„Gyújtottunk fel ruhát úgy, hogy benne volt a menyasszony” – esküvők megörökítése régen és ma

Ünnep

„Gyújtottunk fel ruhát úgy, hogy benne volt a menyasszony” – esküvők megörökítése régen és ma

Vajon mit tapasztal egy esküvői fotós és egy operatőr a szakmában töltött húsz év alatt? Elrugaszkodottak-e a mai párok igényei, meg lehet-e érteni, hogy miért szeretnék magukat másnak látni éppen életük egyik legfontosabb napján, mint amilyenek valójában?

Hétfő este lefekvés előtt még ránézek a telefonra. Ha már a kezemben van, kicsit belepörgetek a közösségi oldal hírfolyamába. A nap utolsó képe – ez a felirat áll egy fotó fölött, amin egy vagány(nak tűnő) esküvői öltözetben pózoló pár látszik a térdig érő vízben. Ez a Balaton lehet – gondolom szórakozottan. Abszolút menyasszony-vőlegény a szerkó, a lány, akárha spanyol táncos volna, félig felcsavarodva csípővel a fiúra, combja annak kezében, derekát kacéran hátrahajtja. Nevetve néznek a fotós kamerájába, aki szintén a vízben áll: ő készíti magukról a szelfit.

 

Nézem a képet, és azon gondolkozom, hogy ezek a fotók (ez is, meg a vélhetően előtte készült több tíz, több száz) mit is dokumentálnak pontosan. Kik a célcsoport, és nekik ebben mit kell látni, ebből mit kell érteni?

Nyilván instakompatibilis mindahány; jó lesz majd a kandalló előtt is azon nosztalgiázni, hogy milyen bohók voltunk, és fiatalok, látod, mennyire tudtunk élni?! Talán így van, talán nem. Nem tudom, de nagyon érdekelt. Ezért megkérdeztem azokat, akik régóta látják, mi történik az esküvői piacon, mennyit változtak a trendek és elvárások, nemkülönben a párok viselkedése az esküvő egészében.

Bátai Péter operatőr és Zóka Pál fotográfus húsz illetve huszonöt éve vannak a „pályán”: sokat láttak, sokat tudnak. Gyakran dolgoznak együtt, és még többet külön. Kinek-kinek a saját műfaja természetszerűleg eltérő megoldásokat kíván, az elvárt hatást tekintve viszont abszolút egyezik a szándékuk. Az esküvői videó egyre inkább a pár életének A Filmje, a kettőjük szerelmét bemutató fotósorozat kockái pedig – ha jók – magazincímlap-szerű álomvilágba repítenek. A kilencvenes évektől sokat változott ez a terület is: míg korábban a műtermi fotók domináltak és ritkaságszámba ment egy-egy az esemény bármelyik részéről készült videofelvétel, mára akár hatórányi nyersanyag is készülhet az esküvői filmhez, ami mellett még számolatlan mennyiségű fotó is a végeredmény részét képezi.

Bátai Péter, operatőr: „Amikor kezdtem, az volt a feladat, hogy dokumentarista jelleggel vegyem fel, ami történik: a szertartást és a bulit. Hogy a szertartás kezdődik a polgármesteri hivatalban, aztán folytatódik mondjuk a római katolikus templomban, aztán vacsora és tánc. Akkor tényleg az volt az  elvárás, hogy egy kamerával örökítsük meg az egész napot. 

 Bátai Péter

Zóka Pál, fotográfus: ’97-ben egy esküvői anyagom három tekercs filmből állt, amin volt filmenként 36 kocka. Ebből egy tekercs fele a polgári, a másik a templomi szertartás dokumentálása volt. A második tekercs rendszerint a falumúzeumban – Zalaegerszegről beszélünk – vagy sokkal gyakrabban a műteremben készült; aztán a módosabb párok, vagy akik fogékonyabbak voltak a fényképészetre, megrendeltek minket a lakodalomba is. Ma külsőhelyszínes fotózás nélkül szinte nincs is esküvő. Húsz éve egy esküvői szezonban négy-öt lakodalomban ha részt vettem, akkor sokat mondok. Mert egyszerűen nem volt rá igény. Most viszont… Sok és különleges igény van.”

