhet a balkonkertészkedés!
A növénynevelés egyszerre sokkal egyszerűbbnek tűnik, mint amilyen, mégsem lehet elbagatellizálni. Minden perce megéri!
Nyitókép: 123RF
