Ünnep

A múlt század decemberei – végigböngésztem a korabeli újságokat

Háziasszonyok és dolgos férfiak, kézzel készített meglepetések és szűkös keretek. A múlt század ünnepi készülődésének jellegzetes vonásai. Ám mielőtt bárki leírná ezeket az időket, merüljünk el egy kicsit a korabeli magazinok és hírmondók hasábjain, és ismerjük meg, milyen elképzelések és iránymutatások közepette teltek az egykori decemberek!

A jó ajándék

Az ajándékozás gyönyörű szokásának felelevenítését számomra a Magyar Jövő 1934-es decemberi száma hozta el. Érdekes volt látni azt a meggyőződést, amit magam is vallok az ajándékkal kapcsolatban: „a helyes ajándékozáshoz nem elég a jó szándék és a pénz, feltétlenül kell még melléje egy kis pszichológia. Azt, akinek ajándékot adok, ismernem kell annyira, hogy tudjam, mire vágyik” – olvashatjuk a Hölgyfutár rovatban.

Ráadásul a jó ajándékot, a helyes ajándékozást nem a mennyiségi tényezők határozzák meg. Gondoljunk csak azokra a karácsonyokra, amikor túlzásba esünk mi vagy a nagyszülők, rokonok: a gyerekek ilyenkor azt sem tudják, mihez nyúljanak, és a bőség zavarában elvész minden egyes csomag értéke. Egy kicsit ebből, egy kicsit abból – végül semmit sem sikerül igazán átélni, semmi sem hozza el a remélt, önfeledt örömöt.

Így vélték ezt már a harmincas években is: „A gyermekek többsége se jár valami nagyon jól a sok karácsonyi ajándékkal. Itt is azt a hibát követik el az ajándékozók, hogy azt adják, ami nekik tetszik… Az a tökéletes realizmus, amivel a játékszergyárak olyan híven utánozzák a felnőttek halmait, bénítólag hat a gyermek művészi ösztönére és fantáziájára. A gyermeki fantázia teremteni akar és teremt is. Fűzfavesszőből paripát, cérnakarikákból, rossz skatulyákból robogó autót, két forgácsból, kevés rongyból csodababát.

A tökéletes baba valódi hajával és utolsó öltésig kifogástalan ruhájával elfojtja a gyermek eleven fantáziáját.

Mit adjon hozzá? Mivel egészítse ki? Egyszer-kétszer elindítja, aztán megunja, szétbontja és többet össze nem rakja.

Gondoljuk át, némi önkritikát is gyakorolva: nagy igazságok vannak a sorokban, hiszen az igazi játéknak eredendően pont az lenne az értelme, hogy minél egyszerűbb, szétszedhetőbb, majd összerakható legyen, hogy a vele való foglalatoskodás beindítsa a gyermek fantáziáját, kreativitását és ezzel tanulási folyamatát is. Hasonló a helyzet a könyveknél is: a fantáziáját megmozgató néhány képre van csak szüksége, nem részletesen kidolgozott, túl sok képekre és kész tartalmakra, amelyek mellett csak passzív szemlélő marad.  

Amiatt se aggódj, hogy felnőtt hozzátartozóidat nem ajándékozhatod meg úgy, ahogy szeretnéd. A karácsonyi ajándékok csak külső kifejezői a belső érzéseknek: nem a materiális értékük a fontos, hanem a szeretet, amely adja, és a szeretet, amivel fogadják.” – olvashatjuk a Magyar Jövő közel egy évtizeddel későbbi számában (Magyar Jövő, 1943. december, 25. évfolyam, 281. szám). Úgy tűnik, örök igazságok ezek, amiket fogyasztói társadalomra alapozott modern világunkban hajlamosak vagyunk elfelejteni.