Ma már csupán csak a valóságot rögzíteni sem elég, szerelmes történetek kellenek, olykor filmek a filmben. 

Bátai: „Régen az volt az elvárás a filmesek felé, hogy örökítsék meg azt, ami történik, legyen egy lenyomat a napról. Mert olyan sűrű a nap, jó, ha van egy emlék, ahol meg lehet nézni, mi volt, hogy volt. Mára viszont a többség „beauty” videót szeretne, ahol minden és mindenki nagyon szép, megkomponált és nagyon jól néz ki. A történések szintjén ehhez a meglévő szertartás-elemek kevésnek bizonyultak, ez lehet az egyik oka, hogy tele lettünk újakkal. Olyanokkal, amik látványosak: homoköntés, galambröptetés, lampionok elengedése a tó felett és társaik. Ezek nyilván összességében más feelinget adnak, más filmet eredményeznek.” (Peti)

Hogy miért ilyen lett az új irány, Pali szerint a közösségi média térhódításával függ össze. Az emberek nagy része szereti önmaga legjobb formáját közzétenni, másoknak megmutatni. Akkor hogy lehetne kihagyni egy ekkora „ziccert”, amikor életünk legjobb formájában, legboldogabb állapotában vagyunk?

Zóka: „Nyilván a digitalizáció is hozott egy óriási változást: a dolog szerintem ezzel kezdődött. Korábban internet sem volt, meg nem is volt mit annyira kitennünk a kirakatba. Ahogy jöttek az ilyen lehetőségek, szépen lassan kezdtünk megfelelni a közösségi médiának. Én azt gondolom, hogy ez a fajta megjelenés: az Instagram, a Facebook és társai egyre inkább vad, kirívó, kihívó, különc képeket inspirálnak, ezek kapnak nagyobb szerepet. Brutálisan nagy képanyag kerül a netre, és egy átlagos fotót már az emberek hajlamosak eltekerni, ellapozni, nem időzni el rajta. Egyébként nekünk is nyilván célunk, ha a pár és a lehetőségek engedik, akkor legyen olyan képanyag, ami azért jobban felkelti az emberek érdeklődését. De nagyon kitűnni nem igazán lehet szerintem már.” 

 Zóka Pál

Általánosítani persze nem szabad, szögezik le a szakemberek. Ugyanakkor tény, mondják, hogy létezik a jelenség: sokan vannak, akik az esküvőjüket mindenek felett álló eseménynek tekintik, ami nemcsak a hagyományos szertartásból és az azt követő mulatságból áll; egyre inkább nem. Az esküvő mára már egy többalkalmas programsorozat, amire vaskos, percre lebontott forgatókönyv készül, külön fotózási nappal, külön fotózásra szánt (és tönkretehető) ruhával, plusz helyszínekkel, kiegészítőkkel.

Zóka: „Nem lehet azt mondani, hogy mindenki teljesen erre van kiélezve, de billen efelé a mérleg. A téged megfogó vizes történet hét-nyolc éve nagyon ment, a trash the dress nevű műfaj képviselője, aminek lényege, hogy tedd tönkre az esküvői ruhád: vizezd be, sarazd össze. Mi ezt a tengerparton kezdtük fotózni, akkor nagyon népszerű volt, de máig megy, csak a helyszín változott. Az esetek 99 százalékában másik ruhát tesznek tönkre a lányok. De ez a vizezés ma már semmi. Ha a legvadabb dolgot kérded, akkor gyújtottunk fel ruhát úgy, hogy benne volt a menyasszony. Égett, lángolt a ruha, úgy készítettünk képet. Volt olyan fotózás, ahol a menyasszony kriptában volt, fekete ruhában, a vőlegény pedig hófehérben, totálisan formabontó módon. Sötét smink, letargia, teljesen „másvilág”. És mindezeknek a teljes ellentettje másoknál, a vadregényes romantika, amit csak el tudsz képzelni. Meg amit nem. Minden van.” 

