Ismerős a helyzet, amikor éppen egy tojás kellene a süteményhez, de üres a tojóláda, a hűtőszekrény? Vagy amikor végre összegyűlt a kaláka a kerítésépítéshez, és az utolsó méterre elfogyott a kapupántcsavar – ám vasárnap lévén zárva a barkácsbolt? Na ilyenkor értékelődik fel a kapcsolati háló, és szaladunk át a szomszédba, vagy hívjuk fel a hegyen lakó ácsmester barátot…
Van az a pillanat, amikor az érték nem forintban mérődik,
hanem a puszta lét, a van/nincs fekete-fehér valóságán múlik minden.
Fotó: 123RF
A hirtelen kapott tojásért, a negyven darab csavarért (anyával és alátéttel!) aztán másnap persze kemencében sült kenyér és üveg pálinka érkezik. Illendőségből is, de sokkal inkább hálából. A segítségért, a barátságért, és úgy általában: az emberségért. Mert bármit is mondanak, minden az apróságokon múlik. A javak elosztásáról sok mindent olvashatunk. Nekünk vizünk van, nekik olajuk, azoknak minden, amazoknak semmi. A hétköznapokban mindez mégis egészen egyszerű módon érint bennünket: kellene még egy tojás, vagy éppen nem fér a polcra más, annyi lett idén a szilvalekvár…
A csereberepiac gondolatát pedig éppen a bőség indította: hátha másnak is kellene abból, ami nekem bőven jutott. A feketetói vásáron edződött feketeöves alkudozóként persze rögtön a következő gondolat az volt, hogy lássuk, mit kínálna cserébe! Mindez persze még nyomokban sem követi a mai világgazdaság árfolyamindexeit,
a kiló kenyér és a gyógynövénykivonat ár-érték arányát ez esetben kizárólag az emberi szó és a szükség alakítja.
De éppen ettől válik mindez emberközelivé és életszerűvé.
Fotó: 123RF
A képzeletbeli mérleg egyik serpenyőjébe így került különleges lekvár és tárkony-szörp, míg a másik oldalon a fehérüröm gyomorerősítő alkoholos kivonata billegett. Ötletem sincs, melyik hány forintot ért volna a szabadpiacon…
A minap az autópályán egy csomagszállító cég autóját követtem, amelynek hátuljára írva az erősségeik között szerepelt az is, hogy a csomagot „érintkezésmentesen” juttatják célba. Ódivatú volnék, hogy szeretek piacra járni és személyesen találkozni a termelőkkel, vagy a boltban is – minden lebegtetett kedvezmény ellenére – a nénit választom az önkiszolgáló pénztár helyett? A csereberepiac lényege éppen a személyességben, a közösségépítésben rejlik. Nem tudhatod, mit hoz a másik, de biztos lehetsz benne, hogy lesz a pulton olyan, ami számodra érték, miközben a saját polcodról hozott ez-az lesz más számára a megoldás.
Fotó: 123RF
Ráadásul az esemény során
még beszélgethetünk is egy kicsit a világ, de inkább a magunk dolgairól…
Mert ez az egész valójában nem is a piacról vagy a cseréről szól… A csere tulajdonképpen egy apropó, amivel rá tudjuk venni a többieket, hogy szeressék és műveljék a kertjüket, ami az odafigyelés révén olyan minőségű és mennyiségű terménnyel ajándékozza meg művelőjét, hogy azt bátran kínálhatja fel mások számára. Ettől a pillanattól fogva viszont közösséget is formálunk. Olyat, amiben valóban számíthatunk egymásra.
Fotó: 123RF
Nyitókép: 123RF
Ajánljuk még:
Hol van a tisztelet a mai fiatalokból, és miért nem várhatunk el tőlük többet?
„Büntetéssel a mai gyerekeknél semmire nem lehet menni" – interjú a generációkutatóval
Hogyan viseljünk fiatalos ruhákat? – Néhány darab a Z generáció gardróbjából