Két kezünk munkájával

Amennyire egyszerű ma bemenni a boltba, vagy online kattintgatni párat, annyira népszerű volt régen a kézzel készített ajándékok szokása. Praktikus kiegészítők, leleményes megoldások, öröklött tárgyak és lelket belebarkácsoló játékok között teltek az ünnepek, így az átélt pillanatok még sokáig a családdal maradhattak. A háziasszonyok szőttesei, a férfiak asztalosmunkái még ma is ott lapulnak egy-egy szekrény mélyén, és bizonyítják: a múlt emlékein sokkal kevésbé fog az idő vasfoga, mint a modern évek műanyaggal telt tucatjain.

Laikusként talán arra gondolnánk, hogy a múlt században igencsak szűkölködtek lehetőségekben, és a fa alá kerülő csomagok sem voltak túl változatosak. Mekkorát tévedünk! Elég csak fellapozni pár korabeli magazint, és máris tágra nyílhatnak szemeink: ajándékok, kézimunkák és egyedi találmányok egész sora állt felmenőink rendelkezésére ahhoz, hogy a leginkább tetszőt adhassák át szeretteiknek.

Karácsonyfákat díszítő örökgyertyák, áramvonalas rollerek, varázsdobozok, házi gombfoci játék, szobacsizmák, beépített nadrágcsipesz, KRESZ-pálya pokrócon, űrhajómodellek – csak pár abból a több ezernyi elképesztő ötletből, amit a múlt század magazinjaiban találhatunk. Érdemes időt szánnunk a digitális gyűjtemények felkeresésére, mert nemcsak a tökéletesen egyedi, kezünk munkáját dicsérő ajándékok elkészítésében segíthetnek, hanem arra is rádöbbentenek bennünket, hogy a modern kor szabadsága és határtalansága mögött valójában egy hihetetlenül beszűkült világ bújik meg.

Lapozzuk fel az Ezermester számait, amik egészen 1957-től rendelkezésünkre állnak! Az 57-es, első számban a hókorcsolya egyszerű és olcsó elkészítési módjával ismerkedhetünk meg, a decemberi lapban pedig megtudhatjuk, miként készülhet jégvitorlás a család szórakoztatására.

Ezermester, 1957 decemberi szám

 

A 64-es novemberi számban ötletes megoldásokat láthatunk beltéri gyermekhintákra, a decemberi számban pedig megmutatják, hogy egy kis ügyeskedéssel olyan tálcát és leszorítót készíthetünk, amin az ünnepi pecsenye könnyen szeletelhető. Gyakorlatilag nincs olyan ötlet és kivitelezés, amit az Ezermester oldalain ne oldottak volna meg már az elmúlt évtizedekben – igazi élmény válogatni közöttük.

Ünnepi ételek

Az új ízek és újragondolások felé igyekvés az elmúlt évtizedek sajátja, a múlt század ünnepeit a tradíciók és hagyományos ételek jellemezték. „Az ünnepi ebédek és vacsorák étrendjének összeállítása nem okoz gondot a háziaszszonynak, mert úgyszólván minden ünnepnek megvan a hagyományos étele, amit évről-évre ismétlünk, hiszen így láttuk ezt anyáinknál és tovább adjuk gyermekeinknek” – olvashatjuk a Magyar Nők Lapja 1940-es számában (2. évfolyam, 36. szám). A hagyományok ápolása, és a ránk hagyott tudás továbbadása tehát velejárója volt minden ünnepkörnek.

És ez így is volt rendjén. Emlékszem, milyen várakozással álltunk a karácsony elébe, mennyire éheztünk a hozzá kapcsolódó ízekre és élményekre. Akkoriban, mikor még nem volt elérhető minden és mindig, volt valami emelkedett hangulata és

kiemelkedő értéke az ünnephez kapcsolódó élményeknek, mert tudtuk, hogy egy évben csak egyszer, ott és akkor juthatunk hozzájuk.

Ez az egyszeriség, ez a különleges pillanat adta meg azt a pluszt minden falatnak, ami többé tette az ünnepi étkeket bármi másnál. Ettől lett nagymama bejglije a közös asztal koronája, és ettől kanalazta boldogan még az is a halászlevet, aki alapvetően nem volt annyira kibékülve vele.

