Ügyesen terelgetett partnerek: sérül-e az őszinteség, ha csellel vesszük rá valamire a párunkat?

Volt régen egy barátnőm, aki olyan észrevétlenül irányította a párját, hogy csoda volt nézni. Nem emlékszem olyan helyzetre, amire ne tudta volna rávenni a fiút. Olyan ügyesen zsonglőrködött a szavakkal, hogy taníthatta volna. Kitűnő érzékkel várta ki a legmegfelelőbb pillanatot, amikor úgy kezdte irányítani a beszélgetést, hogy végül az legyen, amit ő szeretne, és úgy, ahogyan azt ő elképzelte.

Sok esetben a párja még azt is elhitte, hogy valójában az ő ötlete volt, hogy ezt vagy azt csinálják.

Ehhez persze tökéletesen ismernie kellett a barátnőmnek a fiatalembert, ahogyan általában jó emberismerőnek kell lennie annak, aki bármilyen módon irányítani próbálja a másikat. Többek között ezért is lett vége a barátságunknak: egyre többet gondolkoztam azon, hogy vajon engem is ugyanolyan mesterien manipulál-e, mint az akkori partnerét. Amikor egyszer-kétszer azt éreztem, ezen próbálkozik, elkezdtem távolodni tőle. Már csak azért is, mert azt is kellemetlen volt néznem, ahogy a párjával bánt.

Szélsőséges példa az övék, de maga a jelenség nem olyan ritka. A barátnőimmel beszélgetve hamar kiderült, hogy olykor szinte mindenki cselhez vagy fortélyhoz folyamodik, hogy az legyen, amit ő szeretne. Nem komoly döntésekben, pláne nem mindenben manipuláljuk a másikat, mégis előfordul az ilyen. Például amikor mi nagyon el szeretnénk menni egy összejövetelre, a párunk viszont más program felé kacsintgat, olykor-olykor bevethetünk egy-két trükköt, hogy végül felénk mozduljon el a mérleg nyelve. Egy ismerősöm rendszeresen vacsora után beszéli meg az ilyesmit a szerelmével, mert úgy vette észre, hogy teli hassal kevésbé ellenálló az egyébként nemigen vonzó ötletekkel szemben. Egy másik barátnőm hajlamos arra, hogy említse is a kérdéses dolgot és nem is, vagyis bár elmondja, hogy mit tervez vagy mit szeretne, de a részletekbe olyan nagyon nem megy bele, nehogy a sok információ elvegye a férje kedvét bármitől is. Végül van olyan feleség is a társaságunkban, aki apránként adagolja a dolgokat, előbb csak felveti az ötletet, aztán elkezdi elszórni a részleteket, végül egy arra alkalmas pillanatban összegzi a helyzetet, és egy csokorba összefoglalva szembesíti a párját azzal, hogy amiről napok óta beszélgetnek, az végülis a hétvégén meg is fog valósulni.

Ártatlan cselek ezek a hétköznapok megkönnyítése érdekében, amik az együttéléssel járnak, és talán nincs is velük gond. De csak egy ideig, hiszen minden ilyen trükkel le-letérünk a teljes korrektség útjáról, lépéseket teszünk a komolyabb játszmázás vagy a manipuláció felé, és talán észre se vesszük, de rossz kommunikációs mintákat erősítünk.

Érdekérvényesítés a párkapcsolatban

Míg néhány embernek természetes, hogy igényeiket világosan és tiszteletteljesen közöljék, másoknak ez nehezen megy. Lehet, hogy nehezen tudjuk megfogalmazni, mit szeretnénk, vagy az is lehet, szégyelljük magunkat, amiért ilyen vagy olyan vágyaink vannak, ezért aztán csendben maradunk, vagy kerülőúton próbálunk eljutni célunkhoz. Pedig az egészséges kapcsolatba belefér, hogy elmondjuk, mit szeretnénk, a másik pedig meghallgassa azt.

A kommunikáció minden kapcsolat alapja, hovatovább a párkapcsolat minőségének az egyik legpontosabb mutatója lehet, hogy a partnerek milyen mértékben képesek kifejezni önmagukat, a szükségleteiket és a vágyaikat. Valójában a kommunikáció az, ami egy oldalon tartja a párokat, és ami miatt úgy érezhetik, hogy inkább együtt oldják meg a problémákat, semmint egymás nélkül, vagy egymás ellenében. Az őszinte kommunikáció azt is lehetővé teszi a partnerek számára, hogy hatékonyan és tiszteletteljesen rendezzék a nézeteltéréseiket.

Ahhoz azonban, hogy őszintén tudjunk kapcsolódni a párunkhoz, magunkkal is őszintének kell lennünk, mernünk kell meglátni hibáinkat és tévedéseinket. Jogosítványunk van megfogalmazni igényeinket, vágyainkat – és kötelességünk mindezt úgy tenni, hogy a másik érzéseit és a párkapcsolat érdekeit szem előtt tartjuk. Vagyis libikókázunk minden ilyen alkalommal, és ahhoz, hogy a dolgok jól alakuljanak, egyensúlyra kell törekednünk. Ehhez pedig tudatosság kell, és sok munka. De érdemes dolgozni önmagunkon keresztül a kapcsolatainkon, hogy ne legyen szükség mindenféle fortélyra és tervre, ha el szeretnénk menni a kedvenc éttermünkbe vacsorázni vagy egy hosszú hétvégére a közeli hegyekbe.

Jó és rossz kommunikáció egy kapcsolatban

A jó és a rossz kommunikáció közötti különbség leginkább a problémamegoldásban és az intimitásban keresendő: a jó kommunikáció tisztázza a problémákat és közelséget teremt, míg a rossz kommunikáció felerősíti a problémákat és távolságot teremt a partnerek között. Hogy deríthetjük ki, ránk melyik jellemző?

Szakemberek szerint a kommunikáció akkor jó két ember között, ha

• figyelünk és hallgatunk, miközben a partnerük beszél,
• hallgatunk, hogy megértsük a másikat ahelyett, hogy azonnal válaszolnánk,
• tudatosítjuk a partnerünk gondolatait és érzéseit önmagunkban,
• kérdéseket teszünk fel, ha valami nem világos
• igyekszünk megérteni a másikat még akkor is, ha a partnerüknek más a nézőpontja és véleménye,
• nem emeljük fel a hangunkat minden vitás helyzetben.

A rossz kommunikációs szokások között – többek között – felfedezhető, hogy

• félbeszakítjuk a másikat beszéd közben,
• passzív-agresszív módon cselekszünk,
• haragot tartunk,
• lábujjhegyen járunk egymás közelében,
• megpróbáljuk kitalálni a partnerük érzéseit anélkül, hogy vele egyeztetnénk azokról,
• a szőnyeg alá seperjük a problémákat ahelyett, hogy megoldanánk azokat,
• többször vitatkozunk ugyanazon a témán,
• fenyegetőzünk,
• lépten-nyomon felemeljük a hangunkat.

Messzinek tűnhet egy ilyen felsorolás attól, hogy olykor elhallgatunk információkat vagy napokon keresztül próbáljuk belopni a párunk tudatalattijába, hogy mit szeretnénk csinálni a hétvégén. De ha egy kicsit őszintébbek vagyunk önmagunkhoz, beláthatjuk, hogy ezek a kis cselek és trükkök, ha túl gyakran alkalmazzuk őket, gondot okoznak.