6+sok ajándékötlet, amit a gyerekkel is elkészíthetsz

Ünnep

6+sok ajándékötlet, amit a gyerekkel is elkészíthetsz

Az ünnepi készülődés egyik legjobb velejárója, hogy decemberben olyanok is ollót, fakanalat vagy szerszámot ragadnak, akik az év többi részében ezt nem teszik meg. Legtöbbünket magával ragadnak az érzések: az emlékezés, az összetartozás és a maradandó pillanatok utáni vágy. Ötletelünk, keresgélünk, mert szeretnénk valami igazán jót adni a másiknak. Valamit magunkból, valamit, amit szavakkal nehéz elmondanunk, valamit, ami újra összeköt, még ha csak egy kis időre is.

Az ajándék sokféle lehet, a tökéletes választás pedig mindenki számára mást jelent, ugyanakkor egy dologban biztosak lehetünk: a kézzel készült, személyre szabott holmiknak mind örülünk. A magunk készített meglepetéseknek ereje van: benne van az ötletelés, a várakozás, a kitartó munka, az igyekezet, és a „mindeközben rá gondolás”. Ha készítesz valamit, annak része leszel te magad is. Nemcsak adsz valamit, hanem üzensz is vele, mégpedig azt, hogy fontos neked a másik.

Sok tévhit kering a házi ajándékkészítésről, amiből kettőt rögtön el is oszlatnék. 

Senki ne gondolja azt, hogy az ajándék készítéséhez kézügyesség kell. Dehogy kell! Mert nem az a lényeg, hogy egyenes legyen minden vonal, hogy táncot járjanak a szimmetriák, és a legújabb trendeket idézze az elkészült mű. Szó sincs róla!

Az alkotáshoz gondolatok kellenek. Emlékek.

A másikról szerzett tudás, az igazi figyelem, ami megmutatja, hogy merre tovább. Egy kedvenc film jeleneteiből festett album, egy örökké dúdolt dal alá mozgatott képsor, egy kedvenc csokiból gyúrt desszertgolyó. Egy vicces közös pillanat felidézése, halvány utalás a holnapra, a végeláthatatlan lehetőségek sorára...

A másik, hogy hajlamosak vagyunk kétségbeesni, mert nem jut eszünkbe az elsöprő ötlet. Azt mondhatjuk magunknak, hogy a kreativitással távolról sem ismerjük egymást. Nincs helyünk, időnk vagy lehetőségünk rá. Különben is, mit tudnánk készíteni, ami használható is valamire? Jó hírem van: nagyon sok mindent!

A világhálónak köszönhetően mára már több százezernyi ötlet közül válogathatunk. Nincs idő… Rendben! Akkor íme pár kiemelt kedvenc, ami mindenkihez segíthet megtalálni a helyes utat…

1. Színes, illatos, mindig egyénre szabható: a szappan (egyszerűen)

A szappanöntés tudománya komoly háttértudást vagy régi bevált módszerek átható ismeretét igényli. De a modern kor magával hozott egy csodás találmányt, ami mindenki konyhájába elviheti az alkotás örömét: a Melt and Pour szappanalapot.

A szappanalapnak köszönhetően a gyerekekkel együtt, egy szuper programban tudjátok elkészíteni a tökéletes meglepetést a családnak. Ezeket az alapokat csak fel kell olvasztani, színezni, illatosítani, és már önthető is a formákba. Pár óra alatt megszilárdul, és már el is készült a hand made kedvesség.

 
Miskolczi Bogi

A fantáziának semmi sem szabhat határt: önthetitek figurás szilikonformába, kuglóf vagy gyümölcskenyér sütőformába, rétegezhetitek, majd vághatjátok. Készülhet természetes agyaggal, ásványi pigmenttel vagy csillámló mica porral, szinte bármilyen illatban. A különféle szappanalapoknak köszönhetően lehet átlátszó, áttetsző színes vagy mély színárnyalatú. Szórhattok rá virágot, fűszereket, és amit ki ne hagyjatok: belerejthettek kedves üzeneteket. Így aki használja, az idővel elér a közepébe rejtett üzenethez. Ezzel az apró extrával egyértelművé tehetitek, hogy csak neki készültetek. Ha pedig unjátok a szappant, a jó hír: már szilárd sampont és tömbösített testvajat is készíthettek hasonlóképpen.

2. Kenceficéknél maradva: folyékony csoda

Bátran kísérletezhettek egy saját fürdőolajjal! Kedvenc hidegen sajtolt olajotokat keverjétek el illóolajokkal, de ha kedvetek tartja, akár színezhetitek is! Egy gyöngyházfényű mica por egészen egyedi megjelenést kölcsönöz neki! Olvasszatok shea vajat, színezzétek, töltsétek tégelybe, és készen van az ajakbalzsam – több hasonló házi kozmetikum elkészítési módját itt találjátok.

Keverjetek fürdősót, gyúrjatok fürdőbombát vagy készítsetek varázskenőcsöt! Minden egyes darab elkészítése egy külön izgalmas utazás lehet, és ha írtok egy személyes receptet is hozzá, akkor még jobban melengethetitek az ajándékozott szívét…

 
Miskolczi Bogi

3. Finom, és valóban boldogít: a jó csokik

A csokoládé körüli viták már lecsengőben vannak, hiszen egyértelműen bebizonyította, hogy igenis boldogít egy jó szelet csoki. Ha egy édesszájú szerettednek okoznál örömöt, akkor nem kell mást tenned, mint beszerezned egy jó minőségű csokoládét, és indulhat a közös játék –

ilyen alapanyagokkal a gyerekek biztosan lelkesen segítenek!

