Kutya a négyzeten, macska a köbön, 2. rész.
Első fejezet – amelyből megtudhatjátok, egy határozott „nem”-ből, miképp lett először egy gyenge és alig hallható „najó”, majd nem sokkal később egy erőteljes és hangos „igen”. Nem, nem férjhez megyek. Azon már túlvagyok. De ki olyan hülye, hogy egyáltalán elgondolkodik azon, hogy három gyerek és egy nyugdíjas kutya mellé beköltöztet még egy macskát is? Spoiler: hát én.
„Azt szokták mondai, hogy az az ember kap ekkora csomagot, aki el is bírja. Szerintem ez nem így van. Mindenki kap valamit, aztán hozzá kell erősödni” – állítja Nagy-Ujj Annamária, akinek kegyetlenül őszinte, lakáskeresésről szóló Facebook-bejegyzését két nap alatt több mint ötvenezer ember osztotta meg. Anna egy autista és egy ép kisfiú anyukája, együtt próbálnak „extrém paraméterekkel boldogulni az élet viharos, vírusos tengerén”. A hirtelen híressé vált nővel lakáskeresésről, betegségről, elfogadásról és életerőről beszélgettünk. Interjúnk.
Október 21-én ünnepeljük a Földünkért napot. Ez alkalomból levelet írtam a világ legzseniálisabb természettudósának, hogy mindannyiunk nevében köszönetet mondjak, amiért szakadatlan próbál bennünket rávezetni a megoldások ösvényére, s még 93 évesen is azon munkálkodik, hogy végre sikerüljön gátat szabnunk saját katasztrófális viselkedésünknek, amely kizsákmányolja bolygónk minden négyzetcentiméterét. Köszönöm, David Attenborough!
A lány, aki világossággá változtatta a sötétséget, és hangokká a némaságot.
Az év legizgalmasabb krimijeként emlegetik a Szibériai csapda című ÁVH-regényt, melynek írójától sokkal inkább egy kétszikűek és zárvatermők magánéletéről szóló művet várnánk. Mennyire göröngyös az út egy kósza gondolat és a kézzelfogható könyv között, hogyan zajlik az aprólékos kutatómunka, és miért lenne fontos minden korosztálynak többet tudnia a sűrű köd övezte Rákosi-rendszerről? A kötet szerzőjével, Dr. Cserhalmi Dániellel beszélgettem.
Kéz a kézben andalgás az őszi avarban, békés összebújás a hűvös teraszon egy pohár fehérborral. Gyertyafény, romantika, végre csak kettesben. Aha… Ehelyett fülfájás, kórház, fáról leesés miatt oviba rohanás, heveny légcsőgyulladás és WC melletti éjszakai émelygés majd egy hét ágynyugalom. Kaptunk 48 óra szabadságot három gyerekünktől, erre ez lett belőle. Köszönjük, Murphy, ez igazán kedves tőled!
A klasszikus gyermekirodalom telis-tele van olyan művekkel, amik az elfogadásról szólnak, hiszen száz évvel ezelőtt is fontos téma volt ez. Halkszavúan, leheletfinoman és nem tolakodva, érzékenységgel és jóadag szépérzékkel feszegetnek olyan kérdéseket, amelyek örökké fontosak. Lépjünk hátra az időben, és bátran emeljünk le a könyvespolcról ötven-száz-százötven éve írott műveket gyermekeinknek; a tanulságuk ma is éppen olyan érvényes lesz, mint egykor volt!
Kiköltözni vagy nem kiköltözni? Agglomeráció ingázással, vidéki otthon munkalehetőséggel vagy főváros, ahol nemcsak lakunk, hanem dolgozunk is? Ebben a témában kerestem válaszokat szerkesztőségünkben, ahova a szélrózsa minden irányából érkezünk. Vitatkozni ér, és mi meg is tettük!
Egy család, ahol az összetartás, a szorgalmas munka, a hazai és külföldi tanulmányok, valamint egy csodálatos vidék adottságai mennyei gyümölcsöt érleltek. A Laposa gyerekek Budapestiként váltak badacsonyi lokálpatriótává, és mai napig mindannyian azon dolgoznak, hogy mások is megismerhessék a Balaton-felvidék összes értékét. Munkájukról a legkisebb lánnyal, a borász Laposa Zsófival beszélgettünk. Interjú.
A látható terhek kigömbölyítése.
Szeretném megszeretni a születésnapom!