A régmúlt lapjait olvasgatva egy dolog abszolút világossá vált: bár a körülmények mások, a problémák és megválaszolatlan kérdések ugyanazok. Már az előző századok háziasszonya is nagy gonddal tervezgette az ünnepi asztalra valót, aggódott a sikerért és törte a fejét azon, hogy miképp teremtsen különleges menüsort a szűkre szabott költségvetésből. Nagyon tetszett a Pesti Napló 1937. decemberi számának ünnepi receptes rovata: „Valószínűleg akadnak olyanok, akik csodálkozni fognak azon, hogy e mai drága világban is szerepeltetni merem a dús fogásokat, melyek a régi jó magyar karácsonyokon mindenkor valósággal kötelezők voltak. A felmentést azonban bizonyára megkapom tőlük, ha arra hivatkozom, hogy a »kötelező« erő csak azokra vonatkozik, akik — legalább részben — mind a mai napig meg tudták őrizni régi jómódjukat. Ezeknek tisztelettel ajánlom, gondolkodjanak az idén is szépen, hízott pulykáról, idei termésű, sárgásfehér bélű dióról, finomra őrölt mákról, mogyoróról és aranyszínű mézről… Ha mindnyájan, akik tehetik, teljesítik ebbeli kötelességüket, bizony mondom, hogy nemcsak maguk járnak jól, hanem

kiadós bevásárlásukkal sok küszködő, szegény kereskedő és termelő szerény, de boldog karácsonyát is biztosítják”.

Egyszerűnek tűnő, de magvas gondolatok.

De miért is kéne egy vagyonba kerülnie az ünnepnek? Az elmúlt korok szűkös esztendői megtanították az embereket arra, hogy egy megfelelő ismeretekkel rendelkező háziasszony egy kis kreativitással a kevésből is pompás asztalt tud varázsolni. Az 1900-as évek hírlapjai, magazinjai és települési hírmondói is telis-tele vannak jobbnál jobb ünnepi receptekkel, amelyek közül válogatni is nehéz. A Miskolci Hírlap 1930-as decemberi számában például a kindli és a cukorburgonya receptje érdekes, de olyan profi fogásokat is megtanulhattam ezekből a digitalizált kincsekből, mint a kalács helyes fonása, amit a Magyar Sütők Lapja 1931-es 10. száma ismertet alapos részletességgel. 

Felsorolni is nehéz lenne azt a sokszínű, izgalmas és észszerű világot, amit a régmúlt felfedezése tartogat számunkra. A megsárgult lapok tele vannak lélekkel, emberséggel és visszafogottsággal – olyan értékekkel, amelyek, valljuk be: manapság hiánycikknek számítanak.

Ha szeretnél te is kapni egy csipetnyit ebből az igazi ünnepi hangulatból, akkor lapozgass bele a legkülönfélébb magazinok számaiba. A korabeli ötleteket az Arcanum Digitális Tudománytárában és az Elektronikus Periodika Archívumban is eléred, ahol a részletes keresési lehetőségekkel az egyéni érdeklődésednek megfelelően szűkítheted a kiadott tartalmakat.

Nyitókép: Fortepan / Schermann Ákos 

Ajánljuk még:

2023-ban igazán megmutattuk, mire vagyunk képesek! – az idei magyar sikereket vettük sorra

Kis nemzet vagyunk, de hatalmas eredményeket tudtunk felmutatni a történelem során, és 2023-ben ezt a képességünket igazán újra megmutattuk! Több évtizedes munkák gyümölcsei értek be a tudomány terén, de az sem mellékes, hogy hazánk az egyetlen nem tengeri csapatként aratott diadalt a vitorlás világbajnokságon, és egy magyar lány döntött világrekordot szabadtüdős merülésben! Hiába szidjuk magunkat e téren, még a víz-, gáz- és fűtésszerelők között is egy magyar a legjobb! Nem beszélve a borokról...

 

Már követem az oldalt

X