Fekete fog, hosszú nyak és csiga hamuja ráncok ellen: a múlt bizarr szépségtippjei

1. Az ókori Róma arcfehérítő és bőrfeszesítő módszere

Manapság a napsütötte, kreol bőr az ideál, az ókori Rómában, viszont a nők minél fehérebbek szerettek volna lenni, hiszen ez azt jelentette, hogy gazdag családból származnak, nem szükséges a napon dolgozniuk, ahol barnulhattak, éghettek volna. A legtöbb nő azonban nem volt olyan halovány, amennyire szeretett volna, emiatt különböző – gyomorforgató – módszereket alkalmaztak bőrük világosítására. A szamártejben való fürdés hitük szerint javította a bőr tónusát, így előszeretettel úszkáltak benne. Gyakori volt emellett, hogy krokodiltrágyát kevertek krétaporral, majd ezt használták a bőr púderezésére. Ezt követően annak érdekében, hogy fiatalok maradjanak, a római nők

döglött csigák hamuját használták a ráncok ellen.

2. Japán fekete fogai

Japánban a fekete színt mindig szépnek tartották. Az ohaguro egy ősi hagyomány neve: ezzel a technikával az emberek, leggyakrabban a nők, mesterségesen feketíthetik fogaikat különféle italok és színezékek használatával. Gyakori technika volt, hogy vasdarabokat helyeztek egy csésze teába, s hagyták azt oxidálódni, így az ital sötét, fekete színűvé vált. A nők ezután a lehető leggyakrabban itták a teát; amely végül befogta a száj belsejét.

 Fotó: Wikimédia

A szokás a 250-538 közötti időszakban terjedt el, amikor is a fogak színezését a szépség és a magasabb társadalmi helyzet szimbólumának tekintették. Ez a hagyomány nemcsak a japán kultúrában található meg, más délkelet-ázsiai országokban is elterjedt. A gyakorlat a modern időkben is folytatódott egészen 1870-ig, amikor a kormány betiltotta Ohagurót, mivel elmaradottnak tekintették művelését a gyorsan modernizálódó országban.

3. Kína és a kicsi lábak

A 18-19 század között Kína a kicsi lábak megszállottja volt, akkoriban ez számított szépnek. A lótuszlábnak is nevezett apró lábak eléréséhez a nők már nagyon fiatal korukban megkötötték a lábukat. Ez egy olyan folyamat volt, ami során a lábujjakat lehajtották, a csontok eltörtek és a lábfejek aprókká deformálódtak. Ahhoz, hogy a folyamat még hatásosabb legyen, a nők gyakran savakba (vizeletbe vagy ecetbe) mártották a lábukat.

 Fotó: Wikimédia

A művelet nem egyszer fertőzéssel járt, ami akár végzetes is lehetett, sok nő azonban mégsem szomorkodott, mikor a betegséget diagnosztizálták: inkább abban reménykedtek, hogy leesnek a lábujjaik, ami még jól is jött lábkicsinyítő törekvéseikben. 

Abba ma belegondolni sem merünk, ezek a nők milyen fájdalmakat élhettek át mindeközben...

3. Mianmar hosszú nyakú női

A Kayan törzshez tartozó nők egész életükben sárgaréz gyűrűt viselnek a nyakuk körül, hogy meghosszabbítsák azt. A lányok 5-6 éves korukban kezdenek gyűrűt hordani. Az, hogy ki hányat hord magán, nagyban függ a család vagyonától, hiszen a drága ékszerek beszerzését nem mindenki engedheti meg magának.

A rézgyűrűk súlya elérheti a 20 kilogrammot, ami rendkívül megnehezíti a munkát, és a mindennapi életet.

Érdekes módon a kayanok ezt a szokást eredetileg azért hozták létre, hogy a nőket kevésbé vonzóvá tegyék, ezáltal megóvják őket attól, hogy a rivális törzsek tagjai elrabolják őket. Később már a kulturális hagyományok megőrzése érdekében viselték, sőt, a szépség szimbólumává vált a kelepce.

Manapság a legtöbb fiatal nő Kayah állam falvaiban úgy dönt, hogy nem hordja a gyűrűket, ugyanis a szokás elavultnak számít. A határ túloldalán, Észak-Thaiföldön azonban a nyakgyűrűk népszerűsége a közelmúltban megnőtt, kíváncsi turistákat vonz, így bevételt hoz a falusiak számára.

 

 Fotó: Wikimédia

5. A fűző átka

Talán a múlt egyik legismertebb, ma már kevésbé hordott ruhadarabja a fűző. Európában a 16. század óta népszerű fűzőhasználat a viktoriánus korszakban érte el divatja csúcsát.

A fűző ekkoriban elengedhetetlen fehérnemű volt. A viktoriánus korban egyetlen magára valamit is adó (s anyagilag megfelelő helyzetben lévő) nő sem mert fűző nélkül öltözködni. Ekkor a homokóra alak volt a divat, amely jelentősen leszűkítette a derekat. Sajnos sok nő a divat áldozatává vált: a fűzőket annyira szorosra fűzték, hogy székrekedést, emésztési zavarokat, belső vérzést és ájulást okozott. A legrosszabb esetben a fűzőviselésből adódó szövődmények halálhoz is vezettek.

+ 1: a jelen meglepő divatja(i)

Nagy szemekkel rá tudunk csodálkozni a múltra, de nem csak a múltra. Napjainkban is sokan döntenek egészen elképesztő beavatkozások mellett. Érdekes, hogy jelenleg reneszánszát éli az intim területek alakítgatása – ki ne hallott volna hazánkban az elhíresült herevasalás-projektről, ugyebár. Szerte a világon különböző beavatkozásokat végeztetnek nők és férfiak, hogy nemi szerveik környékét kívánatosabbá tegyék. Mi sem mutatja ezt jobban, minthogy néhány éve már orvosok szólaltak fel annak kapcsán, hogy egyre több nő szabatja át indokolatlanul kis- és nagyajkait, úgynevezett „dizájner vaginát” kreálva ezzel. És akkor még nem beszéltünk a doktori beavatkozások nélkül elérhető ánuszfehérítési opciók széles tárházáról.

Érdekes világban élünk. Azzal együtt, hogy hálásak lehetünk, amiért ma már ésszerűbb, az emberi szervezet működését figyelembe vevő mainstream divatok hódítanak, sokan még mindig önkínzásnak megfelelő szépészeti beavatkozásokat végeztetnek magukon.

Tudjuk, hogy a társas nyomás, a közösség akarata minden korban elér bennünket, hatással van ránk – ugyanakkor ma már, pláne a nyugati világban sokan olyan szerencsés helyzetben vagyunk, hogy különösebben fájdalmas lemondások nélkül nemet mondhatunk a számunkra kényelmetlen dolgokra. 

Az évezredek során sok nő, sok asszony nem tehette meg ezt. Értük, rájuk emlékezve igyekezzünk élni a nekünk jutott szabadsággal – nem csak a tükör előtt állva.