A felvetésre, hogy ezek a képek és filmek (indokoltan vagy indokolatlanul) az élet legnagyobb, legkiemelkedőbb állomásává teszik az esküvőt, amelybe a delikvensek mindent beletesznek, amit valaha magukról álmodtak vagy szeretnének viszontlátni, egyik szakember sem tiltakozik.  

Bátai: „Tényleg az van, hogy szeretnének valami olyat látni az emberek magukról, hogy minden happy. Simán benne van, hogy amúgy mindenki dolgozik hatezerrel, és akkor azt mondják, hogy legyen egy ilyen nap is, amikor menjen minden, ami csak belefér. Mostmár a készülődés is filmes történés, meg az öltöztetés is …. minden sokkal részletesebb az operatőri munka szempontjából is. Sokkal több képet kell csinálni, sokkal pörgősebbek az anyagok vágásszinten. Több kamera, szélesebb látásmód, több perspektíva, értelemszerűen több nyersanyag. Minden sokkal, sokkal több.” (Peti)

Van, amit muszáj megörökíteni, de olykor nem könnyű.

Bátai: „A buli része is változó. Hol táncolnak, hol nem… Régebben hosszabb blokkok voltak, még a táncot is jobban bírták az emberek. Hogyha a jó hangulatot szeretnéd megörökíteni, ami képileg is rendben van, az sokszor tényleg nagy meló. Van, hogy csak páran táncolnak, a násznép nyomkodja a telefonját, a vőlegény iszik a barátaival, a menyasszony kint cigizik…

A két szakma velejárója, hogy olykor sajátosan rendezni is kell a szereplőket a születendő végeredmény érdekében. Hova nézzenek, hogyan, merre forduljanak… Egyáltalán, mitől látszik a szerelmes összhang a felvételeken?

Zóka: „Sokszor szembesülünk azzal, hogy az érzelmi töltetű képek elkészítéséhez is koordinálni kell a párt, instruálni, mert nem tudják úgymond elősegíteni annak a sorozatnak az elkészültét, amit egyébként szeretnének magukról viszontlátni. Ez régen sem volt másképp, minden párral meg kell találni a hangot. De a dolgunk valóban nehezebb mostanában e tekintetben, az tény. Nem jön át az a valós érzelem. Nagyobb a tartásuk, talán hidegebbek egy picit egymással a párok. Nekem régen voltak olyan erős érzelmi töltetű képeim, amikor nem vettem észre, hogy fotózom és megvolt a sorozat, mert annyira egy volt a pár, annyira egyfelé mozdultak, gondolkodtak, ölelték egymást, hogy gyakorlatilag nem nagyon kellett instruálni őket. Most egyébként igazából a helyszínekre van ráhúzva ez a fajta fotósorozat.” 

Természetesen az is igaz, hogy a házasulandók korosztálya is változott ez elmúlt évtizedekben.

Bátai: „Most simán vannak olyan párok, akiknél három-négy éve megvolt az eljegyzés, de csak most tartják meg az esküvőt. Látom, hogy őszül a halánték, és ott vannak sorban a gyerekek. De olyan, hogy húsz év körüliek házasodnának, azt felejtsd el. Olyan nincs már. Miközben valahol az lenne a normális.”

Beszélgetés közben még egy érdekes momentum felsejlik: egy elejtett félmondat arra utal, hogy aki ezt az ipart űzi, nyilván nagy ember-, és párismeretre tesz szert, s így nagy találati aránnyal látják, milyen a kapcsolat a friss házasok között, s milyenné válhat idővel a viszony.

De ez már egy másik történet …