Tech

Tudatalatti vágyak a számítógépen – miért játszanak az emberek repülő- és traktorszimulátorokkal?

Egy Boeing 747-essel emelkedem fel a vihartépázta bécsi repülőtér aszfaltjáról, körülöttem villámok cikáznak, az esőtől egyáltalán nem látni ki az ablakon, csak a műszerekre hagyatkozhatom. A szél kegyetlenül dobálja a gépet, csak abban bízom, hogy sikerül egy darabban felkormányoznom a felhők felé. A motorok szinte ordítanak, de már csak pár másodperc és vége – magunk mögött hagytuk a vihart, túl vagyunk a nehezén, innen már csak 9 és fél óra nyugalmas suhanás van hátra, amíg elérjük a New York-i John F. Kennedy repülőteret. Bekapcsolom a robotpilótát és gyönyörködöm a csillogó géptörzsben, ahogy visszaveri a reggeli nap sugarait, majd újra visszatérek a pilótafülkébe és egy tejeskávéval a kezemben bámulom a néhány perce még félelmetesnek tűnő, de most már csak ártatlan vattapamacsoknak látszó felhőket. Más dolgom a nap hátralévő részében már nem is lesz.

Sokak számára meglepő lehet, hogy a fenti procedúrát (igen, a teljes kilenc és fél órát, nemcsak az első izgalmas perceket) milliók képesek újra és újra végigcsinálni úgy, hogy a hónap végén nem kapják meg egy pilóta egyébként földi halandók számára elképzelhetetlenül magas fizetését, sőt, nem is egy repülőn ülnek közben, hanem egy monitor előtt, a saját otthonukban.

Bevallom, én is majdnem visszaültem a virtuális pilótafülkébe akkor, amikor nemrég megjelent a Microsoft Flight Simulator 2020, ahol az egész, valósághűen lemodellezett Földet (természetesen akár Magyarországot is) körberepülhetjük szinte minden elképzelhető géptípussal. Viszont teljesen más dolog pár percig madártávlatból nézegetni a Bakonyt, a Dunakanyart vagy akár Budapestet, és más órákat eltölteni a felhők fölött, miközben az égvilágon nem történik velünk semmi. És az sem biztos, hogy helyet cserélnék azokkal, akik vonat-, sőt, kombájnszimulátorokkal töltik minden szabadidejüket. De mégis, mi vihet rá egyre több felnőtt embert arra, hogy a munkából hazatérve látszólag dögunalmas, gyakorlatilag mások munkáját szimuláló játékokkal töltse az idejét?

Sokakat a kíváncsiság hajt, hiszen

nem mindenkinek adatik meg, hogy kipróbálhasson egy olyan munkát, amit esetleg gyerekkora óta szeretne

 – méghozzá úgy, hogy az (a fejlesztők képességei szerint, akik a legapróbb technikai részletektől a játékost körülvevő tájig mindent igyekeznek tökéletesen lemodellezni) tényleg ugyanolyan legyen, mint a valóságban. 

„Én azért játszom szimulátorokkal, mert lényegükből fakadóan következetesek” – mondja egy rajongó, Melissa Harper. „Amikor a játékban például egy pilótafülkében ülsz, és nem lehet megnyomni minden gombot, az teljesen megöli az élményt. De a Microsoft Flight Simulatorban például minden gombot meg lehet nyomni, és mind csinál is valamit. Ez nagyszerű érzés, ráadásul utána meg is tanulhatod, melyik mire jó."

Kíváncsiak persze nemcsak olyasmire lehetünk, amit a való életben akár szívesen meg is tennénk, de olyasmire is, ami ott az életünket is veszélyeztetné, így igazából eszünkbe sem jutna kipróbálni. John Suler pszichológiaprofesszor szerint itt jön be az úgynevezett „Teremtőelv”, ami szerint az emberek olyasmire is szívesen használnak számítógépes programokat, amire a készítőik egyáltalán nem gondoltak. Jó példa erre a Sims című „életszimulátor”, amiben elvileg az általunk „megteremtett” kis emberek mindennapjait kellene egyengetnünk a reggelizéstől a munkakeresésen át a takarításig – sok játékos jellemzően mégis arra volt inkább kíváncsi, mit csinál egymással például 20 ember, ha egyszerre dobjuk be őket egy medencébe, és nem engedjük őket kijönni.

Repülőgépszimulátoros időszakomban én is nyugodtan kipróbálhattam, pilótaként lenne-e bátorságom a föld felé zuhanni egy hatalmas utasszállítóval, és az utolsó pillanatban felkapni a botkormányt.

Tudatalatti vágyak ezek, amiket egy játékban biztonságosan és következmények nélkül megvalósíthatunk.

Mert ahogy Suler is mondja: az emberek gyerekkoruktól fogva játékokon keresztül tanulnak magukról, az igényeikről, ott tesztelik a határokat. És hol lenne erre jobb lehetőség, mint egy teljesen valósághű környezetben, ami nélkülözi a valóságban megszokott következményeket?

De Suler egy még érdekesebb dolgot megemlít: az ilyen szimulátorok akár transzcendentális erővel is hathatnak a játékosokra. „Nem ritka, hogy a kamionsofőrök vagy a pilóták a ritmikus mozgás és a táj figyelése közben úgy érezték... hogy elhagyták a testüket.” Egy igazi meditatív állapot ez, amire sokunk vágyik a hétköznapok stressze után, ahelyett, hogy mondjuk egy adrenalininjekcióval felérő kaland- vagy akciójátékkal srófolnánk tovább az idegeinket. Kilépés a rohanásból, a problémák világából és menekülés egy unalmas, lassú, de kiszámítható világba.

Most, hogy ezt leírtam, szinte kedvem is lett lazítani egy kicsit elalvás előtt. Persze az is lehet, hogy megpróbálok inkább 10 méterrel anyámék háza felett elhúzni egy 250 tonnás Boeing 787 Dreamlinerrel. Más alkalmam úgysem lesz rá – ha élőben is megtenném, szerintem soha többé nem hívnának át vasárnapi ebédre.

Ajánljuk még:

SOHA TÖBBET UNALMAS TÖRTÉNELEMÓRÁK! – ÍGY ÉLHETED ÁT A MÚLT SORSFORDÍTÓ PILLANATAIT

EGY APPLIKÁCIÓ, AMI FELNŐTTEK MILLIÓT SZOKTATTA RÁ AZ ESTI MESÉRE

AZ ELMÉNKKEL IRÁNYÍTOTT TEREK MÁR NINCSENEK MESSZE, DE AZ ÖNMÁSOLÁS MÉG ODÉBB VAN

 

Már követem az oldalt

X