A túl jó nem jó – mi lesz a szelídekkel?
 A lányom szerintem túl jó, és bár ez elsőre talán nem tűnik nagy problémának, én azért örülnék, ha tudna picit rosszabb lenni. Mert anyaként kevés nagyobb félelme van az embernek, mint attól tartani, hogy bedarálják gyereke szelíd lelkét. 
„Ma este fél nyolckor megint ott fogok állni az ágyad mellett” – iskolai fenyegetések, és ami mögöttük van
Nemrégiben egy kézzel írt levél hatása elementáris erővel söpört végig a harmadikos lányom osztályán: valaki viccesnek szánt papírt csempészett az egyik kislány padjába. „Ma este fél nyolckor megint ott fogok állni az ágyad mellett” – állt a lapon. Az illető nem volt elégedett a hatással, mert két egymást követő napon is megismételte az üzenősdit. Az a kislány, akinek a padjában landolt a levél, nem volt döntési helyzetben, hogy el akarja-e olvasni, vagy sem. Az esetről tudomást szerezve a többiek számára sem volt akkora poén, mint azt a tréfa megvalósítója hihette. Reméljük, ma már ő is tudja, hogy nem ez volt élete ötlete.
Nevetni kell a nyomorúságban, avagy így lett a példaképem Lorelai Gilmore
Nem sokkal a válásunk után mentünk a(z akkor még) totyogós gyerekemmel az utcán, amikor csörgött a telefon. Egy barátom felesége volt. Értesülve a történtekről nem kerülgette a forró kását: biztosított az együttérzéséről, de nagyon támogatóan és végtelenül vidáman azt mondta: ez nem a világ vége, mi leszünk az új Gilmore-lányok, higgyem el. Ez az amúgy semmi kis mondat évekre megmentett az igazi kétségbeeséstől: a legrosszabb pillanatokban gyakran eszembe jutott, hogy nyugi, nézzük úgy, mintha ezt Lorelai Gilmore látná. Most, sok évvel később el kell mondanom: a titkos módszer remekül bevált, kösz, Brigi.
Anyám konyhája, a világ közepe

Felnőttként már-már nincsenek is csodák, legalábbis előfordul, hogy így érezzük. Ezért is olyan jó hazamenni, ami valahogy mégiscsak csodás.

Az életet igenlik: egy pár hét házasságkötésének története
Életük delén találkoztak, azonnal egymásba szerettek, rögtön összekötötték az életüket, és azóta – nagyjából – évente új fogadalmat tesznek egymásnak, különféle szertartások szerint. Mozsár Eszter és Bukta Zoltán párosa rendhagyó, a mindennapokhoz való hozzáállásuk sem megszokott. Egy újságíró és egy mentő gépkocsivezető története.
Örök ideje van a válogatásnak: a tökéletesség hajszolása

-         Milyen szép órád van? Okos?
-         Okos. Megmutatja az időt.
-         Mást nem?
-         Mást nem. Óra. Az a dolga, hogy az időt mutassa.

Ez a párbeszéd zajlik köztem és a kolléganőm között. Már visítva röhögünk, jó kedvünk is van, meg átérezzük a kor komikumát: a dolgok, amik csak azt tudják, amire valók, idejétmúlttá váltak. 

„Én nem tudtam, hogy ennyire tud fájni az, hogy nem vagy”
A kedvenc fekete ruhám egyáltalán nem temetésre való. Fehér szalag van az alján és a hozzáillő cipő is inkább sportos, mint elegáns. Nem volt egyértelmű és azonnali a döntés, hogy ezt veszem fel pénteken, mégis azt gondoltam, ki sérelmezhetné ezt.