Farkas Boglárka receptje

A rácsodálkozástól szebb lesz a világ. Olyankor az ember egy pillanatra kívül kerül az időn. Kizökkent ugyanis a napi darálóból, elfelejteti a hétköznapiságot, és sokszor már egy-egy ilyen pillanat is könnyebbé teszi az életet. Szeretek bóklászni – gyalog és autóval egyaránt. A bóklászás az én világomban azt jelenti, hogy az ember hagyja magát eltévedni. Vagy éppen szándékosan bekanyarodik valahova, ami nem az úti célja, és menet közben mindent megnéz, ami felkelti az érdeklődését. Egy ilyen bóklászás alkalmával fedeztem fel a Karosi Honfoglalás-kori Emlékparkot, és ezzel még nem ért véget a délután – otthon várt rám egy számomra kedves feladat, melynek hazai neve: katyó.

Volt egy olyan világ – nem is olyan régen –, amelyben a jólét mércéje a tisztes lakóház, az elégséges enni-, innivaló és az alap ruházkodni tudás volt. Ahol még nem volt szemétszállítás, mert szemét sem volt. Ahol egy harisnyakészítés a juhnyírással kezdődött, és kendermosással a vászonkészítés. Ahol házilag főzött szappannal mostak a patakban vagy fahamut használtak. Ahol egy iskolás kisgyerek minden kincse egy palatábla, néhány palavessző, egy zsíros kenyér és egy tarisznya volt. Ahol sokadalomba jártak az emberek, ahol a kenyér kemencében sült, ahol a mestergerendán olvasható volt az építtető neve. Ahol a gyerekek a sutba bújtak melegedni vagy aludni. Ahol hombárban tartották a gabonát, ahol gyümölcsöt aszaltak. És fejfát faragtak a halottaiknak. Ez az életforma gyakorlatilag időközben múzeummá vált. A Sóstói Múzeumfaluban éppen egy ilyen világba csöppenünk.

Visszaemlékezés.