Ünnep

Borítéknyi ajándékok – ezekkel lepheted meg távol élő szeretteidet karácsonykor!

Idén a megszokottnál is nagyobb szükségünk van arra, hogy emlékeztessük egymást, hogy a szeretet – még egy ilyen rendhagyó karácsonyon is – mindenhová elér. Mondjuk egy borítékban. 

Az én szüleim Felvidéken élnek, így előfordul, hogy nem tudok bizonyos alkalmakra hazautazni. Általában anyák napjára is igyekszem olyan meglepetést összehozni, ami elfér egy borítékban, mert nagyon szeretem ezt a megoldást. Általában személyes, saját kezűleg készült ajándékokat készítek, és megvan annak is a varázsa, ha postán érkezik egy meglepetés küldemény.

Főleg manapság, ahol a levél többnyire a befizetendő számlákat jelzi, pedig én még emlékszem azokra az időkre, amikor sokakkal álltam levelezésben. Az izgalomra, ahogyan feltépem a borítékot, és ahogy elvonultam a szobámba elolvasni, amit írtak nekem. Azonnal válaszoltam is, néha küldtem is a levél mellett valami mást is: képet, pénzérmét, préselt virágot. Mindig alaposan kiráztam a borítékot, benyúltam a sarkakba is, hogy megnézzem, nem maradt-e benne még valami.

Az internettel, a telefonnal és az e-mailezéssel kiveszett a világból a postai levelezés, de pont emiatt olyan varázslattal teli,

ha landol a számlákon kívül is levél a postaládában.

Idén karácsonykor dönthetsz úgy, hogy egy borítékban juttatod el a szeretetet. Megtöltöd személyes dolgokkal, szavakkal, és azt adod fel a postán. Ne szólj róla előre senkinek, hadd legyen meglepetés, és várd, hogy örömmel meséljenek róla, amikor megkapják. Az lesz a te ajándékod.

 
Forrás: Unsplash

Mi kerüljön a borítékba?

Bármi, ami belefér! Lehet A4-es méretű, lehet bubival párnázott, teljesen rád van bízva, hogy mivel töltöd tele! Mivel apró ajándékról van szó, én előnyben részesítem a saját kezűleg készítetteket, és a személyes hangvételűeket is. Fess, ragassz, kalligráfiázz! De ha nincsen konkrét ötleted, párat összegyűjtöttem, amiből válogathatsz!

Személyes hangvételű levél

Add meg a módját a levélírásnak: írj le kézírással minden bensőséges gondolatot, amit az ajándékozottnak el szeretnél mondani. Azt, hogy hogyan gondolsz rá, milyen emlékeid vannak róla, mit jelent a számodra, mit tanultál tőle, miért vagy hálás neki.

Sokszor ezek a legnagyobb becsben tartott ajándékok, mert a lelkünk mélyéig hatnak.

Lehet, hogy a szeretteid tudják, hogy te így gondolsz rájuk, de attól még jól esik nekik leírva is viszontlátni ezt.

Könyv

Egy buborékfóliával bélelt borítékban elfér egy könyv is, de ha nem, akkor megveheted e-könyvben, és pendrive-on elpostázhatod. Hogy igazán személyes legyen, írj ajánlót hozzá, akár mindketten is elolvashatjátok a könyvet, hogy aztán kivesézzétek az olvasottakat! Így tulajdonképpen egy közös élményt is ajándékozol!

Emléktárgy

Kisebb tárgyak is elférnek egy borítékban, így gondold végig, melyek azok, amik különleges jelentéssel bírnak az ajándékozott számára. Én tavaly felkutattam olyan karácsonyi díszeket a keresztanyukámnak és az anyukámnak is, amilyenek a nagymamám fáján lógtak gyerekkoromban, amikor ott ünnepelt az egész család. A régi emlékeket szerettem volna felidézni velük. Gondold át, nálatok mi lehet ehhez hasonló dolog, és ha belefér egy borítékba, akkor postára vele!

Emléknaptár

Nagyon szeretem az olyan típusú ajándékokat, amik a közös emlékekre koncentrálnak. Az a tapasztalatom, hogy az emberek idővel sok mindent elfelejtenek a rohanó hétköznapok miatt, és sokszor nem ugyanarra emlékszünk vissza a szeretteinkkel. Ezért lehet jó ajándék, ha összegyűjtöd a kedvenc közös pillanataitokat, megírod őket anekdotaként, és ezt a köteg történetet valamilyen formába öntöd. Lehet ez tizenkét emlék, amit hónapokra bontasz le afféle naptárként, de írhatod egy különleges emlékkönyvbe is őket.

