Hogyan gurult be a narancs a karácsonyfa alá?

Ünnep

Hogyan gurult be a narancs a karácsonyfa alá?

Amikor elhatároztam, hogy utánajárok a narancs és a karácsony különleges kapcsolatának, azt hittem: könnyebb dolgom lesz. A narancs, mint déligyümölcs viszonylag modernkori termékként élt bennem, és álmaimban sem gondoltam volna, hogy sokkal, de sokkal régebbre nyúlik vissza  a története. Tartsanak velem, hogy megpróbáljuk együtt kideríteni, hogyan is gurulhatott be a narancs a karácsonyfa alá!

A világunk és múltunk titkait felfedni kívánó tudósoknak köszönhetően ma már szinte filmként tekinthetünk vissza az egykor volt időkre. Így van ez a narancs esetében is, hiszen Dafna Langgut archeobotanikus, a Tel-Avivi Egyetem munkatársa időt és fáradtságot nem sajnálva kutatott a nagyvilágban, hogy pontosan levezethesse a narancs térnyerésének útvonalát.

Az első citrusféle valamikor időszámításunk előtt 4-500 körül jelent meg a Mediterráneum területén, az első citrom pedig csak több száz évvel ezután követte valamelyik elődjét. Ezután majd egy évezred telt el úgy a Földközi-tenger vidékén, hogy az őscitruson és citromon kívül más ma citrusfélének nevezett gyümölcsöt nem is ismertek az itt élők. Az arab hódításoknak köszönhetően ismerhették csak meg előbb a keserű narancsot, majd az 1400-as évek után a ma is ismert édes narancs elődjét.

Ezzel szemben más források azt állítják, hogy maga Nagy Sándor hozta be Európába az első narancsféléket, először a görögöknek majd a rómaiaknak ajándékozva azt. Őket követve spanyol és szicíliai földeken kezdték meg termesztését, a 17. században pedig már kastélykertekben, úgynevezett Orangerie-ben termesztették ezt az – akkor még nem édes, hanem inkább keserű – finomságot.

Az Orangerie olyan művészi igényességgel megalkotott üvegház volt, amely kizárólag a narancsfák téli tárolására készült. 1617-ben megépült a kor legnagyobb növényháza, a Louvre-hoz tartozó, 155 méter hosszú Orangerie, amely akkor XIV. Lajos 3000 narancsfáját melegítette a téli hónapokban. A Schönbrunni kastély vagy a bécsi Belvedere narancsházában pedig egymást követték az úri estélyek,

ahol a résztvevők az egész évben virágzó citrusféléknek köszönhetően egzotikus illatfelhőben és tündöklő gyümölcsök között, földi édenkertben mulathattak.


Minden ellentmondás – ami a pontos megjelenést és származást vitatja – ellenére, abban a különböző források megegyeznek, hogy a ma ismert édes gyümölcs csak a 16. század derekán jelent meg Európában, méghozzá kínai közvetítéssel: a Kínában épülő portugál gyarmattelepek közreműködésével szállították az első újdonságokat Európa országaiba – ezért is nevezték az első édes narancsokat kínai almának.


A karácsonykor hagyományos alma-dió, mandarin-dió ajándékozás állítólag a 12. századi Franciaországból ered, ahol az apácák gyümölcsökkel és diókkal teli csomagokat hagytak a szegény sorsú családok ajtaja előtt. A narancs csak jóval később került a csomagokba, és szép lassan felváltotta a mandarint és az almát.

A szokás más országokban is elterjedt, mára már Európa legtöbb nemzete átvette több-kevesebb változtatással. A firenzei csendéletfestőt, Bartolomeo Bimbit például III. Cosimo nagyherceg bízta meg azzal, hogy vadászkastélya, a Villa di Castello fölött épült Villa della Topaia számára festménysorozaton örökítse meg a Mediciek világhírű növénykollekcióit, melyeknek egyik főszereplője a narancs volt.


