„Ami most Ukrajnában van, az katasztrófa” – interjú Végh József túsztárgyalóval

Kétévnyi pandémia után a szomszédunkban dúló háború okozta menekültválságra és egy azóta is folyamatosan és gyorsan változó világra ébredtünk néhány hete. Azóta a legmagasabb fokú készültségben vannak a segítő szervezetek szakemberei és a civilek tömege egyaránt. Pszichológiai értelemben mit kell tudnunk erről az elhúzódó stresszhelyzetről?

Valamilyen hiányhelyzet okoz konfliktust. A fel nem ismert vagy rosszul kezelt konfliktus vezet krízishez, a krízist pedig már csak kezelni lehet, jól vagy rosszul. Ha rosszul kezelik, katasztrófa lesz belőle –

ami most Ukrajnában van, az katasztrófa.

Ami viszont nálunk a határokon tapasztalható, az inkább súlyos konfliktus, tehát nem krízis, hiszen nagy erőkkel kezelik a konfliktust. Az eddigi tapasztalatok alapján reméljük, hogy nem fajul krízissé ez az állapot.

Extrém stresszt emleget a világ. Szakmailag helytálló ezt mondani?

Extrém helyzet képes extrém stresszt okozni, ez pedig egy olyan helyzet, amiben még sosem voltunk, tehát nincs sem helyzet-, sem feladatismeretünk arra vonatkozóan, hogyan oldjuk meg a problémát. Akik már voltak ilyen helyzetben vagy részt vettek speciális stresszkezelő tréningeken, azoknak jellemzően nincs extrém stressz-élményük, mert be tudják azonosítani magát a helyzetet, az előttük álló feladatokat és megoldási lehetőségeket.

Miből tudjuk beazonosítani, hogy extrém stressz ér-e bennünket vagy a környezetünkben élőket?

Mindenekelőtt, amikor belső szorongást érzünk, gondolkodjunk el azon, ismerjük-e a szorongás tárgyát vagy sem. Ez fontos, mert akkor tudjuk csökkenteni a szorongás mértékét, ha ismerjük annak tárgyát is. Ha ismerjük, feladatfókuszú megküzdési technikát alkalmazunk, amivel az extrém stresszt csökkenteni tudjuk. Amennyiben viszont nem ismerjük, és ki vagyunk szolgáltatva a külső körülményeknek, érzelemfókuszú megküzdést alkalmazunk.

A stressz élménye lehet pozitív vagy negatív pólusú is, attól függően, hogy az egyénnek milyen az alaphangulata és milyen előfeltevésekkel értelmezi azt a helyzetet, amiben van, és annak kimenetelét. Ha egy helyzetet úgy értékelek, hogy vannak eszközeim a megküzdéshez, és kihívásnak tudom tekinteni, akkor pozitív stressz keletkezik. Ha viszont úgy érzem, hogy nem tudok hatni rá, de maga a helyzet akaratom ellenére hat rám, akkor negatív stressz keletkezik.

Fotó: Krisztics Barbara

Mit tehetünk, amikor már sejtjük, hogy tartós és extrém stresszhelyzetben vagyunk?

Egyrészt mindenki gondolkodjon el először, hogy a kialakult helyzetet pozitív kihívásként vagy veszteségként, veszélyként értékeli. Amennyiben veszteségnek vagy veszélynek értékeljük, negatív stressz keletkezik, negatív extrém stressz esetén pedig az immunrendszer szinte alig képes működni, ezért nagymértékben romolhat az egészségi állapota.

A profi munkamegosztással működő humanitárius szervezetek mellett hatalmas civil tömeg mozdult meg a menekültek segítésére. Az altruizmus sosem látott méreteit látva felmerül a kérdés: honnan ez a példátlan összefogás, önszerveződés és milyen társadalmi változásokat hozhat?

Ez a hatalmas civil megmozdulás azt példázza, hogy az emberekben él még az összetartozás és a segítségnyújtás igénye, él még az altruizmus a társadalomban, és ez nagyon jó.

Amikor börtönben dolgoztam, egyszer azt mondta egy nő, azért szült fiatalon gyereket, hogy érett felnőttnek tekintsék. Ez jut eszembe arról, ahogyan a mostani amatőr segítségnyújtásban sokan saját érettségüket is próbára teszik. Az emberek egy részének szüksége van jutalomértékű segítségnyújtásra: arra az érzésre, hogy jutalomként élje meg, hogy segítséget szolgáltat. Ilyenkor semmilyen áldozat nem tűnik nagy áldozatnak, de

amikor újra béke lesz, akkor az áldozatok értéke meg fog nőni.

Az emberek később jönnek majd rá, mi mindent áldoztak fel a segítségnyújtásban. Nagyon fontos volna felkészíteni az önkénteseket arra, hogy ez bekövetkezhet, és hogy most legyenek tudatosak annak érdekében, hogy később ne legyen nagy válságban az életük. Ha nem így cselekszünk, könnyen lehet, hogy a most nagy erővel dolgozó önkéntesek elkezdik majd összeszámolni, mennyibe került nekik a segítő tevékenység, milyen jövedelemkiesésük volt, mekkora energiákat veszítettek el humán erőforrásból, és azt gondolhatják utólag, hogy nem is érte meg segíteniük. Ezzel persze senkit nem akarok lebeszélni a segítségnyújtásról, csak megfontoltságra, előre gondolkodásra intenék mindenkit. 

Hogyan lehet jól, felkészülten kezelni egy ilyen konfliktushelyzetet, mint a mostani menekülthullám?

