Stílus

2022 új ruhatrendje: túlméretezett felsők és robusztus cipők. Tényleg ez kell nekünk?

Egy új év együtt jár új ruhatrendekkel. Ez idén sincs másképp. A tervezők mindig előrukkolnak valami újjal, valami szokatlannal, de sokszor megesik az is, hogy egyszerűen csak „leporolják” a régi idők ruhadivatját. Engem mint divattervező iskolát végzett nőt, mindig is lenyűgözött, micsoda hajmeresztő trendeket diktálnak néha. Rajtunk áll, követjük-e az új divatirányzatot vagy épp ellenkezőleg: próbálunk kilógni a sorból. Három kisgyermek édesanyjaként úgy döntöttem, ebben az évben stílust váltok, és végre kicsit félreteszem a sportos anya” ruhatáram.

Mindig is szerettem divattal foglalkozni, szép ruhákat venni, rajzolni, tervezgetni, majd varrógéppel megvarrni az adott ruhakölteményt. Bár sikeresen elvégeztem egy divattervező iskolát, a varrástudásom elég szegényes, így sokszor csak otthoni használatra készítek ruhákat, szoknyákat saját részre és a kislányaimnak. Igyekszem csiszolni a ruhakészítő képességemen, addig is ez egy szuper hobbi, a lányaim is nagyon élvezik. 

Sokan olyan beállítottságúak vagyunk, hogy amint hálószobánk ablakát elérik az első napsugarak, máris kattog az agyunk, ma mit vegyünk fel. Van, aki már előző este kikészíti a másnap viselni kívánt ruhadarabjait, de van olyan is, aki szinte fél lábbal már kint van az ajtón, de még mindig hezitál, majd gyorsan magára ölt valamit. Bevallom, én az utóbbi években, főleg mióta mindhárom gyerekemet vinni kell óvodába, iskolába, nem sok időt és energiát szántam a legújabb trendek követésére. Nem panaszkodom, mert ruhatáram csupa jó minőségű, márkás holmikból áll.

Viszont akárhányszor felütötte a fejét egy új szoknya- vagy cipődivat, általában csak legyintettem egy sóhaj kíséretében, hogy ez még nem nekem szól, hiszen javarészt játszótéren szaladok a kicsik után.

Ám ez a néhány már-már tavaszias nap, amikor nem is kellett télikabátot felvenni, gondolkodóba ejtett. Talán itt az ideje lassan félretenni a farmert és futócipőt? 

Persze attól, hogy végre lassan tavaszodik, és a kisfiamat sem kell állandóan cipelni, mert már igazi nagyfiú, négyéves óvodás, attól még nem fogom a ruhatáramat bedobozolni. Viszont talán azt mondhatom, hogy elérkezett a pillanat, amikor a sportos anyuka szerepet egyszer-egyszer felválthatja a csinos nő szerepe.

Tinédzserkorom óta rajongok a Carrie Bradshaw-t megszemélyesítő Sarah Jessica Parkerért. Mindig is vágytam arra az eleganciára, amit ő képvisel. Nem fogok tüllszoknyában eltipegni délután az óvodába, de hogy szoknyákat szeretnék hordani, az biztos. Lányaim igazi hercegnőtípusok. Amikor beszéltem nekik a csinos öltözködéssel kapcsolatos ötleteimről, rögtön felcsillant a szemük! Az ötévesem még azt is mondta, hogy reméli, annyira megtetszik majd nekem a „pörgős szoknyázás”, hogy abba sem akarom hagyni.

Amint találok néhány szabad órát, vásárolok magamnak pár új ruhát, és talán megpróbálkozok néhány egyszerűbb szabásminta lekövetésével is. Egyik álmom, hogy az utcán valaki megkérdezze, honnan vettem ezt a menő ruhát – én pedig azt felelhessem, hogy én készítettem.

Ahogy nap mint nap körülnézek, sok olyan édesanyát látok, akik alig érik utol magukat a sok teendő közepette. Én is egy vagyok közülük. Viszont azt nem lenne szabad elfelejtenünk, hogy a praktikus és kényelmes ruhadarabokon túl vannak más stílusok is.

Természetesen nem szabad átesni a ló túloldalára, mert az is furcsa, amikor egy anya inkább tűnik plázacicának, mint gyermeket nevelő szülőnek.

Ráadásul az is mélyen belénk van kódolva, hogy még ha magunknak is indulunk el vásárolni, végül mégis csak két szatyor gyerekruhával térünk haza. Most mégis arra biztatok minden anyát, keresztanyát és nagymamát, hogy legyünk kicsit önzők (már ha szabad így fogalmazni). Újítsuk meg, frissítsük fel ruhatárunkat néhány új darabbal, ami illik hozzánk és jól érezzük benne magunkat. Egyik barátnőm mondta pár napja, és elég gyanús, hogy igaza van:

„Ha anya boldog, az egész család boldog.”

Mint divatos új ruhákra vágyó nő, végeztem egy kis kutatómunkát, melyek lesznek az idei tavaszra és nyárra leginkább jellemző stílusok!

