Kevesebb és jobb: a minimalista sminkelés titka

Az insta-szépségek tökéletes festését maximum a távolból szoktam megcsodálni, amikor félévente egyszer eldöntöm, hogy igenis rászánom az időt, és végre megtanulok normálisan sminkelni (már amennyire lehetséges ez a Youtube segítségével) – aztán idő és komolyabb érdeklődés hiányában valahogy mindig elhal a lelkesedésem. Pedig van abban némi igazság, hogy minden nőnek illene megtanulnia sminkelnie, ha már festeni szeretné magát – és nemcsak azért, mert elkerülheti az ízléstelen pacsmagolást, hanem azért is, mert ha tudja, mi áll jól neki, nem vásárolja fel a fél kozmetikai szalont.

A józan paraszti eszem és a pénztárcám megvédett az utóbbitól, de azért sikerült az évek alatt felhalmozni egy kisebb sminkestárat tele olyan darabokkal, amelyeket soha nem használtam. Húszéves koromban azt gondoltam, minél több színből áll a sminkpalettám, annál gazdaságosabb és változatosabb arcvakolásra nyílik lehetőségem – és eszembe sem jutott, hogy soha nem fogok kéket, lilát vagy sárgát használni, mert az én bőrömön ez a néhány árnyalat maga a rettenet. A világos rúzsok elhagyatottan árválkodtak a dobozban, a szemöldökfésűt soha nem tudtam mire vélni a gyakorlatban, és a rosszul megválasztott púderekről akkor még nem is beszéltem...

A kialakulóban lévő minimalista énem aztán megkérdezte egy szép napon,

ugyan minek tartogatom azokat a kozmetikai termékeket, amelyekhez soha nem nyúlok?

Itt jött a régi nóta: használható dolgoktól megszabadulni bűn, pazarlás, pénzkidobás, és normális ember inkább összeszorított szájjal, de elhordja, amit el lehet. Legrosszabb esetben továbbadja másnak. Igen ám, csakhogy más felbontott alapozói és picit meghegyezett kontúrceruzái senkinek nem kellenek, az mégsem olyan, mint a használt ruha, amit ki lehet mosni. Így maradt a hulladékmentes szemléletemmel ellentétes kukázás és a (késői) tanulság levonása: ha meg sem veszem, ami nem passzol hozzám, akkor később nincs mit kidobni.

Az első lépés tehát az volt, hogy eldöntöttem, milyen színek és árnyalatok állnak jól nekem – léteznek erre külön színtanácsadások, én egyelőre nem éltem ezzel a lehetőséggel, csak a magam szeme után állapítottam meg, hogy ami zöld, rózsaszín és fekete, az maradhat, ami föld árnyalatú, az pedig legyen az örökkévalóságé, ámen. Másodjára végiggondoltam, hány ecsetre, szemceruzára és rúzsra van valójában szükségem, majd búcsút intettem a többinek. 

Egyre biztosabb vagyok benne, hogy a hozzám hasonló, teljesen átlagos életet élő embereknek, akiknek nincs szüksége heti jelleggel színházi partysminkre, így valójában nagyon is kevés holmira van szükségük a sminkeléshez.

Elég EGY alapozó, EGY szempillaspirál, EGY tus. Egy valami, mindenkinek a maga ízlése szerint: az az egy, amit használtok. Ami a jó választás. 

A lomtalanítás végére a nagy doboznyi kozmetikai termékemből mindössze néhány darab maradt, és azóta sem szoktam rá vissza, hogy tétova tetszésből megvegyek egy-egy felesleges kis rúzst vagy korrektort. Mindenből annyit tárolok a fürdőszobaszekrényben, amennyit éppen használok. Még egyszerűbb is lett az életem, mert hát kell a fenének a beszáradt szempillaspirálok selejtezése és a folytonos pakolás – mert ebben talán minden nő egyetért: egy sminkestárat rendben tartani igenis kihívás.

A következő lépés már egy másik dimenzióba vezetett: szerettem volna azokat a klassz, minőségi natúrkozmetikumokat használni, hogy minél kevesebb vegyszer érje a bőröm. Korábban sajnáltam sok pénzt kiadni értük, de így, hogy mindenből egyet veszek, megadom a módját: az az egy legyen maga a megtestesült biovegánerőszakmentes csodakozmetikum. Akkor nem csak több hely marad a polcon, de talán a világgal is jót teszek.

A nyitókép illusztráció
Forrás: freestocks / Unsplash