A virtuális valóság megkönnyíti a daganatos gyermekek életét – interjú az OncoVR alapítójával

Még orvostanhallgatóként kezdtél el bejárni az egyik gyerekklinikára VR-szemüvegekkel. Hogyan került ez a téma a figyelmed középpontjába?

Mindig érdekelt a videójátékok és a technológia világa, és amikor az orvosira felvételt nyertem, elkezdtem azon gondolkodni, hogyan használhatnám fel a hivatásomban az e téren szerzett tapasztalataimat, tudásomat. Így bukkantam rá, hogy már akkor is egészen komoly kutatások születtek arról, hogyan csökkenti a virtuális valóság a fájdalomészlelést és a szorongást és hogyan javítja a különböző hangulati mutatókat. Körbenéztem, hogy itthon használják-e ezt a technológiát, és kiderült, hogy például a repüléstől való fóbiát kezelik vele. Ebbe a projektbe ugyan nem tudtam becsatlakozni, de egy másik kutatócsoporttal sikerült elkezdeni azon dolgozni, hogy a daganatos betegséggel élő gyermekek mindennapjait VR-szemüveggel könnyítsük meg. Elsőként a kutatási részét raktuk össze, és mivel nem volt arra anyagi keret, hogy saját játékot fejlesszünk, egy ideig nem konkrétan erre a célra készült játékokat próbálhattak ki a gyerekek. Az akkor tapasztalt eredményekről készült beszámolónk nemrég jelent meg: már ezek a játékok is jelentősen javították a kemoterápiával kezelt gyerekek hangulatát, sokkal jobban, mintha csak telefonon játszottak volna a kezelések közben.

Miért van szükség saját játékra?

Ha célzottan rájuk szabva építjük fel a játékot, sokkal erősebben hathatunk a közérzetükre: a daganatot megtestesítő virtuális ellenség legyőzése kapcsán érzett diadal

visszaadja a kontroll érzését.

2020-ban jött létre az alapítványunk, amivel pályázatokra tudtunk jelentkezni, és nyertünk is egy nagyobb összeget. Ekkor született meg az a VR-szemüveges kalandjáték, amelyben Mendi, a sárkány kincses szigetére különböző ellenségek tolakodnak be, a gyereknek pedig az a feladata, hogy különböző akció jellegű és logikai játékokon keresztül segítsen neki legyőzni őket. Ez metaforikus elem, a daganatos megbetegedéseknél rosszindulatú sejtek kezdenek el szaporodni, és a gyermek a kemoterápia segítségével űzheti el a saját testéből ezeket az „ellenségeket”. Olyan jól sikerült az egész, hogy pszichológusok is elkezdtek érdeklődni a módszer iránt. Lehetőségünk nyílt együtt dolgozni különböző onkológiai centrumokkal és elérhetővé tenni számukra egy-egy szemüveget. Összesen hat központba jutottuk el az országban, ahol a mai napig jelen vagyunk különböző pszichológusok segítségével, illetve Veszprémben van egy tartósan kórházba fekvők osztálya, ahol szintén használják a készülékeket. Az idei mérföldkő pedig az volt, amikor visszahívtuk az összes szemüveget, frissítettünk rajtuk, és más játékok is elérhetővé váltak, így már többfélét is ki tudnak próbálni a gyerekek.

Hogyan segít pontosan a VR a gyermekek állapotán?

A virtuális valóság esszenciája, hatóanyaga a „jelenlétérzés”. Az, hogy oda tudjuk vinni a gyermeket egy általunk kialakított környezetbe. Ez nemcsak önmagában segíthet, hanem pszichoterápia eszköze is lehet. A pszichológus egy monitoron keresztül látja, amit a gyermek lát, így egy közös élmény tud kialakulni. Minden pszichoterápia és pszichológiai ellátás alapja, hogy kialakuljon egy kapcsolat a terapeuta és a gyermek között, a mi módszerünk egyedülállósága pedig abban rejlik, hogy ezt a kapcsolatot tudja erősíteni.

Milyen állapotban vannak lelki szempontból a daganatos gyerekek?

Már a diagnózis, illetve a rosszullétek, a közösségtől való elszigeteltség és a folyamatos maszkhordás is olyan érzelmi krízist tud okozni náluk, ami akár szorongáshoz, depresszióhoz is vezethet. Az is jellemző ezekre a betegekre, hogy a legtöbb esetben nem szeretnek másokkal kapcsolatba lépni. Pécsett volt egy hatéves forma kisfiú, aki nem beszélgetett a nővérekkel, sem a többi gyermekkel, és a pszichológus sem tudott vele kialakítani kapcsolatot a klasszikus módszerekkel, például művészetterápiával. A virtuális valóság segítségével azonban egy közös platformra terelődött a beszélgetés, így elindulhatott a terápiás kapcsolat, amit a szakember idővel a klasszikus módszertan felé tudott terelni. A fiúknál egyébként is jellemzőbb, hogy szívesen mélyednek el virtuális világokban. 

Mennyire érdekes, hogy sok szempontból károsnak számítanak a számítógépes játékok, miközben itt pont az ellenkezője igaz.