 

Nadrágtrend

Már évek óta a férfiak és nők nadrágfazonját is a szűk szár jellemezte, a „skinny fit”. Egyre inkább úgy tűnik, hogy ennek az irányzatnak idén leáldozott. Most az egyre bővebb szárú nadrágok kerülnek középpontba, ráadásul azok, amelyek már egészen combtőtől bővülnek. Ennek az új szabásnak még egy érdekessége, hogy a bokát nem fedi. A magas derékvonal marad.

Cipőtrend

Cipők terén az egyre robusztusabb darabok a menők. A nadrágból kivillanó boka így csak még több figyelmet kap. Ezek a vaskos cipők a platformcipő névre hallgatnak.

 

Ha eleganciára vágysz

Akár csak kedvtelésből, akár munkahelyi előírás miatt visel valaki elegáns öltözetet, az idei a nadrágkosztümök éve. Ezek sikkes, határozott szabásvonallal vannak elkészítve, főként pasztell színekben. A kosztümfelsőkből pedig elmaradhatatlan a 80-as éveket idéző válltömés. 

Félre a komolysággal: Virágmintás anyagok és meseszereplők

Tavasszal és nyáron ismét óriási trendnek fog számítani a virág- és levélmotívumokkal ellátott öltözet. Alig van vidámabb és üdébb annál, mint amikor ruháink egy virágos rét vagy egy buja dzsungel képét idézik fel bennünk. A hippikorszakra jellemző batikolt minták is visszatérnek a szivárvány minden színében. A régi, szívünkben kincsként őrzött mesék szereplői is feltűnnek mint díszítőelem, cipőn és felsőkön egyaránt. A nosztalgikus hangulat elmaradhatatlan lesz, hiszen sokszor látjuk majd Bambit, Simbát, Ursulát, Mickey és Minnie egeret. Továbbá a minimál stílusban ábrázolt, csillogó szemű unikornisok és cicák is megjelennek felnőttruhákon.

 

Oversize trend

Ezt a stílust a túlméretezett ruhák, felsőrészek jellemzik. Akár póló, ing vagy dzseki, a lényeg, hogy több számmal is nagyobb hatást keltsen, mint ami a méreted. Ha szeretsz online vásárolni, ez az a fazon, amit a legnagyobb biztonsággal dobhatsz a kosaradba, mert nem kell attól tartanod, hogy nem lesz jó a méret.

Libbenjen, sőt, csillogjon a szoknya!

Ebben az évben a bokáig érő szoknyák fognak hódítani. Pofonegyszerű szabásvonal, sok esetben gumiszalag derék, enyhén rakott, beráncolt anyag. A ráncolás lágy esést ad a szoknyának, egy hirtelen irányváltásnál pedig csak úgy libben lábunk körül az anyag. A szoknyákra főként az arany és ezüst csillogás lesz a jellemző, ezáltal egy átlagos keddi napon is úgy érezhetjük, mintha valami különleges eseményre tartanánk.

 

Valószínűleg velem van a baj, de én nem feltétlenül tudok azonosulni az új irányvonallal. A virágmintás ruhákkal persze, még meseszereplős pólót is szívesen hordanék, de az, hogy elvesszen az alakom a ruhámban, nekem furcsa lenne. Minden nap látom, hogy középiskolás lányok, fiatal nők bokavillantós, bőszárú nadrágban sétálnak, lábukon robosztus, magas talpú cipőben. Ilyen jellegű lábbelit húznak akkor is, ha épp bokáig érő szoknya van rajtuk. Bő felsőrészeket viselnek, amelyek szinte harangoznak, sok esetben maximum köldökig érő változatban. Nincs mit tenni, most ez a divat, legtöbben követik is.

Én inkább megmaradok a szűkszárú nadrágoknál, szoknyából pedig térdig érő, rakott vagy beráncolt fazont választanék. Fontos, hogy jól érezzük magunkat abban, amit viselünk. Azt pedig mindenképpen szem előtt kellene tartanunk, hogy az aktuális trend passzol-e a testalkatunkhoz, magasságunkhoz és a testsúlyunkhoz. Sok esetben az, ami másoknak jól áll, rajtunk olyan, mint „tehénen a gatya”.

Aki hasonlóképp érez, mint én, annak azt ajánlom: merjen kilépni a megszokott öltözködési rutinból! Ne okvetlenül a divatot kövessük, hanem keressük meg a hozzánk illő stílust, amelyet viselve igazán önmagunk lehetünk! 

Kíváncsi vagy a francia és az olasz nők divatosságának titkaira? Cikkeinkből kiderülnek!  

Forrás: itt, itt

Ajánljuk még:

A jelentéssel teli jobb, mint a tökéletes – interjú a Popartbox alkotóival, akik régi holmikból varrnak újat

Érvelhetnék azzal a ruhák újrahasznosítása mellett, hogy mennyi hulladékot termel a fast fashion, mennyi méreg és környezetszennyezés árán állítja elő termékeit, ezért milyen üdítő látni ezt a két nőt a kincsekkel teli műhelyében, amint az utolsó ép fonalig beépítik a mások által kidobásra ítélt szöveteket és kötéseket új ruhákba. De így, negyvenen túl már rég nem erre gondolok, ahogy a nagymamám otthonkáihoz, hímzéseihez, abroszaihoz hasonló részleteket látok viszont bohókás cuccokban: inkább arra, hogy a tárgyakhoz kötődésünk van, érzelmeink támadnak tőlük és ez az egész egy nagy értékmentés, amiből én is részt akarok.