Szocio

A dromokrácia hajléktalanjai: az idős emberek

Az idővel vívott harcot lassan elveszíti a társadalom egyes filozófusok szerint, és ennek legnagyobb vesztesei (és talán legnagyobb reményei) az idős emberek lehetnek.

Közhely, hogy egy rohanó társadalomban élünk. Gyorsan suhanó járműveinkkel soha annyi távolságot nem tettünk meg egy nap, mint manapság, soha annyi információ nem jutott el az agyunkig, mint a XXI. században, sőt: soha ennyi zaj és inger nem érte az embert, mint ma. Vajon időskorban hogyan hat ránk ez az egyre gyorsuló világ? Ki lehet-e törni a bűvös körből? Van-e feladatunk ezzel?     

Paul Virilio (1932-2018), francia kulturális teoretikus, urbanista, építész és esztétikai filozófus éppen ezt kutatta: kíváncsi volt, a sebesség és a technológia miképpen hat a társadalomra és az emberre. Ő alkotta meg a „dromokrácia” fogalmát, amely a „sebesség uralmaként” fordítható ógörög szóösszetételből származik. Virilio szerint a modern társadalomra jellemző, hogy a technológia fejlődése és az információrobbanás miatt

voltaképpen a sebesség lett a legfőbb fétisünk és értékünk.

A technológiai haladás eredményeként a társadalom egyre gyorsabb ütemben változik, az információáradat miatt pedig az embereknek egyre nehezebb feladat a megfelelő tájékozódás és a helyzetek helytálló értékelése. Virilio szerint a dromokrácia a modern társadalmat egy sajátos, mozgó szalaggá változtatta, amelyben az idő, a tér és ezek finom árnyalatai szinte teljesen eltűnnek. Az emberek elveszítették a kontrollt az idő felett, ugyanis az azzal való versengés életük központi tényezőjévé vált – állandóan rohannunk kell valahová, de ha „odaértünk”, szinte azonnal tovább kell mennünk. A fejlett világban élők egyre kevésbé találják a helyüket a jelenben, inkább a jövőbe vagy a múltba menekülnek. Azonban a múlt valódi időbelisége is egyre inkább összefolyik előttünk, egyre kevesebben tudnak például különbséget tenni különféle korszakok között, tehát a történelem a szemünk előtt oldódik fel egy tagolatlan káoszban, egy sajátos „örök jelenben”.

Virilio azt állította, hogy mindez veszélyes, mert az emberek végül elveszíthetik azt a tájékozódási és döntési képességüket, ami az irányítható és uralható társadalmat teremtette meg. Ennek hiányában az uralmat elsősorban azok a globális informatikai cégek veszik át (életünk felett), amelyek a folyamatos rohanásra, kattintásra, váltásra ösztönöznek, egyre élvezetesebb „portékákat” felkínálnak számunkra.

Egy olyan a világban, ahol mindenki a telefonját nyomkodja, ahol egyre inkább elfelejtjük az olvasás vagy a beszélgetés élményét és értékét, az idősebbek nagyon rosszul érezhetik magukat.

Ők a sebesség idegenjei, a „dromokrácia hajléktalanjai”.

Azonban érdemes emlékeztetni magunkat: nem az idősebb ember gondolkodik rosszul a világról, hanem azok, akik teljesen beállnak a „pörgésbe”. Ha ezt megértjük, világos az idősebb ember személyes feladata is: az épeszűséget érdemes képviselnie, agresszió nélkül, a fiatalok megértésével. Amennyiben hiteles példát tud mutatni szabadideje eltöltésével, és értő beszélgetések során meg tudja indokolni, miért gondolja fontosnak, hogy a fiatalok is olvassanak vagy kertészkedjenek például, már segít – magán és a fiatalokon is. Ehhez persze egy dolog kell: ne adjuk át magunkat az össze-vissza kattintgatás varázsos, de szédítő csábításának, semmilyen életkorban.

A lelassított élettel óvjuk magunkat attól, hogy a dromokrácia és az általa okozott általános izgatottság eluralkodjon személyiségünkön, s mi is belépjünk a felületes rohanás ördögi körébe.

Ne hagyjuk sem magunkat, sem szeretteinket elveszni a dromokrácia tengerében, ez a mi munkánk, és ez nem is kevés!

Ajánljuk még:

 

Már követem az oldalt

X