Nemrég tartottam ezzel kapcsolatban egy TED-előadást. A játszótér metaforáján keresztül beszéltem arról, mennyire megváltozott a világunk, és hogyan kell alkalmazkodnunk hozzá. Régen a játszótéren eltöltött a gyerek egy-két órát, a szülő pedig ott volt mellette, ha leesett a mászókáról – a kicsi felállt és minden ment tovább. A gyerekek most már nem a játszótéren töltik idejük nagy részét, hanem a virtuális valóságokban és a képernyők előtt. Itt viszont nincs jelen a szülő, a gyerekre pedig rengeteg potenciális veszély leselkedik. Tehát a digitális világhoz kapcsolódó káros hatás részben a körülményekből fakad. Éppen ezért a kórházban nem engedjük őket szabadjára, nem úgy kell elképzelni, hogy szemüvegeket osztogatunk felügyelet nélkül. Sokkal inkább az a cél, hogy egy módszertant, egyfajta pszichológiai eszköztárat alkossunk, és a technológia segítségével egy közös platform tudjon kialakulni. De nemcsak nálunk, hanem a családoknak is lehet olyan közös felület a videójáték vagy a közösségi média, mint amilyen a játszótér volt korábban. Ha itt is ki tud alakulni a szülőkkel kapcsolatban egy bizalom, akkor sokkal hamarabb fogja a gyermek jelezni, ha zaklatják.

Dr. Erdős Sándor

Már nemcsak a daganatos beteg kisgyerekeknél használjátok a szemüvegeket, hanem az MRI vizsgálatoknál is.     

Ez egy nagyon magas szintű kutatás, ha sikerül véghez vinni, óriási mérföldkő lesz a hazai virtuális valóság területén. Ha valaki volt már MR-vizsgálaton, vagy látott már egy ilyen gépet, az tudja, mennyire erős bezártság-érzettel járó élmény, hiszen fekvő állapotban, egy szűk helyen kell mozdulatlanul maradni, a gép nagyon hangosan zörög, sokszor kontrasztanyagot is adnak, ami szintén kellemetlen élmény. Ráadásul egy koponya MR legalább fél órán át tart, egy teljes testes MR pedig két órán át. A gyermekeknél ezt a nehéz helyzetet még tetézi az is, hogy nem lehetnek mellettük a szüleik. Nem csoda, hogy ezt a kisebbek nem bírják ki mozdulatlanul, miközben a bemozdulás hamis eredményt hozhat, vagyis a vizsgálat értékelhetetlen lesz, és újraindul a várólista. Ez nemcsak a beteg szempontjából probléma, hanem az egészségügyi ellátórendszer számára is kiesés. A legtöbbször ezért altatásban végzik ezeket a vizsgálatokat, ami a szervezet felesleges terhelése, illetve kockázattal is jár, továbbá az anesztézia miatt speciális orvosokat és ápolókat kell bevonni. Tehát érdemes megpróbálni kiváltani más módszerekkel. Hollandiában és Franciaországban azt figyelték meg, hogy a gyerekek szorongása és az altatások száma már azzal is csökkenthető, ha a vizsgálat előtt leülnek velük fél órára, mesélnek és elmagyarázzák, mi fog történni. Bizonyos kórházakban ezt továbbfejlesztve elhelyeztek egy kórteremben egy kipreparált, üres közepű MR-gépet, amivel jól lehet szimulálni a vizsgálatot, később pedig VR-szemüveggel modellezték le a készüléket. Utóbbi használatáról egyelőre csak kezdeti eredmények vannak, még nem állnak rendelkezésre mélyebb kutatások, az OncoVR-ral pedig ebben is szeretnénk úttörők lenni. Nemcsak bemutatjuk a gyermekeknek a leendő vizsgálat menetét, hanem

belecsempésszük a mindfulness-t is.

Egy olyan technikát tanítunk nekik a virtuális világban, amit akár az MR-csőben is tudnak alkalmazni, így megnyugtathatják önmagukat, és könnyebb lesz a vizsgálat.

Idővel minden hazai gyermekklinikán elérhető lesz ez a technológia? Milyen úton haladtok?

Még ha nem is feltétlen a mi játékaink, de négy-öt éven belül már maga a VR-technológia jelentős mértékben elterjedhet az egészségügyben. Dolgozunk azon, hogy a játékunk felnőtt onkológiákon is elérhető legyen, de már egyébként is rengetegen használják, például gyógytornászok is. Egy másik, gyermekeket ellátó kórházban

mellkasműtötteknél alkalmazzák fájdalomcsökkentésre,

sok pszichológus alkalmazza, az új pszichiátriai tankönyvek a legjobb gyakorlatként hivatkoznak rá a fóbiák ellátásánál. Örülök, hogy hozzátehetünk mi is az elterjedéséhez. Fontos, hogy a legtöbb helyen komoly szakmai, kutatási háttérrel működjenek ezek, és hatalmas érzés, amikor felhívnak Nyíregyházáról, hogy itt van tíz szemüveg, adjunk tanácsot a leghatékonyabb használatukhoz.

Mi mindenre lehet még használni a virtuális valóságot?

Beigazolódni látszik a jóslatom, hogy nem a szórakoztatóipar és a háztartások hasznosítják majd először a VR-t, hanem az ipar. Magyarországon is például a katonák kiképzésében vagy gyári dolgozók betanításában is használják már. Én nagyjából két éve gyermekpszichiáterként tevékenykedem, ezen a területen „jolly joker” a virtuális valóság, akár a diagnózisalkotásban is segít. Például meg tudjuk nézni, hogyan viselkedik egy gyermek egy bizonyos helyen, helyzetben anélkül, hogy valóban oda kellene vinnünk. Amerikában pedig már van receptre felírható videójáték, amelyet ADHD fejlesztésére használnak. 

Mik a további terveitek?

Szeretnénk egy VR-technológiai központot létrehozni Magyarországon a jövőben. Emellett számtalan területen kísérletezünk, például az elmúlt két évben egy párhuzamos projektként gyermekotthonokba vittünk biológiaórákat, ahol a gyerekek nemcsak papíron tudták megnézni a szívet vagy a májat, hanem a szemüvegek segítségével körbe tudták járni, meg tudták fogni. Sokkal élményalapúbbá tehetjük a tanulást azok számára, akiknek ez a legnehezebb.