Árvák álmait teljesíti Gui Angéla: a Jézuskának írt levelek nyomán segíthetsz te is!

„Ömlik felém mindenhonnan, hogy Joy napok vannak. Hát az biztos, hogy senkinek nincs jobb Joy napja, mint nekem, mert idén én 250 nehéz sorsú gyermeknek gyűjtök karácsonyra. Van egy excellem arról, hogy mit kérnek a kárpátaljai »lélekben örökbefogadott« gyermekeim a Jézuskától. És itt vannak a képen látható erdélyi nélkülöző gyermekek is, közel 100 ilyen lábra szeretnék meleg, új cipőt küldeni karácsonyra” – írtad a Facebookon egy hónapja. Hogy állsz most a dologgal?

Képzeld, ezt a posztot több mint 4300-an megosztották már! Mondtam is a férjemnek kicsit tréfásan, hogy hamarosan hajléktalanok leszünk, mert a garázsba biztos nem fog elférni az az adománymennyiség, ami hamarosan érkezik, a lakásunk is azzal lesz tele.

Hálás vagyok, hogy évről-évre egyre többen választanak – nem engem – hanem azokat a gyermekeket, akik rajtam keresztül kapnak segítséget. Mindig meghat az a bizalom, ahogy vadidegen emberek elhiszik, hogy én létezem, azok a gyermekek, akiken segítek, szintén léteznek, nem kérdőjelezik meg, hogy az az ajándék, amit szívvel-lélekkel becsomagolnak, amit lehet, hogy ők is az összekuporgatott pénzükből vettek, az valóban annak a gyereknek a lábára kerül, vagy azzal a takaróval, amit küld, valóban egy gyermek lesz betakarva.

Miközben mindenhonnan az a kommunikáció ömlik felénk, hogy az emberek egyre inkább csak magukra gondolnak, én ennek az ellenkezőjét tapasztalom, és végtelenül hálás vagyok a sorsnak, hogy egyre több jó szándékú emberrel kerülök valamilyen szinten kapcsolatba.

Hová kerülnek az idei ajándékok?

250 gyermeknek szeretnék ajándékot varázsolni a fa alá. Remélhetőleg küldeni tudunk majd ajándékokat két kárpátaljai gyermekotthonba, egy székelyföldi szórványkollégiumba és Böjte Csaba székelyhídi gyermekei számára is.

Honnan jött az idei „kívánságlistás adománygyűjtés” ötlete?

Kétféleképpen lehet jól segíteni szerintem, mert nagyon fontos, hogy jól segítsünk. Lehet szükségletek enyhítésében segíteni – például, ha kazánra  van szüksége egy nevelőotthonnak, mert egyébként télen fűtés nélkül maradnának a gyermekek, akkor kazánra kell gyűjteni. Karácsonykor azonban más módon lehet jól segíteni, ilyenkor álmokat kell valóra váltani. Meg kell kérdezni a nehéz sorsú gyermekektől, hogy te mit kérnél a Jézuskától?  

Az árvákhoz nem szokott odamenni senki, hogy „szia, te mire vágysz?”

Ők használt ruhában nőnek fel, ami marad máshonnan, az jut nekik.

Én azt kértem, hogy írjanak egy levelet a Jézuskának, hiszen a saját gyermekeim is, amikor abban a korban voltak, levelet írtak, odatették este az ablakpárkányra és reggel csodálkoztak, hogy elvitte a Jézuska. És amit megálmodtak, az karácsonykor ott volt a fa alatt. A nehéz sorsú gyermekeknek is vannak álmaik, csak ők nem mondhatják el senkinek, talán még maguknak sem. 

Hogy kapcsolódott ide a cipőgyűjtés?

Azt eldöntöttem, hogy a magyarfülpösi gyermekotthonban élő, szórványkollégiumi gyermekek számára, azonkívül, hogy ajándékokat kapnak, egy-egy meleg cipő is lesz majd a fa alatt – bár szerintem nekik nem lesz karácsonyfájuk sem. A felhívó poszt mellé kirakott kép idén februárban készült, amikor nem meleg cipőt, hanem sportcipőt vittem az ottani gyermekeknek. Én nagyon sok helyen jártam, nagyon sok mindent látott már a szemem. Amivel ott szembesültem, nagyon mélyen megdöbbentett. Mínusz fokok voltak, a lakásban nem volt fűtés, de ablak sem. Olyan ételt ettek azok a gyermekek, amiket mi a kutyának nem adnánk. És ezek „csak” külsőségek, ott van mellette az is, amit nem látunk, ha belépünk egy szobába: a testi-lelki bántalmazások, mindennapos nehézségek sem kerülik el az ittenieket. Fontos tudni, hogy a képen szereplő gyermekek igazi, hús, vér, segítségre váró apróságok – személyesen nekik (is) gyűjtünk.

 

Honnan meríted az erőt, hogy ezzel törődni tudj, vissza-visszatérj ilyen terepekre? 

A segítő hozzáállást otthonról kaptam, a mi családunkban ez volt a normális. Nekem nincs egy segítő üzemmódom, amit karácsonykor bekapcsolok, én mindig ebben az üzemmódban működök. És bár a segítő üzemmódban nagyon el lehet fáradni, sok pozitív megerősítést is kap az ember, amiből töltekezni tud.

