Többet netezünk, mint alszunk – Függés vagy szabadság?

Nemrég egy ismerősöm mesélte, hogy teljesen törölte magát mindenféle online platformról, méghozzá amiatt, mert nem akart irigykedni. Szerinte ugyanis ez „undorító érzés” viszont valamiért nem tudott szabadulni tőle mások posztjai kapcsán. Kicsit drasztikus lépésnek tartottam, de közben valahol értettem miről beszél. Nálam nem az irigység az erősebb, inkább az önsajnálat. Ugyanis ha teljesen őszinte akarok lenni, amikor végigpörgetem a Facebook-hírfolyamomat, vagy az ismerőseim insta-képeit, szinte automatikusan összehasonlítgatom magam másokkal. És nemcsak a külsőségek alapján.

Attól függően, hol készült a kép, milyen életesemény vagy siker miatt posztolta az illető, mindig meg lehet találni a megfelelő aspektust, ami mentén alulmaradhatunk.

Van aki szebb, jobban öltözködik, viccesebb, más többet utazik, izgalmasabb programokra jár vagy éppen több gyereke, eljegyzése, esküvője, kutyája van. Persze attól függően, hogy éppen milyen passzban vagyok, változó, mennyire erősen kapcsol be az összehasonlítás, de tény, hogy mindig ott motoszkál. Ráadásul a felmérések szerint egyáltalán nem egyedi jelenségről van szó és sokakban jóval szélsőségesebb hatást vált ki, mint egy kis irigység, vagy önsajnálat.

Megszerkesztett tökéletesség

Naomi Shimada modell-aktivista és Sarah Raphael divat újságíró idén megjelent könyvükben arra keresik a választ, hogyan alakította az internet és a közösségi média a gondolkodásunkat a testünkről, az érzéseinkről és úgy általában saját magunkról. Szerintük 2019-ben is érdemes a témáról beszélni, mert bár hajlamosak vagyunk úgy csinálni, mintha mind megtanultuk volna kezelni a saját és mások szelfijei által okozott bizonytalanságot önmagunk értékességével szemben, valójában

nem mindenki jutott még el a digitális nirvánába.

Szerintük szeretünk úgy tenni, mintha a testkép problémák csak a tini lányok világában léteznének, akik pedig előbb-utóbb úgyis túljutnak rajta, miközben a közösségi média tényleg ellentétes üzeneteket küld felénk.

Egyfelől egyre több olyan kezdeményezés van, ami arra irányul, hogy szeressük saját tökéletlenségünket és mindenki másként szép. Ugyanakkor a „fogadd el magad úgy, ahogy vagy” üzenet mellett a rendszer alapja, hogy úgy és akkora mértékben megszerkesztett képet sugallhatunk magunkról, amilyet csak akarunk. Pár kattintással kiretusálhatjuk, amit nem szeretünk magunkon és filterekkel javíthatjuk az összképet miközben tonnányi kép jön velünk szemben nap, mint nap gyönyörű nőkről, akik edzésterveket vagy önfejlesztő tippeket reklámoznak. Légy büszke a hibáidra! Törekedj a tökéletesre! Mindkét szlogen nagyon erősen jelen van.

A közösségi média árt az egészségnek, ez tudott (?)

2017 decemberében a Facebook kutatási igazgatója David Gisberg Moira Burka kutatóval közösen közzétett egy blogbejegyzést, amiben tulajdonképpen beismerték, hogy a közösségi média negatívan hat az emberek mentális egészségére. Bizonyos keretek között. Többek között pont a negatív társas összehasonlítást emelték ki, ami szerintük amiatt lehet erőteljesebb hatással ránk online, mint a való életben, mert

a posztok által magunkról alkotott kép sokkal erősebben szerkesztett és idealizált, mint amire szemtől szemben képesek lennénk.

Ha pedig konkrétan szorongás és bizonytalanság érzés kiváltásról van szó, akkor úgy tűnik az Instagram viszi a prímet (ami egyébként szintén a Facebook tulajdona). A Snapchatet és a Facebookot megelőzve ugyanis a vizsgálati eredmények szerint az Insta felhasználóinál a leggyakoribbak az olyan tünetek, mint a depresszió, alvásproblémák, magány érzése, testkép zavarok vagy a FOMO.

Azonban ugyanezek a kutatások arra is rávilágítanak, hogy ha közeli ismerőseinkkel váltunk üzeneteket, megosztjuk barátaink bejegyzéseit vagy hozzászólunk a posztjaikról, az kifejezetten hozzájárul a jóllétünkhez. Miközben sok helyen lehet arról olvasni, hogyan növelik a fenti platformok a szorongásos és viselkedéses zavarok arányát a fiatalabb generációknál, legalább ennyi cikk jelenik meg arról is, hogy

nem önmagában a közösségi média, sokkal inkább az ottani szokásaink befolyásolják mentális jóllétünket.

Minden olyan jellegű hírre, ami arról tájékoztat minket, hogy a Szilícium-völgyben a szülők teljes mértékben eltiltják a gyerekeiket a mobiltelefonoktól, jut legalább egy olyan is, ami pont a különböző alkalmazások képességfejlesztő hatásaira hívja fel a figyelmet. Az igazság valószínű valahol a kettő között van, ami biztos, hogy nem tudjuk.

Egyszerűen túl friss és túl gyorsan változó még a jelenség ahhoz, hogy tudományosan releváns következtetéseket vonhassunk le a hatásairól. Gyakran hangzik el a közösségi médiáról szóló vitákban, hogy semmi olyat nem hoz ki az emberi természetből, ami eleve nem volt benne. Tehát csak felerősíti azokat a társas hatásokat, amik az online korszak előtt is megvoltak, de nem ő teremti őket.

Való igaz, amikor az ismerősöm elmondta, hogy törölte magát mindenhonnan, az volt az első gondolatom, hogy én sose lennék ilyen bátor, és vajon miért nem. Pedig élő szóban mondta és nem láttam hányan lájkolták. Ugyanakkor azt nem szabad elfelejteni, hogy a közösségi oldalak és alkalmazások alapvetően profitorientált vállalkozások. Ha nem is változtatják meg alapjaiban a természetünket, nem feltétlenül azt az oldalunkat erősítik, ami nekünk a legjobb. És nem is lehet ezt elvárni tőlük. Lassan ott tartunk, hogy