A csokoládét felolvasztva majd a megfelelő hőmérsékleteken újraöntve saját bonbont vagy akár táblás csokoládét is készíthettek. Nem kell hozzá nagy apparátus sem: egy kisebb jégkockatartóban is elkészülhetnek az egyedi bonbonok. Ha a formákat kiöntöd csokival és hagyod megdermedni, akkor még tölteni is tudsz bele egy finom marcipánt, gyümölcslekvárt, zselét, vagy esetleg mogyorót. Ha nincs kedved bíbelődni vele, akkor öntsd ki a csokit sütőpapírra, szórd meg fűszerekkel, aszalt gyümölcsökkel, olajos magvakkal, esetleg szárított virágszirmokkal, és miután megszilárdult, törd darabokra! Szuper ajándék egy kis dobozba zárva, egy kedves felirattal!

4. Gyümölcsös kényeztetés

A konyhánál maradva: ha egy fel nem használt lekvárt újrafőzöl pár kanál zselatinnal, akkor készíthetsz belőle gyümölcszselét – a pontos receptet ehhez itt találod. Öntsd szilikonformába, és máris kész az angyalkás gyümölcszselé! Vagy szeleteld fel, forgasd csokiba, és elkészítetted a saját házi szaloncukrodat! Ha az olvasztott csokit narancshéjjal és fahéjjal fűszerezed, kis formába teszed és pálcikát vagy kanalat állítasz bele, akkor el is készült a házi forrócsokis meglepetés. És ha már narancs: a kezeletlen narancs héját pár napig áztatva, majd cukorszirupban megfőzve és kiszárítva eszméletlen kandírozott narancs készülhet a fa alá! Az egyik felét akár csokiba is márthatod, ahogy Borbás Marcsi mutatta.

5. Nem csak az édesszájúaké a világ!

Számtalan lehetőséged van arra, hogy egy sós ízeket kedvelő ismerősödet is valami extrával lepd meg! A kenyeret felkockázva vagy a kiflit felvágva, fűszeres olajjal bekenve majd sütőben megsütve készíts házi nassolni valót! Tedd üvegbe, vagy rajzolj meg egy papírzacskót te magad, és készen is van a sehol máshol nem kapható chips!

 
Miskolczi Bogi

Szereti a sajtot? Jó hírem van: szinte bármelyik fajta keményebb sajtot fel tudod használni sajtropogós készítésére! Reszeld le, csúcsozd apró korongokra, tedd sütőbe amíg szárazabbra nem sül. Miután kihűlt, még sokáig tárolhatod dobozban, úgyhogy bátran tervezd be az ajándékok közé! Pestós sajt, chilis sajt, fehér sajt.... egészen dekoratív kompozíciót tudsz létrehozni!

De ha valami másra vágynál, akkor készíts fűszerolajat vagy vajat! Egy szép üveget szórj tele kedvenc fűszereivel, fokhagymával, rozmaringággal vagy más ötletes kiegészítővel, és töltsd fel olajjal! A vajat olvaszd fel a kiválasztott ízekkel, tedd üvegbe, vagy öntsd formába, hűtsd le, és szállításnál vigyázz, hogy hűvösben is maradjon! Garantált sikered lesz!

A látvány pedig ilyen mennyei:

+1 a téli hideg ellen

Kedvenc gyümölcseidet tedd tepsibe, szórd meg cukorral és fűszerekkel, süsd meg, tedd üvegbe, és máris kész a sült tea! A megajándékozott csak egy bögre forró vízbe kanalazza, és már készen is van! Összedobhatsz almachipset a sütőben, készíthetsz mézzel pirított diákcsemegét, likőrt vagy általad kevert egyedi mézet... Süss granolát, mézeskalácsot vagy pisztáciakekszet! 

+ Sokezer

De ezernyi mást is tudsz még csinálni: varrj, köss, hímezz! Barkácsolj, fess, írj! Készíts szalvétából és befőttesüvegből mécsestartót, fonalból és keményítőből karácsonyfát, az erdőben gyűjtött tobozokból és égőből vendégváró fényeket! Mindegy, hogy mit készítesz! A lényeg, hogy te, ti készítettétek!

Időt szántál rá, gondoltál az emberre, akinek készült , és ez mindennél többet ér. Ha pedig bevonod a párod, gyermekeidet, barátaidat is a közös készülődésbe, akkor egy felejthetetlen élménnyel töltheted fel magad, és újult erővel vághatsz bele a jövő évbe! 

Ajánljuk még:

BEGUBÓZÁS HÁROM GYEREKKEL: A FELADAT ADOTT, A KIVITELEZÉS NEHEZEBB
12 OTTHONI DEKORÁCIÓ AZ TERMÉSZET KINCSEIBŐL
LÉTEZIK, HOGY ÖSZTÖNÖSEN VEGA A GYEREKEM?

Házilag készíthető torokcukorka és lándzsás útifű – Őszi túlélőcsomag, ha megfázott a gyerek
Szeptember utolsó napjaiban bekopogott az igazi ősz: hideg reggelek, napsütéses délutánok, szélfúvás, nagy hőmérsékletkülönbségek, és nem feltétlenül tudunk hozzájuk azonnal alkalmazkodni. Még mindig a nyári lazaság él bennünk, és nem számolunk az óvatlanság következményeivel. Méginkább így vannak ezzel a gyerekek. A játék hevében elmarad a pulóver, vagy épp lekerül kimelegedett testükről. Elkerülhetetlenné válik a megfázás. De aggodalomra semmi ok! Pár bevált receptet előkeresve pillanatok alatt megküzdhetünk vele.

 

 
X
Már követem az oldalt