Anti-Valentin napi filmajánló

Keserű méz

Vajon hány olyan filmet láttunk már, ahol egy nő hozzá méltatlan párt választ? Amikor a rengeteg kínlódás és az egészségtelen viszony ellenére sem hajlandó kilépni a kapcsolatból? Ezret, talán annál is többet.

Polanski filmje, a Keserű méz, mégis kicsit másabb ennél az ezernél.

A történet meglehetősen egyszerűnek tűnhet: egy Indiába tartó óceánjárón két házaspár találkozik, Nigel és Fióna, valamint Oscar és Mimi. Az unalmas hajóúton Oscar úgy dönt, hogy elmeséli Nigelnek befuccsolt házasságának zegzugos történetét, alfától ómegáig, az egymástól elszakadni képtelen stációtól az egymást versenyszerűen megalázó, kínzó viszonyig. Tudni kell, hogy ebben a viszonyban Mimi csak tűrte és tűrte a megalázást, maga sem számítva arra, hogy észrevétlen válik a női létezés egyik legangyalibb lényéből sötét boszorkánnyá: egy bosszúszomjas, érzéketlen, jégszívű bestiává.  

Megcsalási engedély

Vajon a megcsalás még megcsalás attól, hogy a másik engedélyt ad rá? Egyáltalán, honnan tudják azok, hogy ő az egyetlen, ha mással nincsen tapasztalatuk?

Brian Crano filmje feladja a labdát, de nem csapja le, helyette megengedi, hogy azt kezdjünk a kapott információkkal, amit csak akarunk.

Így lesz az eredmény totális káosz, ahol a facölöpökkel kitámasztott elveinket is megkérdőjelezzük. Az elveinket, amik nagyjából arról szólnak, hogy a megcsalás az bizony megcsalás, körülménytől, engedélytől, mindentől függetlenül. A szerelmet pedig lehet érezni – ugyebár –, nem kell ahhoz másik ember, hogy megtudjuk, ki az egyetlenünk. A harmincas éveikben járó Anna és Will már fiatal koruk óta együtt vannak, egymásnak minketten az elsők voltak. De vajon az utolsók is? Ha igazán biztosak akarunk lenni magunkban, ki kell próbálnunk mással is a dolgot? Szükségünk lenne pár kapcsolatra, hogy működjön a párkapcsolat – ahogy Földi Ádám is fogalmaz cikkében?

Nyitva

Felteszem az ezerdolláros kérdést: ki nem gondolkodott már azon – ha csak egy pillanat erejére is –, hogy az ellaposodott, zéró szexuális élettel rendelkező kapcsolatot fellendíti-e érdemileg egy harmadik fél? Nagypál Orsi filmje pontosan erről szól. Fanni és Bálint egy harmincas éveiben járó pár, akik összeszokott, de unalmas mókuskerékben élnek. Kapcsolatukból hiányzik egy nagyon is fontos tényező: a pezsgő szexuális élet. 21. századi modern emberként felvetik a nyitott kapcsolat, a különböző szerepjátékok és az édeshármas lehetőségét is, ám nem számoltak azzal, hogy ezekkel nemcsak kapcsolatukat teszik próbára, de önmagukat is.

Vajon természetes a kizárólagos hűség, vagy szembemegy az emberi alaptermészettel?

Társadalmilag miért csak a monogám kapcsolatot tartják elfogadottnak? Hiszen elég megnéznünk pár statisztikát, és joggal tesszük fel a vitaindító kérdést: ha a párok előbb utóbb úgyis megcsalják egymást, miért ne tehetnék ezt nyíltan, egymás előtt felvállalva, titkolózások és hazugságok nélkül, szabadszelleműen?

Hullámtörés

Mindig is sokat gondolkodtam azon, hogy mit jelent a feltétel nélküli szerelem, mert szerintem egyáltalán nem azt, amit a 21. század elénk pakol párkapcsolatok és házasságok képében. Lars von Trier Hullámtörés című filmje egészen pontosan megragadja ezt a misztikus, társadalmi szempontból – szerintem – félreértelmezett jelenséget. A történet egy kicsi, vallásos közegben játszódik, ahol a fúrótoronyban dolgozó Jan és a „kicsit kattant, nem normális” Bess szerelme napról napra jobban kibontakozik. A „kicsit kattant, nem normális” alatt azt értem, hogy furcsa, az átlagosnál jóval furcsább lány ez a Bess, mivel szó szerint meg van őrülve Janért, mondhatni betegesen. Olyan mértékben, amire egyszerű emberek nem lennének képesek. A történet drámaiságát azonban nem ez adja, hanem az, hogy Jan balesetet szenved a fúrótoronyban, nyaktól lefelé lebénul.

A kérdés azóta sem hagy nyugodni: feltétel nélkül szeretni – de szó szerint! – csak őrülten lehet?      

Blue Valentine

Nincs szerelmesfilm-válogatás Ryan Gosling nélkül, így hát nem hagyhattam ki a Blue Valentine-t a felsorolásból. Persze a film nemcsak a szívtipró miatt érdemel helyet a válogatásban, hanem az üzenete miatt is, ami most bizonyára erős szívgörcsöt fog eredményezni a szerelemben és egyéb egyetemes igazságokban hinni akaró olvasóknak:

a film azt mondja, hogy szerelem márpedig nem létezik, csak egy zanzásított verziója, amit tévesen hív/gondol/érez az átlagember szerelemnek.

Dean és Cindy történetéből indulunk el, akik csődbe jutott házasságban élik mindennapjaikat gyermekükkel, és egyedül miatta próbálnak meg életet lehelni a pöcegödröt is megjárt kapcsolatukba. Pedig egykor piszkosul szerették egymást, talán még annál is jobban – derül ki a múltidéző képsorokból. Az igaz szerelem tényleg csak kapaszkodó lenne, hamis ábrándokkal teli álomkép? Ezt a nézőnek kell eldöntenie, de kizárólag azután, hogy megnézte a filmet.