Krízis- és katasztrófahelyzetben nagyon szigorú alá- és fölérendeltségi viszonyt kell létrehozni, hogy szervezetten működjön a mentés, különben a szélsőségek irányába csúsznának az események. Szigorú rendszert kell kialakítani és fegyelmet kell tudni tartani, természetesen humánus eszközökkel.

A másik nagyon fontos tényező a hiteles hírforrásból való tájékozódás, amire azonban nemcsak nekünk van szükségünk, hanem a menekülteknek is, akik távol kerültek otthonuktól. Ha valaki információt kap otthonáról, könnyebben megnyugszik.

A lélektaktikai tréninget éppen azért dolgoztam ki, hogy civil érzelmi keretek helyett professzionális érzelmekkel lehessen reagálni extrém helyzetekben. Aki ezt megtanulja, képes lesz megbirkózni a helyzettel és ettől lesz szakszerű a segítségnyújtás. Az empátia ugyanis azt jelenti, felfedezzük a világot a másikkal közösen, úgy, ahogyan azt ő látja. Nem mindig együttérezni kell a segítségre szorulóval, hiszen akkor ugyanolyan lelkiállapotban vagy, mint ő.

A nagy segélyszervezetek mennyire képzettek ezen a területen?

A segítőknek is szükségük van szupervízióra és támogatásra. A Baptista Szeretetszolgálatnak már tartottam ilyen tréninget, a Református Szeretetszolgálat is megkeresett.

A szervezetek munkatársai sem feltétlenül találkoztak még ekkora ellátandó embertömeggel. Mi a legfontosabb különbség a tömeges segítségnyújtás és az egyéni kríziskezelés között?

Az egyéni segítségnyújtásban személyre szabottan lehet reagálni a problémára, a tömeges konfliktus- vagy kríziskezelés pedig személytelenné teszi az ellátást, ezért is nehezebb feladat.

Fotó: Krisztics Barbara

Önkéntes segítőként, előképzettség nélkül hogyan tudunk hatékonyan enyhíteni a sokszor sokkos állapotban érkezők zaklatottságán, rémületén úgy, hogy sok esetben közös nyelvünk sincs velük?

Elsősorban nyilván az életben maradás, a fizikai biztonság és az egészségügyi ellátás, élelmezés a legfontosabb. A mentális ellátás feltehetően még korai egyébként, az majd később lesz igazán fontos, ha már nyugvópontra jutottak a most menekülők. A sokkos állapotban lévő vagy depressziós tünetekkel érkező embereknek egyébként a csendes jelenlét, egy ölelés is sokat segít,

nem kell feltétlenül tudni a nyelvükön, hogy meghallgassuk őket.

Carl Rogers jut eszembe, aki a depressziós beteg mellé minden nap leült egy fél órára, órára, de sosem szólalt meg, csak ücsörgött mellette.

A ventilálás nagy feszültségoldó erővel bír, akárcsak az összefüggések felfedezése, a praktikus megoldások megtalálása egy-egy helyzetben – ezek által érezhetik úgy, hogy szépen lassan visszanyerik a kontrollt a saját életük fölött. Éppen emiatt érdemes például a befogadott menekülteket engedni, hogy segítsenek a hétköznapi teendőkben. Ha hasznosnak érzik magukat, mentálisan is gyorsabban tudnak felépülni az extrém stresszből. Nagyon fontos bevonni őket a saját maguk ellátásába, nem szabad mindenben kiszolgálni őket, mert attól az érzéstől fosztjuk meg őket ezáltal, hogy a sorsuk urai. Amikor a határmenti árvizek nyomán tönkrement otthonok helyett új házakat építettek az érintetteknek, sokan nem költöztek be, mondván: „inkább lakom a saját magam által épített omladozó házban, mert itt tudom minden szög helyét és érzelmileg kötődöm hozzá, nem úgy, mint az új házhoz, amelyben azt sem engedték meg, hogy takarítsak”.

Magyarország korfáját nézve az látszik, hogy legfeljebb a jelenlegi legidősebb generációnak vannak '56-os élményei, de igazi háborús élménnyel élő ember nem nagyon van már, nem is feltétlenül értjük, miről beszélnek a menekültek. Hogyan lehetne ezt jobban megérteni?

Olyan összejöveteleket kellene szervezni, ahol a háborúból menekültek tartanak beszámolót azoknak, akik kíváncsiak rá, hogy mit is jelent ez az élmény. 

Talán sosem követtük még ennyire intenzíven a híreket.  Az egyik legnehezebb körülmény, hogy rengeteg és sokféle minőségű információ áramlik, ami nem könnyíti meg a tájékozódást. Hogyan tudunk helyesen tájékozódni ebben a médiazajban, hogyan tudjuk minimálisra csökkenteni a hírolvasásból fakadó szorongásunkat?

Amikor értesülünk egy történésről, az adott hír hangulatunk és előfeltevéseink szerint hat ránk. Sosem az a fontos, hogy mi van, hanem az, hogy mit hiszünk: mindenki a saját személyiségének, lelki működésének megfelelően keresi az információkat.

Az előfeltevéseinket szeretnénk igazolni, azt az információt keressük, amivel fenn tudjuk tartani meggyőződésünket, hitünket.

Ha nem vagyunk eléggé rugalmasak, benne ragadhatunk a saját meggyőződésünkben, akár a tények figyelmen kívül hagyásával. Tréningszituációkban is előfordul, hogy extrém stressz helyzetben olyasmire reagálunk, ami nem is létezik.

A mostani helyzetben néhány megbízható hírforrást kell kiválasztani, amelyekből tájékozódunk, és amelyekre hagyatkozhatunk, a többit pedig nem kellene figyelembe venni.