A dromokrácia hajléktalanjai: az idős emberek

Közhely, hogy egy rohanó társadalomban élünk. Gyorsan suhanó járműveinkkel soha annyi távolságot nem tettünk meg egy nap, mint manapság, soha annyi információ nem jutott el az agyunkig, mint a XXI. században, sőt: soha ennyi zaj és inger nem érte az embert, mint ma. Vajon időskorban hogyan hat ránk ez az egyre gyorsuló világ? Ki lehet-e törni a bűvös körből? Van-e feladatunk ezzel?     

Paul Virilio (1932-2018), francia kulturális teoretikus, urbanista, építész és esztétikai filozófus éppen ezt kutatta: kíváncsi volt, a sebesség és a technológia miképpen hat a társadalomra és az emberre. Ő alkotta meg a „dromokrácia” fogalmát, amely a „sebesség uralmaként” fordítható ógörög szóösszetételből származik. Virilio szerint a modern társadalomra jellemző, hogy a technológia fejlődése és az információrobbanás miatt

voltaképpen a sebesség lett a legfőbb fétisünk és értékünk.

A technológiai haladás eredményeként a társadalom egyre gyorsabb ütemben változik, az információáradat miatt pedig az embereknek egyre nehezebb feladat a megfelelő tájékozódás és a helyzetek helytálló értékelése. Virilio szerint a dromokrácia a modern társadalmat egy sajátos, mozgó szalaggá változtatta, amelyben az idő, a tér és ezek finom árnyalatai szinte teljesen eltűnnek. Az emberek elveszítették a kontrollt az idő felett, ugyanis az azzal való versengés életük központi tényezőjévé vált – állandóan rohannunk kell valahová, de ha „odaértünk”, szinte azonnal tovább kell mennünk. A fejlett világban élők egyre kevésbé találják a helyüket a jelenben, inkább a jövőbe vagy a múltba menekülnek. Azonban a múlt valódi időbelisége is egyre inkább összefolyik előttünk, egyre kevesebben tudnak például különbséget tenni különféle korszakok között, tehát a történelem a szemünk előtt oldódik fel egy tagolatlan káoszban, egy sajátos „örök jelenben”.

Virilio azt állította, hogy mindez veszélyes, mert az emberek végül elveszíthetik azt a tájékozódási és döntési képességüket, ami az irányítható és uralható társadalmat teremtette meg. Ennek hiányában az uralmat elsősorban azok a globális informatikai cégek veszik át (életünk felett), amelyek a folyamatos rohanásra, kattintásra, váltásra ösztönöznek, egyre élvezetesebb „portékákat” felkínálnak számunkra.

Egy olyan a világban, ahol mindenki a telefonját nyomkodja, ahol egyre inkább elfelejtjük az olvasás vagy a beszélgetés élményét és értékét, az idősebbek nagyon rosszul érezhetik magukat.

Ők a sebesség idegenjei, a „dromokrácia hajléktalanjai”.

Azonban érdemes emlékeztetni magunkat: nem az idősebb ember gondolkodik rosszul a világról, hanem azok, akik teljesen beállnak a „pörgésbe”. Ha ezt megértjük, világos az idősebb ember személyes feladata is: az épeszűséget érdemes képviselnie, agresszió nélkül, a fiatalok megértésével. Amennyiben hiteles példát tud mutatni szabadideje eltöltésével, és értő beszélgetések során meg tudja indokolni, miért gondolja fontosnak, hogy a fiatalok is olvassanak vagy kertészkedjenek például, már segít – magán és a fiatalokon is. Ehhez persze egy dolog kell: ne adjuk át magunkat az össze-vissza kattintgatás varázsos, de szédítő csábításának, semmilyen életkorban.

A lelassított élettel óvjuk magunkat attól, hogy a dromokrácia és az általa okozott általános izgatottság eluralkodjon személyiségünkön, s mi is belépjünk a felületes rohanás ördögi körébe.

Ne hagyjuk sem magunkat, sem szeretteinket elveszni a dromokrácia tengerében, ez a mi munkánk, és ez nem is kevés!