A narancs hazai megjelenéséről nem sokat tudunk, azonban egy 1842-es naplórészlet elénk tárja a ma is ismert és kedvelt ünnepi szokást: Szekrényessy Józsefné, Slachta Etelka magyar írónő feljegyzéseiben olvashatjuk: „Midőn beléptünk, az asztal közepén felállított fa narancs és cukrokkal ékítve, már teljes fénnyel ragyoga, kis gyertyácskáitól körözve…” (Napló, IV. kötet. 98–101.)

Talán többünknek meséltek nagyszüleink, dédszüleink arról, hogy a régi időkben csak különleges alkalmakkor, és meglehetősen drágán lehetett narancsot vásárolni.

Ritkaságából és értékéből adódóan a szülők szívesen kedveskedtek ezzel gyermekeiknek az ünnepek alkalmával, ezért szép lassan, a mandarin és a banán mellett a hagyományos Mikuláscsomag részévé vált. Ahogy a fenti naplórészletben is olvashattuk: a családok füzérre fűzve karácsonyfájukat is díszítették vele, ha pedig lehetőségük adódott rá, az ünnepi asztalra helyezték, mint karácsonyi ékességet.


Ahogy telt-múlt az idő, és egyre inkább elérhetővé vált mindenki számára, a narancs szép lassan eggyé olvadt az ünnep hangulatával. Bacsó Péter 1969-es filmjében, A tanúban is megjelenik a narancs, ami „kicsit sárgább, kicsit savanyúbb, de a mienk”. Az említett jelenet a magyarországi citrustermesztésre, narancskutatásra utal, ami egyértelmű bizonyítéka a narancs és rokonai hazai térnyerésének is.


Ezt a hosszú utat bejárt édes gyümölcsöt felhasználták süteményekhez, édességekhez, héját kiszárították, és élvezték, ahogy kellemes illata bejárja a meghitt otthont. Talán a legtöbben emlékszünk még a szegfűszeggel tűzdelt karácsonyi narancsdíszekre, a süteménykiszúróval kivájt és kiszárított narancshéjfüzérekre, vagy a szeletelt narancs és fahéjrúd nyerő párosára, amit egy szalaggal vagy szintúgy füzérrel fűzve nemcsak szép, de illatos karácsonyfát is díszíthettünk.

A modern kor méginkább kibővítette a palettát: narancsba öntött gyertya, pot pourri, kandírozott narancs, csokiba mártott narancs, narancslekvár vagy narancszselés szaloncukor – mind-mind az ünnep kiváltságos szereplői.


Egy biztos: a narancs illata mára már szinte eggyé vált az ünnep hangulatával, örök barátságot kötve a fahéj és a szegfűszeg párosával. Szinte már nincs is karácsony narancs nélkül, mert valamilyen formában, ha csak jelképként is, de velünk van a szent ünnep csendjében és meghittségében. Ha pedig önöknek is van egy kedves történetük, szép emlékük nagyszüleiktől, dédszüleiktől a narancs karácsonyi utazásáról, osszák meg velünk, nosztalgiázzunk együtt!

Ajánljuk még:

NEMCSAK EGY ÉTEL, MAGA AZ ÜNNEP: ÍGY TANULGATOM AZ ŐSÖK RECEPTJÉT
BORÍTÉKNYI AJÁNDÉKOK – EZEKKEL LEPHETED MEG TÁVOL ÉLŐ SZERETTEIDET KARÁCSONYKOR!
A VÁMPÍROK ÉJSZAKÁJÁRÓL ÉS MÁS IZGALMAS ADVENTI HAGYOMÁNYOKRÓL GRÖNLANDTÓL A FÜLÖP-

A járvány lehetőséget ad rá, hogy az idei advent valóban lassú legyen, de ha nem figyelünk, mégis elrohan
Csodák csodájára idén az első adventi héten befejeztem a karácsonyi vásárlást, már „csak” a sütemények és az ünnepi menü elkészítése van hátra. Ilyen sem volt még, és egy cseppet sem bánom: a felszabadult időt megpróbálom valóban önmagamra és a szeretteimre fordítani. De ne csüggedjetek, ha még sok teendőtök maradt! Próbáljatok meg nem elveszni a részletekben, és hagyjatok időt a pihenésre, s hogy a karácsony hangulata rátok találjon.

 

 

 

 

 
X
Már követem az oldalt