Ugyanilyen sikere szokott lenni annak is, ha hasonló módon összegyűjtöd, hogy mit szeretsz a megajándékozottban. Az emberek sokszor elfelejtik, mennyire szerethetőek, és hogy miért szereti őket a környezetük. Emlékeztesd erre úgy, hogy minden cetlire felírsz egy-egy okot!

Minőségi időtöltés ajándékba 

Az, hogy most nem tudtok találkozni, vagy csak keveset, szerencsére nem jelenti azt, hogy ez örökké így marad. A helyzet előbb vagy utóbb normalizálódni fog, és akkor bepótolhatjátok majd a közös időtöltést! Addig is gyűjthetsz ötleteket arra, hogyan fogjátok eltölteni azt az időt, és kuponokat készíthetsz, amit nálad tud beváltani megadott határidőig.

Ez lehet bármi:

  • látogatás az állatkertben
  • wellness hétvége
  • túrázás egy csodaszép helyen
  • közös ebéd valamilyen különleges helyen

Gondold át, mi az, aminek a megvalósítását időben, energiában és anyagilag is be tudod vállalni! 

Személyre szabott ajándékcsomag

Akinek küldenéd, könyvmoly? Fázós típus? Imád kirakózni? Papírfüggő? Bármelyik is, szedj össze a kedvenc időtöltéséhez hasznos apróságokat, és add fel postán egy kedves üzenettel vagy használati utasítással kiegészítve! Egy olyasvalakinek, aki imád a kádban relaxálni, belefér egy nagyobb borítékba némi arcpakolás, fürdősó, illóolaj és teamécses.

Pop up képeslap

Szerintem már önmagában egy képeslapot küldeni is varázslatos, mert ez a szokás is kiveszni látszik, de ha már üdvözlőlapot küldünk, akkor készítsünk saját kezűleg egyet! A pop up képeslapokat rém egyszerű összerakni, cserébe nagyon látványosak, és gyönyörű alapjai lehetnek néhány ünnepi gondolatnak! A DIY ajándékokat azért is értékelik annyira, mert látszik, hogy időt és energiát fektettek az örömszerzésbe.

Fotóalbumba zárt pillanatok

Ha személyesen nem tudsz jelen lenni, és egyébként is régen találkoztatok már, akkor szedj össze egy fotóalbumnyi képet a kiesett időszakról, hogy ezáltal kicsit bepillantást nyerjen az ajándékozott abba, mi minden történt veletek, és legalább ilyen formában a részese lehessen a mindennapjaitoknak. De összegyűjthetsz olyan fotókat is, amiken együtt szerepeltek, hogy ezzel is éreztesd, mennyire fontos neked! Lásd el a képeket megjegyzésekkel, címszavakkal, kiegészítő díszítő elemekkel. Ezt megteheted úgy is, hogy magad kreálsz egy fényképalbumot, de úgy is, hogy egy szolgáltatónál összekattintasz egy nyomtatásra kész albumot.

Ajándékutalvány

Nem vagyok az ajándékutalványok híve, jobban szeretek több energiát fektetni az ajándékok kigondolásába. Viszont vannak olyan családtagjaim, akikről tudom, hogy elmennének valamilyen eseményre vagy programra, esetleg masszázsra, csak egyszerűen sajnálják rá az időt vagy a pénzt. Ebben az esetben lehet jó és praktikus megoldás egy utalvány az adott helyre vagy szolgáltatásra. Az utalványok ugyanis határidőre szólnak, amivel tulajdonképpen rákényszerítheted az ilyen típusú szerettedet arra, hogy szánjon végre időt saját magára és a feltöltődésre!

Ajánljuk még: 

BÁRCSAK LENNÉNEK ASSZONYI DOLOGTILTÓ NAPOK! – EGY HAGYOMÁNYÉLTETŐ
AKAROD, HOGY MEGVALÓSULJON? AKKOR KEZDD EL MÁR MOST AZ ÚJÉVI FOGADALMAK BETARTÁSÁT!
MÁR ÁLL A KARÁCSONYFÁNK. ÉS A VILÁGÉRT SEM TÉRNÉK VISSZA A 24-EI DÍSZÍTÉSHEZ