Felnőttjátékok, avagy így csúsztam rá az arcrollerre

Sziasztok, Éva vagyok, arcrollerfüggő. 

Be kell vallanom, engem sok minden elkerül. Így aztán cseppet sem vagyok meglepve, hogy amikor 2018 táján a netes platformokat ellepték az arcrollerről szóló posztok, én valahogy kimaradtam a jóból. A világháló viszont nem felejt, így aztán rekonstruálható, miként szaladt végig az influencerek és a celebek világán ez az amúgy teljesen feleslegesnek, már-már úri hóbortnak számító kis játékszer. Akkoriban mindenki elmondta róla, hogy eredete az ősidőkig nyúlik vissza (?), jelenléte az ayurvédikus és a kínai orvoslásban máig fontos, s hogy a különféle kristályok, amikből ezek (jó esetben) készülnek, meg a belülről kifelé irányuló kis mozgások olyan kedvező hatásokkal bírnak, hogy használata az életminőségre is kihat.

Igen, olvasom, amit írok, kacag is a bennem élő Micike az ekkora blődségektől – de képzeljétek, mindez nem hazugság.

Vagy igen, csak nekem véletlenül bejött az arcrollerezés – ezt most nem tudom eldönteni. De talán nem is kell. A lényeg, hogy a szer működik.

De ugorjunk kicsit vissza az időben: tehát, amikor először láttam egy arcrollerekről szóló cikket, harsányan felháborodtam, hogy mi ez a baromság, de télleg’, hagyjuk már, ki az a hülye, aki ennek bedől…. Aztán annyiszor dobta elém az internet a témát (köszi, titkos algoritmusok) hogy egyszer megnéztem egy róla szóló videót. Az egyébként nem győzött meg a vásárlásról, de akkorra befészkelte magát az agyamnak valamelyik kis rejtett szegletébe a vágycsíra, ami aztán egyszer csak kitört.

Emlékszem, hosszan próbáltam magam előtt is legalizálni az indokolatlannak tűnő érzést, hogy én valójában mégiscsak szeretném kipróbálni az arcrollert.

Világlátott kisbarátnőimet faggattam, hogy mi a viszonyuk a cucchoz… de senki nem ismerte! Ekkorra már vérszemet kaptam, és egy jobban – vagy inkább jelentősen rosszabbul sikerült nap végén – meg is rendeltem a kis hamist.

Aztán megérkezett. Nos, nem tudom, ki hogy van vele, de az ilyen kedves tárgyakat szerintem igenis lehet szeretni. Szép és kézre áll, ráadásul prímán lehet vele olvasás, telefonálás közben tevékenykedni. Arc, nyak, dekoltázs. Krémmel vagy krém nélkül. A hűvös kristály, kiváltképp nyári időkben komolyan függővé tesz, ki ne engedne meg magának napi néhány perc könnyen hozzáférhető kis luxust. Luxuskát.

Azt minden arcrollerrel foglalkozó írás hangsúlyozza, hogy ránctalanító hatást is „tulajdonítanak” az eszköznek, és javítHATja a keringést, elősegíti a rugalmasság, feszesség és tónus javulását, amiben nyilván LEHET igazság, de azért érezzük, hogy ezek nem azok a garantált hatások, amire bármit is komolyabban alapozhatnánk. Adandó alkalommal megkérdeztem egy kozmetikust is, miként vélekedik erről a dologról, aki – érzékelve lelkesedésemet, gyakorló anyaként tudva, hogy hitet el nem veszünk – csak annyit mondott, hogy szerinte a hatóanyag az, ami hat … ebben meg ugye az tulajdonképpen nincs.

Mégis, őszintén mondom, hogy pár ezer forintot kifejezetten megért a kütyü, nagyon klassz esténként pár percet vele tölteni. Lehet, hogy semmi értelme, nem ránctalanít, érdemben nem javítja a bőr állapotát – de hogy mentálisan és fizikailag csodálatos hatásokkal jár használata, az biztos.

Meg aztán miért kéne mindennek tudományosan igazolt hatásának, mindennek szavakra váltható értelmének lenni?

Csak úgy, valamit azért tenni, mert jó érzést okoz, már nem is lehet?

Hát így lettem az arcroller koronázatlan királynője.

Sziasztok, Éva voltam, arcrollerfüggő. 

Ha olvasnál mást is a dermarollerről – például, hogy pontosan miért is működik, aki szerint működik –, itt megteheted.