Milyen visszajelzéseket kaptál az utóbbi időben?

Például egy ismeretlen apuka ír nekem a Messengeren, hogy évek óta követi a munkámat, és azt szeretné, hogy mire a gyermeke felnő, olyan legyen, mint én. Vagy másik jó példa Judit üzenete, sokat kaptam tőle is. Ő Kárpátalján él egy gyermekotthonban, az egész életét ott élte. Az orvosok azt mondták neki 25 évvel ezelőtt, hogy két hónapja van, mert sclerozis multiplexben meg fog halni. És ez a csont és bőr, 33 éves fiatal hölgy fél kezével, amit alig tud mozgatni, horgol, és a kész holmikat elárverezi, majd a befolyt pénzt nem magára, hanem másokra fordítja. Gondolhatod, milyen, mikor azt írta nekem, milyen boldog, hogy másokon tud segíteni!

És ne felejtsük el, hogy a másokon való segítés az önmagunk segítése az ugyan annak az éremnek a két oldala. Aki másokon segít, az mindig többet kap, mint amit ad. A segítés örömét nem lehet megvenni. Nem lehet bemenni a boltba és azt mondani: jó napot kívánok, kérek szépen egy kiló örömöt! Mert nekem ma erre van szükségem. Ezért nagyon sokat tenni kell, de nemcsak örömöt kap az, aki másokon segít, hanem, kutatások kimutatták, hogy az illető immunrendszere is erősödik.  Szóval idézőjelbe téve ugyan, de nagyon is kifizetődő másokon segíteni.

 Angéla Judittal

Megváltozott az utóbbi évben, hogy mire van igazán szüksége a gyerekeknek?

Igen sajnos nehezebbé vált a személyes segítségnyújtás. Idén ősszel háromszor indultam majdnem útnak bepakolt autóval a kárpátaljai gyermekotthonba, de minden alkalommal jött egy üzenet, hogy belázasodtak a gyerekek vagy kitört egy hányásos-hasmenése járvány, ami lehetetlenné tette a kijutásomat. Minden kiszámíthatatlanná vált, nem lehet tervezni, nem lehet sok időt együtt tölteni. Nem lehet úgy odamenni, hogy az ember ne féljen attól, hogy vajon én viszem-e be a vírust, én betegítek-e meg másokat. Három oltással rendelkezem, attól nem tartok, hogy nagyon beteg lennék, ha elkapom, de attól nagyon, hogy olyan gyermekeknek adom tovább, akik esetleg nem védettek, vagy gyengébb az immunrendszerük.

Nagyon sokat változott a segítő szakma, de a járványnak a különböző hullámai is változtatták. Én főállásban a Gottsegen György Országos Kardiovaszkuláris Intézet kommunikációért és civil kapcsolatokért felelős igazgatója vagyok – a kórházban is azt tapasztaltuk, milyen nagy az összefogás. Tapsoltak nekünk, szerettek minket, hősöknek tartottak. De ahogy telt, múlt az idő, és a járvány nem tűnt el, az emberek belefáradtak, és néha ellenünk is fordulnak.  

A Covid alatt a családok is beszorultak a házakba, és ez egyrészt jó volt, mert több időt tölthettek a családtagok egymással, másrészt frusztráló is lehetett az összezártság. A gyermekotthonokban gondolom még nehezebbé tette a létezést a bezártság, összezártság. Te mit tapasztaltál?

Szerintem hatalmas szükség van mentálhigiénés segítőkre a gyermekotthonokban és sok család számára is.  Én hiszek abban, hogy

ha kimondunk dolgokat, akkor azt valahol már letettük, már a múltunkká vált, és nem kell egyedül cipelnünk tovább.

Nagyon fontos, hogy figyeljünk egymásra és vegyük észre a jeleket. Ha azt látjuk, hogy valaki kicsit megváltozott, akkor ne fordítsuk el a fejünket, hanem üljünk le mellé és beszélgessünk vele. Lehet, hogy nekünk mondja el, hogy mi fáj. A gyermekotthonokban is felerősödött a feszültség. Hiszen nekik végképp nem lehetett hova kilépni, tényleg össze vannak zárva. Érzékenyebbek a gyerekek, türelmetlenebbek, gyakoribbak az összekapások. Mindez jelentős mértékben megnehezíti az ott dolgozó felnőttek munkáját is. 

Az adománygyűjtésre visszatérve, meddig van fogadókészség a részetekről?

A karácsonyi adománygyűjtés általában december közepéig tart, hiszen utána el is kell juttatni a szeretetcsomagokat. A 250 gyermek számára tulajdonképpen már össze is gyűltek a csomagok, de nem teszem ki a megtelt táblát, keresek újabb gyermeket, aki levelet írhat a Jézuskának. A cselekvő szeretetnek mikor máskor, ha nem karácsonykor van itt az ideje. Mert a szeretet nem történik velünk, nem átéljük, hanem mi magunk teremtjük meg. És én tényleg hiszem, hogy egy cipősdoboznyi álom valóra váltásakor érezhetjük át igazán a cselekvő szeretet örömét.

Ha csatlakoznál Angéla segítő projektjéhez, az oldalát itt találod!